Pesti Srácok

Forró drót

EMMI: Az érettségi vizsgákra május 4-étől, szinte kizárólag írásbeli formában kerül sor

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 16.
A Kormány az érettségi vizsgák időpontját a járványügyi szempontok alapján határozta meg, ezért döntött a mielőbbi, 2020. május 4-i kezdés mellett – írja az EMMI csütörtöki közleményében. Hozzáteszik: a járványhelyzet, a vizsgázók és a pedagógusok, valamint a felsőoktatási felvételiben érintettek érdekeinek figyelembevételével, csak az írásbeli vizsgákat szervezik meg.

Kórházfőparancsnok: Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesít

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 16.
Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait – mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén. Halmosi Zsolt elmondta: a rendszert rendkívül rövid idő alatt alakították ki, a kórházparancsnokok március 29-én vették át megbízólevelüket és másnap már munkába álltak. A százkilenc kórházparancsnok közül ötvenegy a honvédség állományából érkezett, huszonkilencen a katasztrófavédelemtől, illetve ugyanannyian a rendőrségtől, és korábban is valamennyien felelős beosztásban voltak. A rendőr-vezérőrnagy arról is beszámolt, hogy három büntetőeljárás indult intézményvezetők feljelentésére, amiért az intézményükből fertőtlenítőszereket, vizsgálókesztyűket, maszkokat loptak el, de olyan eset is akadt, ahol számítógépet vittek el. Hozzátette: van olyan intézmény, ahol már letartóztatásban van a gyanúsított dolgozó.

Deli Andor Brüsszelben: A magyar kormány csak azt teszi, ami az alkotmányos kötelessége

Dezse BalázsDezse Balázs Forró drót 2020 április 16.
Az Európai Unió képtelen érdemi megoldásokat találni a koronavírus-járvány leküzdésére, úgyhogy inkább azokat a nemzeti kormányokat támadják, amelyek hatékony megoldásokat kínálnak, nem hagyják, hogy bedőljön a gazdaság, és prioritásként tekintenek az állampolgáraik védelmére. Az EP plenáris ülésén Deli Andor EP-képviselő ezzel kapcsolatban kifejtette: az álhírekkel ellentétben a magyar országgyűlés folyamatosan ülésezik és továbbra is teljes kapacitásában dolgozik, ellentétben az EP-vel, amely tagjainak több, mint 90%-a nem tud az üléseken részt venni és véleményt nyilvánítani. A fideszes politikus kifejtette: a magyar kormány pedig csak azt teszi, ami az alkotmányos kötelessége és amit a magyar emberek elvárnak tőle.

Több ezer menedékkérőt szállítanak a görög szárazföldre a hatóságok a koronavírus-járvány veszélye miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 16.
Több ezer idős és beteg menedékkérőt szállítanak a hatóságok a Görögországhoz tartozó szigeteken lévő túlzsúfolt menekülttáborokból az ország szárazföldi részébe az új típusú koronavírus-járvány veszélye miatt – jelentette be a görög bevándorlási és menekültügyi minisztérium csütörtökön.

Szijjártó: Le kell bontani az áruforgalom és a befektetéstámogatás korlátait

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 16.
A járványhelyzet szükségessé teszi a nemzetközi áruforgalom zavartalanságát és a befektetési támogatások uniós vizsgálat nélkül adható összeghatárának eltörlését – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter, miután online megbeszélést folytatott az EU-tagállamok külgazdaságért és külkereskedelemért felelős tárcavezetőivel.

A veszélyeztetett állatok lehetnek a vesztesei a járvány okozta szegénységnek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 16.
A veszélyeztetett állatok lehetnek a vesztesei a koronavírus-járvány nyomában járó szegénységnek: egyre gyakoribb az orvvadászat Ázsiában és Afrikában. Az állatvédők a veszélyeztetett állatfajok miatti aggodalmuknak adtak hangot, a vidéki közösségek tagjai ugyanis bevételük elvesztése miatt gyakran orvvadászokká válnak napi szükségleteik biztosítása érdekében – írja a bbc.com.