Pesti Srácok

Egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítását

null

Az Országgyűlés keddi ülésén egyhangúlag szavazta meg, hogy 2021 nyaráig meghosszabbíthatják a koronavírus-járvány miatt elrendelt hiteltörlesztési moratóriumot. A kormány célja, hogy egyes kiemelt társadalmi csoportoknak fennmaradjon a hitel- és kölcsönszerződésre, illetve pénzügyi lízingszerződésre vonatkozó törlesztési, fizetési moratórium 2021. június 30-ig.

A parlament plenáris ülésének második napja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődött, amit a zárószavazások követtek. Ennek során döntöttek a honatyák a hitelmoratórium meghosszabbításáról, amivel a kormány célja, hogy egyes kiemelt társadalmi csoportoknak, így a nyugdíjasoknak, a szülőknek, az álláskeresőknek és a közfoglalkoztatottaknak fennmaradjon a hitel- és kölcsönszerződésre, illetve pénzügyi lízingszerződésre vonatkozó törlesztési, fizetési moratórium 2021. június 30-ig. A javaslatot a jelenlévő képviselők egyhangúlag, 165 igennel szavazták meg.

A képviselők emellett szavaztak a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelmét szorgalmazó kormányzati javaslatról is. A határozathozatalok után hat előterjesztés általános vitáját bonyolítják le, köztük a kormány legfrissebb adómódosítási javaslatairól, a családi gazdaságokról, valamint klímapolitikai változtatásokról. Az Országgyűlés szerdán a tavalyi költségvetés zárszámadásának tárgyalásával folytatja munkáját.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.