Forró drót
Márki-Zay szerint emberséges bánásmód jár a menekülteknek, akárhonnan is érkezzenek hozzánk
A gyűlöletpropaganda mögött Orbánék ugyanúgy beengednek pénzért letelepedési kötvényes bevándorlókat és vendégmunkásokat is, mint bármely más európai ország; amiben én változtatnék, az lényegében a gyűlöletkampány felszámolása és az emberséges bánásmód a menekültekkel szemben, akárhonnan is érkezzenek – hangsúlyozta Márki-Zay Péter a CNN-nek adott interjúban, amelyet az Azonnali szemlézett. A beszélgetést megelőzően a migránsok előtt nyitandó „biztonságos útról” volt szó a globális tévécsatornán. Márki-Zay azt is elmesélte a korábban Szijjártó Péterrel szemben szénné égett Christiane Amanpournak, hogy Magyarországon sem demokrácia, sem szólásszabadság nincs; minderről élő, egyenes adásban számolt be. Megölte a feleségét, majd meztelenül karambolozott a harcművész
Az úgynevezett orgonenergia hazai hirdetője, Cs. Gábor vélhetően egy vita során szerdán reggel megölte a feleségét, majd kocsiba ült és nem sokkal később magával is végzett – derül ki a Blikk cikkéből. A portál úgy tudja, hogy az asszony meggyilkolása után Cs. Gábor összeütközött egy teherautóval és életét vesztette. Orbán Viktor: Úton Góliáthoz
Orbán Viktor elindult a brüsszeli EU-csúcsra. A kétnaposra tervezett értekezlet során a tagállami vezetők várhatóan az Európa-szerte megemelkedett energiaárak okozta rendkívüli helyzet tagállami kezelését fogják megvitatni. Őrizetbe vettek hét embert, akik bűnrészesek lehettek a bécsi merényletben
Őrizetbe vettek hét embert bűnrészesség gyanújával a csaknem egy évvel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő bécsi iszlamista terrortámadással összefüggésben – közölte Nina Bussek, az osztrák főügyészi hivatal szóvivője szerdán. Rekordösszegű, hetvenötmilliárdos kártérítést igényel a csúszdabalesetet szenvedett fiú apja
A Blikk értesülései szerint Magyarországon soha nem látott összegről, több mint hetvenötmilliárd forintról nyújtott be kártérítési igényt Szajnik Vince családja. A fiú 2016 júniusában balesetet szenvedett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén található élményfürdőben. Egy csúszdáról leérve hat percig volt víz alatt és az oxigénhiány miatt agykárosodás lépett fel nála. Terrorizmus gyanújával vettek őrizetbe volt katonákat Németországban
Zsoldosokat toborzó exkatonákat vettek őrizetbe Németországban terrorizmus gyanújával. A volt katonák a gyanú szerint több mint száz emberből álló zsoldoshadsereg létrehozására készültek.
Novák Katalin: a CSU továbbra is természetes partnerének tekinti a Fideszt
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) továbbra is természetes partnerének tekinti a Fideszt, és készen áll az együttműködés folytatására – jelentette ki Novák Katalin szerdán, Münchenben. Az EP megkezdte az Európai Bizottság elleni per előkészítését
David Sassoli EP-elnök tájékoztatása szerint november másodikáig kapott időt az Európai Bizottság az uniós parlamenttől, hogy jogállamisági eljárásokat indítson, máskülönben a balliberális többségű testület bíróságra viszi Ursula von der Leyenéket a szerződéses kötelezettségeik teljesítésének elmulasztásáért. Deutsch Tamás: Gyurcsány megismételné a rendőrterrort (Videó!)
A Mediaworks Hírcentrum a 2006-os rendőrterrorról kérdezte Deutsch Tamást. Az EP-képviselő leszögezte, hogy ne legyenek kétségeink: ha teheti, Gyurcsány Ferenc 2022-ben megismétli a rendőrterrort, hiszen a DK elnöke többször is utalt rá, hogy a vele egyet nem értők ugyanezzel a karhatalmi erőszakkal találhatják magukat szemben. Az eredeti ütemterv szerint emelkedik az ápolók bére
Álhíreket terjeszt a baloldali sajtó, hiszen az ápolók béremelési programja az eredeti ütemterv és kormányzati vállalás szerint valósul meg – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel. Áder János jóváhagyta a honvédség fejlesztésének terveit
Jóváhagyta Áder János köztársasági elnök a Magyar Honvédség fejlesztési terveit – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka szerdán, miután megbeszélést folytatott az államfővel, aki a honvédség főparancsnoka is. A minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről kötött megállapodást Magyarország és Bosznia-Hercegovina
A minősített adatok Magyarország és Bosznia-Hercegovina közötti cseréjéről és kölcsönös védelméről írt alá megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Selmo Cikotić boszniai nemzetbiztonsági miniszterrel – jelentette be Szijjártó Péter a Facebook-oldalán kedd este.
