Forró drót
Libz: A kommunisták még karácsonykor sem pihennek
Kommunista módszerekkel élnének a tiszások még karácsonykor is. Minderről a Libz of TikTok Hungary "karácsonyi" kiadásában beszélgettünk még úgy is, hogy amúgy egyáltalán nem akartunk ilyen témáról beszélgetni. De muszáj volt. A rosszindulatú komcsi unokák ugyanis még karácsonykor is azon igyekeznek, hogy eltöröljék a vélemény szabadságát még a nagyi esetében is. Ezt pedig még büszkén hirdetik is. Gyomorforgató.Varga Judit: Alapelvünk a nemzetek kulturális, jogi és történelmi hagyományainak tiszteletben tartása
A magyar ET-elnökség prioritásai közé tartozik a kisebbségi jogok védelme, az emberi jogokkal, a demokráciával és a jogállamisággal kapcsolatos párbeszéd fenntartása. Alapelvünk a nemzetek kulturális, jogi és történelmi hagyományainak tiszteletben tartása, valamint az eljövendő nemzedékek érdekeinek képviselete – hangsúlyozta Varga Judit a közösségi oldalán.Szeged díszpolgára lett Karikó Katalin
Szeged díszpolgári címével tüntették ki Karikó Katalin biokémikust Szeged napján, pénteken. A kutató korábban azt nyilatkozta, rengeteg boldog emlék köti a városhoz. 1972-ben egyetemi előkészítőn járt először itt, majd a következő esztendőben felvételizett az akkori József Attila Tudományegyetemre, ahol öt évig tanult. Az 1978-as diplomaszerzést követően 1985-ig a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozott, a biofizikai intézetben, ahol RNS-ekkel foglalkozott.Szijjártó Péter: az elnöki tisztség lehetőség a Kelet–Nyugat párbeszéd újraindítására (videó)
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának fél évig tartó magyar elnöksége lehetőséget adhat a Kelet–Nyugat párbeszéd újraindítására – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Hamburgban, a testület tanácskozása után.A pedofilellenes törvénycsomag újabb részleteit jelentette be Kocsis Máté
Portálunk már hírt adott róla, hogy a kormány szigorítja a pedofilok elleni fellépés büntetőjogi eszközeit. Péntek délután a törvénycsomag újabb részleteit ismertette a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán. Kocsis Máté kiemelte, hogy nem lehet enyhe büntetéssel és minősített esetekben feltételes szabadságra bocsátással megúszni a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeket.A Szegedi Tudományegyetemre látogatott Karikó Katalin
Egyetemi tanulmányainak helyszínére, a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) látogatott pénteken Karikó Katalin biokémikus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója.Dobrev Klára a külföldi gyógyszergyártó multik zsoldjában áll Hollik István szerint (videó)
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Dobrev Klára DK-s európai parlamenti (EP-) képviselő a külföldi gyógyszergyártó multik zsoldjában áll. A fideszes politikus pénteken a Facebookra feltöltött videójában úgy fogalmazott: fordult a kocka, végre van elegendő vakcinánk, és Magyarország megkezdte az oltóanyagok felhalmozását.Kásler Miklós bejelentette, hogy péntektől látogathatók a kórházban fekvő betegek (videó)
Már péntektől látogathatók a nem koronavírus-osztályon kezelt betegek – közölte Facebook-oldalán az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve: a sikeres oltási programmal „legyőztük a járvány harmadik hullámát”, így az egészségügyi ellátások is újraindulhatnak.Orbán Viktor: jogunk van kiállni a meggyőződéseink, a külpolitikai szövetségeseink és a saját érdekeink mellett
