Forró drót
Az Alkotmánybíróság vizsgálhatja, hogy az uniós kvótarendszer sérti-e az ország szuverenitását
Az Alkotmánybíróság vizsgálhatja, hogy az Európai Unió intézményei útján történő közös hatáskörgyakorlás sérti-e az emberi méltóságot, más alapvető jogot, vagy Magyarország szuverenitását, illetve történeti alkotmányán alapuló önazonosságát. Az Ab erről szóló határozatát szerdán tette közzé a honlapján. A német alkotmányvédelem szélsőséges iszlamistát talált munkatársai között
Lelepleztek egy feltételezett szélsőséges iszlamistát a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal munkatársai között. A spanyol származású férfi a gyanú szerint merényletet tervezett a belső elhárításért felelős szolgálat központja ellen - jelentették szerdán német lapok. Egymásnak esett Mészáros Imre és Puzsér Róbert a Hír TV műsorában
Tettlegességig fajult a vita a Hír TV Szabadfogás című műsorának szerdai felvételén. - írja a Hír TV. A nyugdíjasoknak szánt 10 000 forintos karácsonyi ajándékutalvány-ügy miatt veszett össze Mészáros Imre, a Gój Motoros Egyesület vezetője és Puzsér Róbert, ami azzal végződött, hogy Mészáros egy pohár vízzel leöntötte a mellette ülő Puzsért. Sem Csehország, sem Franciaország nem támogatja a kötelező kvótákat
Sem Csehország, sem Franciaország nem támogatja a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvótákat - közölte Milos Zeman cseh államfő, miután Prágában szerdán tárgyalt francia kollégájával, Francois Hollande-dal. Zeman szerint ebben teljes volt az egyetértés közte és francia vendége között. A szankciók feloldását várják Trumptól a szárnyaló orosz piacok
Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg a gazdasági és pénzügyi szankciók feloldását várják Donald Trumptól, a januárban hivatalba lépő következő amerikai elnöktől az orosz piacok, amelyek a globális feltörekvő térségen belül a legjobb teljesítményt nyújtották novemberben. Németország 40 millió eurót fordít jövőre a menedékkérők távozására
Németországban jövőre 40 millió eurót fordítanak a menedékkérők önkéntes távozásának ösztönzésére - jelentette be Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter szerdán Saarbrückenben a belügyminiszteri konferencia (IMK) ülése után. A kétnapos tanácskozáson nem sikerült megállapodni a kitoloncolási szabályok szigorításáról, de a feladat elvégzéséért felelős tartományi belügyminiszterek és a szövetségi tárca vezetőjének egyeztető fórumán abban egyetértettek, hogy hatékonyabban kell távozásra bírni a menedékkérőket.
Véget fog érni a politikai korrektség időszaka Trump győzelmével
Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke szerint Donald Trump győzelmével véget fog érni az a politikai korrektség Európában, amely "fullasztóvá és elviselhetetlenné" tette a politikát. Gondos odafigyeléssel a Városligetben átültetett fák 95 százaléka megmaradhat (VIDEÓ)
Bár Budapesten sem ismeretlen a fák átültetése, hiszen a ’30-as években Király Lajos főkertész vezetésével is elég nagy számban ültettek át fákat az Állatkert területén, nagyobb számban most kerül sor áttelepítésekre a Városligeti beruházásokkal kapcsolatban. Az átültetést végző cég vezetője úgy nyilatkozott, gondos odafigyeléssel és locsolással 3-5 év alatt a fák képesek annyira megerősödni, hogy 95 százalékuk meg is marad. Elmarad Érpatakon a decemberre kiírt időközi önkormányzati választás
Gyilkos lehetett az öngyilkos
Helyszínelnek a rendőrök egy IX. kerületi társasházban, ahol a gyanú szerint a délelőtt öngyilkosságot megkísérlő idős férfi megölhette feleségét – írja a Blikk.hu. A férfi az az Ecseri útnál ugrott a metró elé. Tíz évet kapott a röszkei terrorcselekménnyel vádolt szír férfit
Tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék szerdán, első fokon a röszkei közúti átkelőnél tavaly ősszel történt tömegzavargás miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt, Cipruson élő szír férfit. Donald Trump állítja, lemond üzleti érdekeltségeiről
Donald Trump teljes mértékben lemond üzleti érdekeltségeiről, hogy az ország irányítására összpontosítson - tudatta az egyik közösségi oldalon keresztül maga a megválasztott amerikai elnök szerdán. Trump azt írta, december 15-én sajtótájékoztatón számol be a részletekről.
