Forró drót
Horvátországban a vizsgálatok szerint két százalék alatti a fertőzöttség
Horvátországban a két százalékot sem éri el az új koronavírussal megfertőződöttek valós aránya a szerológiai tesztek részleges eredménye szerint – írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön, a közegészségügyi intézet (HZJZ) adataira hivatkozva. Soltész: Egyszerre gyászolunk és ünnepeljük a csodát, hogy megmaradtunk
Trianon 100. évfordulóján egyszerre gyászolunk és ünnepeljük a csodát, hogy megmaradtunk, hogy a Kárpát-medence magyarságát nem sikerült elpusztítani – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten, a Magyar Szentek Templomának falán elhelyezett Trianon-emléktábla felavatásakor. Örkény szelleme lengi körül Tök önkormányzatának páncélszekrényét
Egy ember hamvait találták meg Tök község önkormányzatának páncélszekrényében – tudatta Facebook-bejegyzésében a település vezetése. Az elhunyt, Kálmán László haláláról nem közöltek részleteket, arról viszont igen, hogy szerdán a Töki Református Egyházközség segítségével eltemették. A Pest megyei település vezetése kevés információval szolgált az esetről, így portálunk igyekezett összerakni a morzsákból, hogy mi is történhetett Tökön, teóriánkat azonban töretlen gyakorlatunktól eltérően semmivel nem tudjuk alátámasztani. Nézze meg, hogyan táncoltak a Hősök terén Trianon évfordulóján! (Galéria!)
Száz táncos közös néptáncelőadásával emlékeztek a budapesti Hősök terén a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára. Nézze meg galériánkat! Gulyás: Magyarország ellenőrzés alatt tartotta a járványt
Magyarország más országoknál rövidebb szükségállapottal és eredményes intézkedésekkel ellenőrzés alatt tudta tartani a koronavírus-járványt, elkerülte a tömeges megbetegedéseket – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a német Die Welt online felületén csütörtökön megjelent interjúban. Újabb bűncselekményért ítélték el a hírhedt pamplonai szexuális bűnözőket
Újabb bűncselekményért ítélt el a spanyol bíróság csütörtökön négy szexuális bűnözőt, akik "A falka" néven váltak hírhedtté, miután 2016-ban csoportosan megerőszakoltak egy fiatal lányt Pamplonában.
Szita Károly: Érdemes erőt meríteni az igaztalanul meghurcoltak erkölcsi fölényéből
A magyarságnak érdemes erőt merítenie az igaztalanul meghurcoltak erkölcsi fölényéből, az elmúlt száz év heroikus küzdelméből, valamint az utóbbi évtized magyart a magyarral összehozó, igazi nemzeti politikájából – hangoztatta Kaposvár polgármestere a somogyi megyeszékhelyen, csütörtökön. Potápi: Nemcsak a gyásszal, a jövőbe tekintéssel is törődni kell
A trianoni trauma arra figyelmeztet, hogy nemcsak a gyásszal, hanem a jövőbe tekintéssel is törődni kell – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, a Tolna megyei Alsónánán. ITM: Indul a Tématerületi Kiválósági Program 2020
A kormány újabb eszközzel ösztönzi, segíti a tudományos kutatásokat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel csütörtökön. Balog Zoltán: Emelkedik a külhoni lelkészek jövedelemkiegészítése
Két részletben megkétszerezi a határon túli lelkipásztorok jövedelemkiegészítő támogatását a kormány – mondta el az MTI-nek csütörtökön Balog Zoltán református lelkész. Kigyulladt egy társasház a II. kerületben
Kigyulladt egy társasház a II. kerületben csütörtök délután – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. MKP: A magyar közösségek veszély helyett erőforrást kell jelentsenek a térség államai számára
A külhoni magyarok az elmúlt száz évben úgy maradtak hűségesek nemzetükhöz, hogy törvénykövető, hasznos közösségeivé lettek azoknak az országoknak, amelyekben élnek, ezért nem veszélyt, hanem erőforrást kell, hogy jelentsenek a kelet-közép-európai térség államai számára – mutatott rá a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) csütörtökön, a trianoni békediktátum 100. évfordulójára kiadott sajtóközleményében.