Anyagilag és szexuálisan kihasználtak egy kislányt, fegyházra ítélték őket
Két vádlottat emberkereskedelem miatt kilenc, illetve kilenc és fél év, másik kettőt kiskorú lány ellen elkövetett szexuális erőszak miatt három év nyolc hónap, illetve négy év fegyházra ítélt első fokon a Debreceni Törvényszék – tájékoztatta a bíróság szóvivője szerdán az MTI-t. Szijjártó: Európa biztonsága Közép-Ázsiában kezdődik
Itt az ideje, hogy Brüsszelben is észrevegyék: Európa biztonsága ma Közép-Ázsiában kezdődik, hiszen naponta 30–35 ezer migráns hagyja el Afganisztánt – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a Sirojiddin Muhriddin tádzsik külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján, Dusanbéban. Fidesz: Gyurcsányék az egészségügyi dolgozóktól is csak elvettek
Itt a kampány, a baloldal teljes fokozatba kapcsolta az ígéret- és hazugsággyárat – kommentálta a Fidesz a DK szerdai, az egészségügyi dolgozók béremelését szorgalmazó sajtótájékoztatóját. Jobbikos képmutatás: korábban fideszeseknek járó kedvezményről papolt, aztán mégis felvette a CSOK-ot Jakab
Jakab Péter és párttársa, Z. Kárpát Dániel többször is kifejtette, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt csak a „kormánypárti vezérkar” veheti igénybe gond nélkül, míg a „földi halandókat” elhajtja a bank. Ehhez képest a Jobbik pártelnöke mégis igényelte, sőt meg is kapta a támogatást. Kaczyński: Lengyelország nem mond le szuverenitásáról
Az uniós jog és a lengyel alaptörvény viszonyáról hozott döntésében a lengyel alkotmánybíróság a Lengyelország szuverenitását veszélyeztető uniós lépésekre reagált, a szuverenitás kérdésében pedig Varsó egy negyedlépésnyit sem fog meghátrálni – szögezte le a lengyel kormánypárt elnöke egy szerdán megjelent interjúban. Zsigmond Barna Pál: Márki-Zay számára a jobboldaliság és a konzervativizmus csupán szerepjáték
A baloldal legújabb kormányváltó csodafegyvere jobboldalinak, konzervatívnak vallja magát, azonban nem csupán a tettei, de még a szavai is elárulják valódi hovatartozását – erről írt a Mandineren megjelent publicisztikájában Zsigmond Barna Pál. A "tiszta" Márki-Zay Gyurcsánnyal tárgyalt, közben mozgósításba kezdett a bukott miniszterelnök bábja
Ha Karácsony Gergely 99 százalékban Gyurcsány, akkor Bajnai Gordon 110 százalékban az, a 2010 előtti szocialista kormány végóráiban is megszorítást megszorításra halmozó "szakértő" pedig ismét kezd visszakapaszkodni a közéletbe a DK elnökének hátán. Annak a Gyurcsány Ferencnek a szövetségében hirdetett mobilizációt Bajnai, aki éppen tegnap tartott eligazítást Márki-Zay Péternek. A füstös szobákban köttetett baloldali háttéralkuk, úgy tűnik, tehát csak annyiban változtak Márki-Zay érkezésével, hogy immáron ő is részese lehet ezeknek. Ameddig Ferenc testvér hagyja neki, természetesen. Új nevet kaphat a Facebook?
Sajtóértesülések szerint nevet változtat a Facebook. A névváltoztatás hátterében az is benne lehet, hogy az utóbbi időben több kínos ügy is érintette a céget. A közösségimédia-óriás szóvivője egyelőre nem kommentálta a névváltoztatásról szóló információkat. Közel hatmillió ember már megkapta a koronavírus elleni oltást Magyarországon
Harminc, többségében idős krónikus beteg meghalt és újabb 1668 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 929 164 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 706 773-an a második, 1 millió 33 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: 838 916-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 448-ra, a gyógyultaké 792 757-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 15 711. Kórházban 1058 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 145-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 12638-an vannak, a mintavételek száma 7 197 609. Több európai szövetség kilépne a FIFA-ból, ha bevezetik a kétévenkénti vb-t
Több európai labdarúgó-szövetség kilátásba helyezte, hogy kilép a nemzetközi szövetségből (FIFA), amennyiben bevezetik a világbajnokság kétévenkénti megrendezését. Pénzbüntetésre ítélték Szilvásy György volt titokminiszter hűtlen kezeléssel vádolt testvérét
Jogerősen pénzbüntetésre ítélte a bíróság a Honvédkórház egykori főigazgatóját, Szilvásy György volt titokminiszter testvérét, Szilvásy Istvánt – derült ki a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség portálunknak küldött közleményéből. Révész Máriusz: Gyurcsányék felfüggesztették a jogállamot, tudatosan szíthatták az indulatokat 2006-ban
Kimondható, hogy abban az időszakban a jogállami kereteket felfüggesztették 2006-ban – mondta Révész Máriusz a Magyar Nemzetnek adott interjújában, kifejtve: ha bármely európai demokráciában azonosító szám nélküli rendőrök vernék szét az embereket, akkor a rendőri vezetők és a belügyminiszter rövid időn belül nem lennének a pozíciójukban, hacsak a miniszterelnök eleve nem bukna bele. Magyarországon azonban ez nem így alakult, az akkori miniszterelnök pedig most az ellenzék vezető figurája. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!