Románia lendületben: valóságos késkészlettel próbált behatolni egy nő a román parlamentbe Forró drót szeptember 12. Az említett személyt azóta kihallgatták a hatóságok, az AUR tagad. Románia mindig példát ad nekünk, de ne kövessük őket.
Visszavonják azoknak a külföldieknek a vízumát, akik Kirk meggyilkolása után „dicsőítik az erőszakot” Forró drót szeptember 12. Az amerikai külügyminisztérium is magasabb fokozatba kapcsolt.
Szijjártó Péter szerint minden eddiginél jobb hazánk és Kína gazdasági együttműködésePPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Huawei vállalat jubileumi rendezvényén vett részt, ahol elmondta, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb. A tárcavezető bejelentette azt is, a Huawei új kutatás-fejlesztési központot épít Budapesten, amely már a vállalat harmadik beruházása Magyarországon.
Vizsgálódik a rendőrség a kínai adatgyűjtés magyar szála ügyébenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) eljárást indított a múlt héten kirobbant, titkos kínai vállalat adatgyűjtési botránnyal kapcsolatban – írja az Index.hu. A portál megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig leszögezte, az illetékes szervek minden befolyásolási kísérlettel kapcsolatban teszik a dolgukat.
Laár András elhatárolódik Szabó Tímeáéktól és tiltakozik a Párbeszéd legújabb akciója ellenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. Laár András Facebook bejegyzésében tiltakozott az ellen, hogy a Párbeszéd politikai célú hirdetésben használta fel az általa megformált Besenyő Pista bácsi karakterét. A népszerű humorista elmondta, mindig is távol tartotta magát a politika világától, sosem volt a politikai megoldások híve, és ezen most sem szeretne változtatni.
Egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbításátPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. Az Országgyűlés keddi ülésén egyhangúlag szavazta meg, hogy 2021 nyaráig meghosszabbíthatják a koronavírus-járvány miatt elrendelt hiteltörlesztési moratóriumot. A kormány célja, hogy egyes kiemelt társadalmi csoportoknak fennmaradjon a hitel- és kölcsönszerződésre, illetve pénzügyi lízingszerződésre vonatkozó törlesztési, fizetési moratórium 2021. június 30-ig.
Orbán Viktor is beoltatta magát influenza ellen (Videó!)PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. Orbán Viktor beoltatta magát a háziorvosoknál már kérhető influenza elleni védőoltással. Erről egy képet, majd egy videót is megosztott közösségi oldalán. A példáját követőknek is üzent: "csak bátran" – írta a kormányfő.
Koronavírus: közel ezer új regisztrált fertőzött és harmincnyolc elhunyt MagyarországonPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. A koronavirus.gov.hu kormányzati portál legújabb adatai szerint 989 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 48 757 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1211 főre emelkedett, 14 637-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 32 909 fő. Az aktív fertőzöttek 30%-a, az elhunytak 40%-a, a gyógyultak 30%-a budapesti. 1960 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 197-en vannak lélegeztetőgépen.
Átlépte a negyvenmilliót a fertőzöttek száma a világonPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. A világon már 40 344 310 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 117 539, a meggyógyultaké pedig 27 627 761 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Egy nappal korábban 39 898 689 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 112 588, a meggyógyultaké pedig 27 420 679 volt.
Ötvennyolcmillió forintnyi kábítószert foglaltak le a rendőrök egy buszonPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. Egy ötvenhárom éves férfi koszovói rendszámmal ellátott autóbuszában akarta Magyarországra csempészni az ötvennyolcmillió forint értékű kábítószernek minősülő növényi törmeléket. Az autóbusz átvizsgálását végző pénzügyőrök paprikák közé rejtve találták meg a kábítószert tartalmazó kilenc darab zsákot.
A hitelmoratórium meghosszabbításáról szavaz ma az OrszággyűlésPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. Az Országgyűlés keddi ülésén 2021 nyaráig meghosszabbíthatja a koronavírus-járvány miatt elrendelt hiteltörlesztési moratóriumot. A kormány célja, hogy egyes kiemelt társadalmi csoportoknak fennmaradjon a hitel- és kölcsönszerződésre, illetve pénzügyi lízingszerződésre vonatkozó törlesztési, fizetési moratórium 2021. június 30-ig.
