Csicskaappon választják a Tisza új képviselőit

Magyar Péter most Márkcicára is ki lesz akadva. Radnai ugyanis hatalmas bakit vétett, mikor bemutatta, milyen csicskaappon választják a prtjuk leendő képviselőit, és elkotyogta, hogy "Amerikában már dolgoznak rajta". A Soros-birtokon felsírt egy tartótiszt.
Radnai Márk, Magyar Péter informatikai manója azt a hatalmas feladatot vette a vállára, hogy bemutassa, milyen csicskaappon válogatják majd a párt jövendő képviselőjelöltjeit. Tudniillik, mivel a Tiszának nincs politikai bázisa, így jó piramisjátékhoz híven pontok alapján döntik majd el, hogy kivel vezetnék az országot, ezeket a pontokat pedig ezen az applikáción keresztül lehet megszerezni.

Márkcica azonban vétett egy bakit. Egyrészt, nem tudott belépni az appba. Ez a kisebbik baj, mert azt ugye nem várhatjuk el egy országos párt alelnökéről, hogy megjegyezzen egy jelszót. Másrészt, elköpte, hogy megint egy Amerikából gründolt ellenzéki párttal nézünk szembe, azzal magyarázkodott ugyanis, hogy
ha az alkalmazás még nem lenne esetleg letölthető, akkor néhány órán belül az lesz, mert Amerikában folyamatosan dolgoznak rajta.
Radnai ezzel – feltehetően akaratán kívül – olyan háttérinformációt osztott meg a nagyközönséggel, melyből mindenki számára egyértelművé vált, hogy a Tisza Párt külföldi támogatók segítségét élvezi.
Nem újdonság a csicskaapp
Ismerős a szituáció? Mert nekünk igen. Ahogyan arra Kocsis Máté is emlékeztetett, 2022-ben ugyanezt az adathalász kampányt láttuk a baloldal aktuális messiásától:
Ajjaj! A történelem ismétli önmagát: adománygyűjtő ládikák most már a robotkutyán, a Datadat csőre töltve!” – hozta párhuzamba a videót megosztó Kocsis Máté a Tisza külföldről támogatott működési mechanizmusát a rossz emlékű Bajnai Gordon-féle Datadat-botránnyal. Oszd meg, ha nem akarsz magyartalan amerikai SMS-eket kapni olyanoktól, akiknek meg se adtad a számodat
– írta hozzászólásban Kocsis Máté a posztjához.