Forró drót
Szigorodnak a menekülteket érintő törvények Olaszországban
Jelentősen szigorúbb törvények vonatkoznak a migránsokra Olaszországban, miután az olasz államfő aláírta a migrációs biztonsági törvénycsomagot - mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Troll: A tarháló Index nélkül is van élet
Az Index magasabb szintre emelte a tarhálást. Az állítólag „nyomorgó” országban öt nap alatt közel ötvenmilliót sikerült kalapozniuk. A portál azzal vezette fel a kéregetést, hogy lekapcsolták az oldalt, hogy prezentálják, milyen lenne az élet nélkülük. Az ECHO TV Troll című műsorában Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese elmondta, nem állt meg az élet, hiszen szinte senkinek fel sem tűnt, hogy lekapcsolták 45 percre az oldalt. Műsorvezető: M. Dobos Marianne. Felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt az aradi vértanúk emléknapján
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János köztársasági elnök jelenlétében ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján szombat reggel az Országház előtt, a Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbocon marad a nemzeti gyásznapon. Lezárásokra kell számítani a fővárosban a hétvégén
Jelentős forgalomkorlátozásokra, ezzel összefüggésben a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell számítani a hétvégén a fővárosban a Budapest Maraton Fesztivál miatt. Megkezdődött a voksolás a férfi és nő házasságán alapuló családfogalom alkotmányba iktatásáról Romániában
Magyar idő szerint szombaton reggel 6 órakor (helyi idő szerint 7 órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról dönt Románia csaknem 19 millió választópolgára a vasárnap estig tartó kétnapos alkotmánymódosító népszavazáson. A referendum sikere esetén úgy pontosítják az alaptörvényt, hogy a család "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon" alapul, meggátolandó az azonos neműek házasságkötésének legalizálását. A hatályos román alkotmányban a nemsemleges "házaspárok" fogalom szerepel. Ma tartják a szenátusi végszavazást Donald Trump elnök főbírójelöltjéről
Az amerikai elnök júliusban jelölte a washingtoni fellebbviteli bírót az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának, miután a 81 éves Anthony Kennedy bejelentette a visszavonulását. Az 53 éves Kavanaugh szenátusi meghallgatása csupán szeptemberben kezdődött meg, de a washingtoni politikai élet már Donald Trump bejelentése után megbolydult.
Kizárták Volner Jánost a Jobbik-frakcióból, ketten kilépnek
Kizárta Volner Jánost tagjai közül a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja péntek délutántól késő estig tartó rendkívüli ülésén, Apáti István és Fülöp Erik pedig jelezte kilépését. Bakondi: Egyre több uniós ország akarja megállítani az illegális migrációt
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint egyre több uniós ország gondolja úgy, hogy az illegális migrációt nem kezelni kell, hanem meg kell állítani. Novák Katalin: Jelentősen nőtt a nők munkaerőpiaci jelenléte
Az elmúlt években jelentősen nőtt a nők munkaerőpiaci jelenléte, a közéleti jelenlétüket tekintve azonban Magyarország "még nincs a lista élén" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Szilvásváradon, egy szakmai fórumon. Novák Katalin megjegyezte: céljuk, hogy vonzóbbá tegyék a közéletet a nők számára. Fidesz: Brüsszel és a baloldal adókat akar emelni
A Fidesz szerint Brüsszel és a baloldal emelni akarja a személyi jövedelemadót és meg akarja szüntetni a gyerekek után járó családi adókedvezményt. Közösen lépnek föl a V4-ek az uniós befizetések ügyében
Közösen lépnek fel a V4-ek az uniós befizetések ügyében, szorgalmazzák a 2021 és 2027 közötti uniós pénzügyi keret átalakítását, és folytatják a közös nagyberuházások előkészítését - nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek telefonon a Globsec Tatra Summit 2018 konferenciáról. TEK: Lezárások lesznek Budapesten a török elnök jövő heti látogatása idején
Több budapesti útvonalon időszakos terelés, forgalomkorlátozás, lezárás lesz hétfőn és kedden, Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök látogatása idején - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) pénteken az MTI-vel.
Görögországból mintegy tízezer migráns tért vissza az idén hazájába
Görögországból mintegy tízezer migráns tért vissza az idén hazájába - közölte a görög rendőrség pénteken Athénban. Juncker: 2025 előtt nem valószínű a nyugat-balkáni országok csatlakozása az EU-hoz
Az Európai Bizottság elnöke szerint 2025 előtt nem valószínű a nyugat-balkáni országok csatlakozása az Európai Unióhoz (EU). Volner szerint fúzióra készül a Jobbik az LMP-vel
Volner János átvenné a Jobbik vezetését. Az ellenzéki párt alelnöke ezt a közmédiának nyilatkozva közölte pénteken, megerősítve, hogy rendkívüli tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte, mert ellenzi, hogy pártja vezetése "fúziót" hozzon létre a Jobbik és az LMP között. Tőkés: Trianonra az autonómia a válasz
Trianonra az autonómia a válasz, enélkül minden kisebbségpolitika csupán öncsalás - mondta Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a testület pénteki ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten. Szijjártó: Nem kell a hiszti az európai-amerikai kereskedelmi vitákban
Ki kell végre iktatni a hisztériát és a túláradó érzelmeket az európai-amerikai kereskedelmi vitákban; az Európai Unió nagyon komoly hibát követett el akkor, amikor Donald Trump amerikai elnök megválasztása után hisztériát keltett a kapcsolatokban - mondta pénteken az MTI-nek telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki részt vesz az uniós tagországok külügy- és gazdasági minisztereinek nem hivatalos innsbrucki tanácskozásán. Berlin is kibertámadásokkal vádolja Oroszországot
Nagy-Britannia és Hollandia után Németország kormánya is kibertámadásokkal vádolja az orosz vezetést. Steffen Seibert német kormányszóvivő pénteki nyilatkozata szerint csaknem teljesen biztos, hogy Moszkva megbízásából indultak a hazája ellen az utóbbi években intézett informatikai támadások. Szabó: Volner valótlanságokat állít
Valakik minden eszközzel meg akarják akadályozni a Jobbik talpraállását és újbóli erősödését – reagált levelében Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója Volner János korábban kiszivárgott írására. A Jobbik alelnöke egy kiszivárgott levél szerint kezdeményezte a párt elnökségének feloszlatását és egy tisztújító kongresszus összehívását, mivel szerinte elfogadhatatlan a baloldali pártokkal való összefogás. Eltűnt az Interpol igazgatója
Avramopulosz: Határvédelmi megállapodást kötött Albániával az EU
Operatív együttműködésről kötött megállapodást Albániával az Európai Unió Határ- és Partvédelmi Ügynöksége (Frontex) - jelentette be Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja pénteken. A Fidesz az ügyészséghez fordul a Migration Aid párttá alakulása miatt
A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje ezentúl monitoringozni fogja "a Soros-pénzek hazai áramlását", egyúttal az ügyészséghez fordul a Migration Aid párttá alakulása miatt - közölte Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő pénteken Budapesten, újságírók előtt. Matolcsy: Magyarország és a régió híd Európa és Kína között
Magyarország és a kelet-közép-európai régió hidat jelent Európa és Kína között, a térség már bebizonyította, hogy az Európai Unió kicsi, de jól működő motorjává vált az elmúlt években - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke pénteken Budapesten. A rendezvényen bejelentették, hogy a kínai Fudan Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közös MBA-képzést indít. Airsoft fegyverrel rabolták ki a turistákat a belvárosban
Elfogott a rendőrség három férfit, akik fegyverrel megfenyegettek és kiraboltak két külföldit nyáron Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a honlapján.