Kirúgták a gyöngyösi kórház vírusszkeptikus orvosátPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. Kirúgták a gyöngyösi Bugát Pál Kórházból dr. Pócs Alfréd ortopéd szakorvost, akitől koronavírus-tagadó állításai miatt szeptemberben a Magyar Orvosi Kamara elhatárolódott. Pócs Alfrédot október 6-án hívta be a kórház igazgatója, majd vírusszkeptikus nézetei miatt el is bocsátotta. Az érintett most egy hónapos felmondási idejét tölti, de a salgótarjáni és az ózdi kórházban továbbra is dolgozik.
Fehérorosz válság: Minszk érseke nem térhet vissza hazájábaPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. Tadeusz Kondrusiewicz minszki érsek, a Fehérorosz Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Vatikánban tartózkodik, miután az ország hatóságai augusztus 31-e óta nem engedik őt visszatérni hazájába – jelentette a vatikáni hírszolgálat hétfőn. A határátlépés megtagadására valószínűleg azért kerülhetett sor, mert az egyházi vezető többször is tiltakozott Lukasenka rendszere ellen, és szolidaritását fejezte ki a tüntetők mellett.
Trump szerint ha Szudán fizet, lekerül a terrorizmust támogató államok listájárólPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 20. Kész levenni Szudánt a terrorizmust támogató államok listájáról – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Twitteren Abdalla Hamdok szudáni kormányfővel folytatott üzenetváltása során. A 2019 augusztusa óta Szudán miniszterelnöki pozícióját elfoglaló politikus számos előremutató változást hozott az afrikai ország életében, ennek egyik fontos pontja az Egyesült Államokkal való jó kapcsolatok kialakítása.
Nézze meg Orbán Viktor "Paprikás krumpli" című videóját!PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. Portálunk már beszámolt Jakab Péter mai műsoráról. A megszűnés szélén álló párt vezetője egy zsák krumplival rendezett jelenetet a parlamentben. A miniszterelnök nem csak élőben osztotta ki a Bíró László vereségébe idegileg belerokkanó jobbikost, hanem közösségi oldalán is, ahol „Paprikás krumpli” címmel közölt rövid, velős és kellő iróniával fűszerezett
Kövekkel támadtak a migránsok a rendőrökre OlaszországbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. Olasz nem kormányzati szervezetek bírósághoz fordultak a baloldali kormánynak a menekültekre kivetett karanténintézkedéseivel szemben, miközben az egyik táborban elszigetelt bevándorlók kövekkel támadtak az őket őrző rendőrökre hétfőn.
Gyümölcsöt evett egy férfi kertjében a Miskolcon kószáló medvePPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. Rendészek keresik Miskolcon azt a medvét, amelyet néhány napja pillantottak meg Lyukóvölgyben. A köztelevízió riportja szerint az állat hétfőn éppen gyümölcsöt evett egy férfi telkén. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy aki medvét lát, ne közelítsen hozzá, hanem húzódjon fedezékbe.
Kifakadt az ellenzéki politikusok krumplizása miatt a liberális elemző (videó)PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. Azok az ellenzéki kommentátorok, kommentelők, politikusok, akik most krumpliznak, ezt rohadt gyorsan fejezzék be! Ez nagyon nincsen rendben! Tehát azt előadni, hogy itt embereket azonosítok ilyen önálló akarat nélküli, egy kiló krumpliért megvásárolt véglényekkel, ez nagyon nincsen rendben! És minden ilyen kommentnél azt látom, hogy a Fidesz jogosan kap plusz egy szavazatot – fakadt ki az ATV műsorában Ceglédi Zoltán balliberális elemző.
Koronavírus: gyorsteszttel látnak el hazánkban minden mentőautótPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. A Covid-gyanús betegek diagnosztikájának meggyorsítása és a betegutak racionalizálása érdekében antigén gyorsteszttel látnak el minden mentőautót. Ez az új eljárásrend jelentősen, több nappal lerövidíti a középsúlyos és súlyos Covid-pozitív betegek gyógyításának megkezdését, mert nem kell várni a PCR-teszt eredményére- derül ki az EMMI közleményéből.