Babiš: Várhatóan péntek éjféltől Magyarországra is szabadon utazhatnak a csehek
Csehország várhatóan pénteken éjféltől feloldja az utazási korlátozásokat Magyarországgal, Ausztriával és Németországgal szemben – jelentette be Andrej Babiš cseh kormányfő csütörtökön. Prága és Pozsony megállapodása alapján Csehország és Szlovákia már szerda éjféltől teljes mértékben megnyitotta határait egymás állampolgárai előtt. A jelenlegi szabályozás szerint a csehek és a magyarok mindössze negyvennyolc órára látogathatnak szabadon a másik országba. Fidesz: Amit a baloldal válság idején elvett, azt a polgári kormány válság idején visszaadja
A tizenharmadik havi nyugdíj visszavezetéséről szóló előterjesztés vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés csütörtökön. A javaslatot kormánypárti és ellenzéki képviselők is támogatásukról biztosították, utóbbiak ugyanakkor kritikát is megfogalmaztak. Legfőbb Ügyészség: szakmailag hibás a Kúria döntése a Fenyő-ügyben
Szakmailag hibás döntésnek tartja a Legfőbb Ügyészség, hogy a Kúria elutasította Polt Péter legfőbb ügyész Fenyő-ügyben benyújtott jogorvoslati indítványát. Varga Judit: Magyarország nem fogja korlátozni a bírói mentelmi jogot
Magyarország nem fogja korlátozni a bírói mentelmi jogot – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-nek. Bizalmi szavazást kezdeményezett kormánya ellen a lengyel miniszterelnök
Bizalmat szavazott a lengyel alsóház csütörtökön a Mateusz Morawiecki vezette kormánynak. A szavazást a miniszterelnök kezdeményezte; az ország stabilizálásának szükségességével, kormánya helyzetének megerősítésével indokolta a lépést, miután az ellenzék szerinte a koronavírus-járvány alatt megpróbálja destabilizálni a belpolitikai helyzetet. Kiírták az idei Móricz-, Babits- és Örkény-ösztöndíjakat
Három alkotói pályázatot: a fiatal irodalmároknak szóló Móricz Zsigmond-, Örkény István- és Babits Mihály-ösztöndíjakat jelentett meg a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) a nemzeti összetartozás napján, csütörtökön, a Digitális Irodalmi Akadémia életpálya-modelljéhez kapcsolódva. Gémes László: A magyarság büszkén őrzi hagyományait
A magyarság büszkén vállalja múltját, őrzi hagyományait, rokonságát az elszakított területeken élőkkel – jelentette ki a Csongrád-Csanád megyei közgyűlés elnöke csütörtökön, Szegeden. Az Alapjogokért Központ a Bethlen-szobornál koszorúzott
A gyalázatos trianoni békediktátum 100. évfordulóján az Alapjogokért Központ koszorút helyezett el a Nemzeti Összetartozás Emléknapja alkalmából. 1920. június 4., Nagy-Trianon-palota. Magyarország évszázadok után újra teljesen független, önálló állam lett. De ez nem az az önállóság volt, amire vágytunk: hazánk elvesztette területének és lakosságának kétharmadát, több, mint hárommillió magyar a csonkaország határain kívül rekedt. A világ első és egyetlen olyan nemzete lettünk, amely önmagával határos. Magyarországot száz évvel ezelőtt egy vérbe mártott toll egyetlen vonásával akarták igaztalanul sírba küldeni, olyan bűnökért, amelyeket sosem követett el – áll a Központ által jegyzett közleményben. Gyűlöletkeltő internetes bejegyzések miatt tartott razziát a német rendőrség
Országszerte házkutatásokat tartott a német rendőrség csütörtökön, közösségi portálokon közzétett gyűlöletkeltő bejegyzések miatt. Moszkvában az ősz közepéig kötelező maradhat a maszkviselés
Az ősz közepéig, a Covid-19 elleni tömeges vakcináció remélt kezdetéig maradhat kötelező a maszkviselés Moszkvában – jelentette be Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtökön, a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva. Romániában másfélszeresére ugrott az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma
Romániában váratlanul az előző hét átlagának másfélszeresére ugrott, kétszázharmincnyolcra emelkedett csütörtökön az utóbbi huszonnégy órában diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. A napi jelentésekben május közepe óta nem volt ilyen magas, az utóbbi tíz napban pedig már egyszer sem érte el a kétszázat az új esetek száma. A stratégiai kommunikációs törzs csütörtöki közleményében emiatt arra figyelmeztette Románia lakosságát, hogy a fertőzésveszély csökkentése érdekében továbbra is szigorúan be kell tartani az egészségügyi óvintézkedéseket, a védőmaszkok és kesztyűk viselését a zárt terekben, továbbá a távolságtartást és a gyakori kézfertőtlenítést. Szijjártó: A magyar vállalatok sikere Magyarország sikere!
Az új világgazdasági versenyben a magyar vállalatok akkor tudnak helytállni, ha megerősödnek, új kapacitásokat építenek fel, új technológiákat vásárolnak és bővítik termékportfóliójukat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.