Magyarország az alapszerződés szerint járt el, amikor megvétózta az Európai Unió többségi álláspontját az Izrael elleni rakétatámadások ügyében – írta Szamizdat 8. című, magyarul és angolul is a miniszterelnöki honlapján megjelent írásában Orbán Viktor. A kormányfő pénteki írása előtt, szerdán, Berlinben a legnagyobb német politikai erő, a jobbközép CDU/CSU kancellárjelöltje azzal kapcsolatban, hogy a tagországi külügyminisztereket összefogó tanácsban az utóbbi hetekben Magyarország ellenállása miatt nem sikerült közös álláspontot kialakítani Hongkong és az izraeli-palesztin konfliktus ügyében, azt mondta: el kell mozdulni a többségi döntéshozatal felé az Európai Unió külpolitikájában.Jogellenes és tisztességtelen az előválasztási parádé számos mozzanata a NAIH elnöke szerint
Jogellenes és tisztességtelen, hogy nyilvánosságra hoznák a baloldali előválasztáson részt vevők neveit, mivel az különleges adatnak minősül. Egy ilyen jellegű megméretésen biztosítani kell az adatvédelmi tájékoztatást, az adatbiztonsági előírásokat, és tisztázni kell az adatkezelő személyeket, szervezeteket – mondta a Magyar Nemzetnek Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a lapnak kifejtette, hogy adatvédelmi aggályokba ütközhet a baloldali előválasztás, mivel a 18 év alattiak szavazáson való részvételéhez szülői hozzájárulás szükséges.Az IKEA-nak annyira azért mégsem fontosak az LMBTQ-emberek, hogy a muszlim országokban is kiálljon mellettük
Mint arról lehetett tudni, a magyarországi IKEA szivárványszínű, ún. STORSTOMMA táskákkal készült a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnapra. A svéd bútorcég a termékek eladásából befolyt összeg egy részével az LMBTQ-lobbi hazai zászlóshajóját, a Háttér Társaságot támogatta. Az IKEA viszont mindössze huszonhat országban folytat szivárványos kampányt úgy, hogy a bútorcég áruházai világszerte közel hatvan államban vannak jelen. A vasarnap.hu megnézte, melyek azok az országok, ahol nem kaphatóak ezek a táskák, és talán nem túl meglepő módon Oroszországban és a muszlim országokban nem kaphatóak, így ezekben az államokban valamiért az IKEA honlapja sem zeng ódákat az LMBTQ-emberek elfogadásáról.Óriásit tévedett a WHO: akár nyolcmillió is lehet a koronavírus következtében elhunytak száma
Világszerte jelentősen alábecsülték a koronavírus halálos áldozatainak a számát – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki bejelentéséből, amely szerint a Covid-19-cel közvetlenül vagy közvetve összefüggő halálesetek valódi száma akár hat-nyolcmillió is lehet.Meghiúsult a menekülés Siófokon, videón az autós üldözés
A helyi rendőrök 2021. május 19-én este hat órakor Siófok belterületén megállásra szólítottak fel egy szabálytalanul közlekedő járművezetőt. A sofőr a megkülönböztető fény- és hangjelzés ellenére nem állt meg, több kereszteződésben is áthajtott a tilos jelzésen, amelynek során haladt a forgalommal szemben, illetve a járdán is. A férfit végül pár perccel később a Mártírok útján fogták el – számolt be az esetről a police.hu.Magyarország átvette az Európa Tanács elnökségét (Videó!)