„Fatva” áldozata lett a francia tanár, akit lefejezett egy szélsőséges iszlamistaPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. A francia belügyi szervek széleskörű rendőri akciót indítottak hétfőn azon szélsőséges iszlamista szervezetek és internetes oldalak működtetői ellen, akik Gérald Darmanin belügyminiszter szerint fatvát, azaz halálos ítéletet mondtak a történelemtanárra, akit három nappal ezelőtt egy szélsőséges csecsen iszlamista lefejezett, amiért a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a tanulóknak.
A Biden fiáról nyilvánosságra kerülő kínos információk nem orosz dezinformációs kampány részei a hírszerzés szerintPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. A Joe Biden demokrata párti elnökjelölt fiáról, Hunter Bidenről nyilvánosságra került információk nem orosz dezinformációs kampány részei – jelentette ki John Ratcliffe, az amerikai hírszerző szervezeteket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője a Fox televíziónak adott interjújában hétfőn.
Kocsis Máté: Jakab Péter most tudta meg, hogy krumpli is kell a paprikás krumpliba! (képregény)PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. Kocsis Máté tökéletes látleletet adott a Jobbik elnökéről: "Jakab Péter összeomlott: ma egy zsák krumplival erőszakoskodott a parlamentben. ?? Dühös volt, most tudta meg, hogy ez is kell a paprikás krumpliba." A képeken többször együtt szerepel egy zsák krumpli és Jakab Péter. A könnyebb érthetőség érdekében jelezzük, hogy az öltönyös a Jakab Péter.
Székelyföld több településén bezártak az oktatási intézmények a járvány miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. Bukarestben a koronavírus-járvány miatt keddtől kezdődően közterületen – vagyis a lakáson kívül mindenütt – kötelezővé válik a védőmaszk viselése, továbbá bezárnak az óvodák, iskolák és egyetemek, a tanév pedig online folytatódik. Bukaresten kívül az ország számos megyei jogú városában meghaladta a lakosság három ezrelékét azaz utóbbi két heti fertőzési ráta, a többi között a Székelyföld legnagyobb településein. Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is bezártak az iskolák és online folytatódik a tanév.
Felgyújtottak egy templomot a tüntetők Chilében (videó)PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. Rendbontásba, rongálásba, összecsapásokba torkollott az évfordulós tüntetés Chilében. A santiagói hatóságok könnygázt és vízágyúkat is bevetettek a megvadult demonstrálókkal szemben, akik felgyújtottak egy templomot- számolt be róla az euronews.com.
Orbán Viktort kérdezte az ellenzék, de a válaszokra most sem figyeltPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. A demokrácia legszebb része lehetne, amikor az ellenzéki képviselők kérdezik a miniszterelnököt és a minisztereket. Lehetne ezt szórakoztatóan is csinálni, de az ellenzék sosem intellektuális hasznossága, hanem propagandaértéke miatt kedveli ezeket az alkalmakat. Újra és újra meghallgathatjuk az ellenzék házi hazugságversenyét, illetve rácsodálkozhatunk arra, hogy az ellenzéki képviselőkből mennyire elképesztően hiányzik az elemi udvariasság és bármiféle kedvesség. A kormány biztos nem csinál mindent tökéletesen, de az minden ilyen alkalommal kiderül, hogy az ellenzéknél sokkal, de sokkal jobban csinál bármit is.
Varga Zsolt Andrást választotta a Kúria elnökének az OrszággyűlésPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 19. Megválasztotta az Országgyűlés Varga Zsolt András volt alkotmánybírót a Kúria elnökének hétfőn. Varga Zsolt Andrást 135 igen, 26 nem szavazattal választották meg a képviselők titkos szavazáson. Posztját 2021. január 2-tól tölti be. Az alaptörvény szerint a Kúria elnökét a bírák közül kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja, ehhez az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Elvtárs uram, bálkirálynő érdekel? – Feltételes történet a Tisza új alelnökéről Magyar ugar szeptember 8. Nézzük, hogy mit érdemes tudni Forsthoffer Ágnesről, a semmiből előkapott alelnökről!
Császár Attilát akarta felakasztani, aztán egy kismamára támadt a tiszás szekta Magyar ugar szeptember 8.
Magyar Péter ismét kommunista fokozatba kapcsolt: avagy a koholt fotók így lesznek valósággá Magyar ugar szeptember 8.