Szijjártó Péter Facebook-oldalán osztott meg pénteken egy videót az Európa Tanács ülésén elhangzó felszólalásából. Mint ismert, hazánk mától november 17-ig fogja betölteni a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét. A témával kapcsolatban lapunk kedden készített interjút Juhász Hajnalkával, aki arról beszélt, hogy a magyar elnökség programjában kiemelt helyet kap majd az őshonos kisebbségek kérdése, a keresztény értékek, az alkotmányos hagyományok és a kulturális örökség.Negyedik hullám – A WHO szerint Európának nem kellene kétszer ugyanazt a hibát elkövetnie
A vakcinák védenek a vírusvariánsok ellen, de a nagyobb mobilitás több fertőzéshez vezethet. Nem kellene ugyanazt a hibát elkövetni, mint tavaly ilyenkor, ami egy újabb hullámhoz vezetett – figyelmeztette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európát.Németh Szilárd: Görgei hazája és katonái melletti elkötelezettsége ma is példa
Görgei Artúr tábornok alakja, felelősségteljes magatartása, hazája és katonái melletti elkötelezettsége ma is példaként szolgálhat mindannyiunknak – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Görgei Artúr tábornok sírjánál, a Fiumei úti sírkertben, pénteken.Jakab Péter egyből magára ismert, amikor Orbán Viktor egy bukfencező bohócról beszélt
A Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének bizonyára nehéz megemészteni, hogy másfél évnyi gáncsoskodás és a sikeres védekezés megakadályozására tett erőfeszítései ellenére Orbán Viktor ma reggel bejelentette: napokon belül elérjük az ötmilliós átoltottságot, amely után újabb enyhítések várhatóak. A számok azt jelentik, hogy Máltával karöltve továbbra is az átoltottsági lista élén állunk az Európai Unióban.Merkely Béla szerint a budapesti vizes Európa-bajnokság minden idők legnagyobb versenybuborékja
Eddig tizennégyezer PCR-tesztet végeztek el a budapesti vizes Európa-bajnokságon – többek között erről beszélt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, az esemény háromszázötven fős egészségügyi csapatának irányítója pénteken az M4 Sport Sporthíradójában.Országgyűlés – A jövő évi költségvetés nem csupán az országról, hanem a magyar nemzet újraindításáról szól
A 2022-es költségvetés nem csupán az ország, hanem a magyar nemzet újraindításának költségvetése – mondta Pánczél Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője az Országgyűlés pénteki költségvetési vitájában, kiemelve, hogy a pandémia alatt is támogatta a kormány a külhoni magyarokat és ezt folytatják a tervezet szerint 2022-ben is. A Jobbik szerint viszont az ellenzék is a nemzet része, ezért az ő hangjukat is meg kellene hallgatni. A KDNP részéről Juhász Hajnalka a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet, ami kiemelkedő szerepet kap a jövő évi költségvetésben, a gyurcsányista Varga Zoltán pedig azzal dicsekedett, hogy ő már tizenöt költségvetést látott eddigi pályafutása során, majd a szokásos lózungokkal dobálózott, véletlenül sem említve meg konkrétumokat.Hazai termékek vásárlására ösztönöz Schanda Tamás államtitkár (Videó!)
A magyar termékek vásárlásának fontosságára hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalán pénteken. Schanda Tamás a Facebookra feltöltött videójában elmondta: a koronavírus-járvány mindenki számára sok nehézséget okozott, de egyes ágazatokat még erősebben sújtott.Ötven alatt a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma Magyarországon
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 898 866 fő, közülük 2 886 292 fő már a második oltását is megkapta. 657 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 801 025 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 47, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 427 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 661 564 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 110 034 főre csökkent. 1645 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 195-en vannak lélegeztetőgépen – olvasható a koronavirus.gov.hu kormányzati portálon.Húszmilliós cigarettafogás a magyar–ukrán zöldhatáron
Több mint húszmillió forint értékű csempészett cigarettát foglalt le a magyar–ukrán zöldhatáron a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a hatóság bevetési igazgatóságának főosztályvezetője pénteken az MTI-vel.Karácsony Gergely hátat fordít Budapestnek
Gyakorlatilag sem ideje, sem energiája nem marad Karácsony Gergelynek a főpolgármesteri feladataira, miután a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjeként már teljes mértékben az országos politikára és a következő választásra összpontosít. A Magyar Nemzet által megkérdezett elemzők azt is felidézték, hogy Karácsony szinte az összes, kampányban tett ígéretével adós, és a lelkesedése is láthatóan csökkent Budapest és a budapestiek ügye iránt.A világon már százhatvanöt és fél millió ember fertőződött meg koronavírusban
A világon 165 530 873 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 430 580 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 164 626 458 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 413 801 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.Kiderült, mi okozta Puhl Sándor halálát
A világhírű magyar futballbíró, Puhl Sándor csütörtökön, hatvanöt éves korában meghalt. Halála körülményeiről kiderült, hogy betegsége hetek óta tartott, és szervezete végül nem tudta legyőzni a koronavírust. A Blikk megírta, hogy a népszerű sportember halálát a koronavírus okozta, szervezete nem tudta legyőzni az alattomos betegséget.Ajánljuk még

