Szabadon fosztogatják a futárokat a problémás berlini kerületekben
Bár a német sajtó kategorikusan tagadja a létezésüket, a berlini no-go zónák mindennapi problémát jelentenek a DHL futárszolgálat alkalmazottainak - írja német sajtóforrásokra hivatkozva a Válasz.hu. Afrikai, román és török bűnbandák ugyanis rendszeresen rendelnek a rendőrség által nem kellően ellenőrzött negyedekbe drága elektronikai cikkeket, amelyeket aztán egyszerűen elvesznek a futártól. A cég egyelőre kínosan kerüli a beismerést, hogy egyes negyedeket no-go zónaként kezel. Szobrot állítanának hívei Göncz Árpádnak
Göncz Árpád barátai és tisztelői köztéri szobor állítását kezdeményezik a néhai köztársasági elnök emlékére és közadakozási felhívást tettek közzé – nyilatkozta a Göncz Árpád Alapítvány. A köztéri szobor felállításához civil szervezetek, cégek és magánszemélyek adományait is várják. Az MSZP nem cipelné be a hátán a baloldali mikropártokat
Folyik az egyezkedés a baloldalon az ősszel meghirdetett előválasztással kapcsolatban. A 444.hu arról ír, az MSZP érdeke inkább az, hogy mögötte zárkózzanak fel a kisebb pártok, azt ugyanakkor el szeretné kerülni, hogy kiépített hálózatukat kihasználva kapaszkodjanak a parlamenti küszöb fölé, vagy juttassanak képviselőt az országházba. Rácáfoltak a méhek a rovarirtószer-gyártók állításaira
A méhgyilkos rovarirtó szerek kivonásával a termésátlagok nemhogy drasztikusan visszaestek volna, ahogy a Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége (NSZ) állította 2013-ban, hanem éppen ellenkezőleg: európai és magyar termésátlagrekordok születtek – írja közleményében a GreenPeace. Orbán: A politikai korrekt beszédmód a szellemi elnyomás legnyilvánvalóbb eszköze
Élesen bírálta a politikailag korrekt beszédmódot Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Diaszpóra Tanács VI. ülésén. Mint mondta, a politikai korrektség, mint beszédmód a szellemi elnyomás egyik legnyilvánvalóbb eszköze. Hozzátette, ennek „az amerikai lábát sikerült kiütni", de „Európában még vannak gondjaink", ám „itt is küszöbön állnak változások", és „a liberal non-democracy helyett végre visszatérhetünk a demokráciához". Fegyver, robbanószer és méreg került elő a Nemzeti Arcvonal felszámolása során
Hétfőn már harmadszor csaptak le a rendőrök Jászberényben fegyverek, robbanóanyagok rejtegetőire, ám ezúttal mérgeket is találtak – írja a Magyaridők.hu. A bőnyi rendőrgyilkosságra válaszul a szélsőséges Magyar Nemzeti Arcvonal alegységeinek felszámolása kapcsán a rendőrség és a TEK tizenhárom településen csapott le, tizennyolc, a szervezethez kapcsolódó személyt fogtak el. Szijjártó szerint hazánk lett Kína európai terjeszkedésének bázisa
Mára sikerült elérni, hogy Kína európai gazdasági terjeszkedésének Magyarország legyen az egyik legfőbb bázisa - jelentette ki Pekingből telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. „Ha a kínaiak gazdaságról és Európáról gondolkodnak, akkor most már leginkább Magyarország jut eszükbe" - mondta el a miniszter, aki négy órán át tárgyalt kínai kollégájával, Vang Jivel. Embercsempész bűnszervezet szír vezetőjét tartóztatták le Győrben
Előzetes letartóztatásba helyezett a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy szír férfit, aki embercsempész bűnszervezetet hozott létre és irányított Magyarországon - tájékoztatta szerdán a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a sajtót. Az utazásokért a férfi fejenként háromszáz eurót (mintegy 93 ezer forint) kért, és így mintegy 24 ezer euróra (csaknem 7,5 millió forint) tett szert. Amerikát is megfenyegette az ohioi merénylő
A nyomozás továbbra is tart, de feltehetőleg iszlamista merénylet történt hétfőn az ohiói Columbus állami egyetemén – írja a MagyarIdők.hu. A szomáliai származású Abdul Razak Ali Artan a merénylet előtt még több alkalommal is a muszlimok alávetett helyzetéről panaszkodott. Elégedetlenek hazánk pénzmosás elleni küzdelmével
Üdvözlendő, hogy emelkedőben van a pénzmosási ügyekben indított eljárások száma Magyarországon, azonban a jelenleginél is határozottabb fellépésre lenne szükség a hatóságok részéről - emelte ki jelentésében az Európa Tanács pénzmosás elleni bizottsága (Moneyval). A pénzmosási ügyekben indított vádemelések száma nem áll arányban a Magyarországon azonosított kockázatokkal és veszélyekkel. Méhek nélkül a világ terményeinek háromnegyede is oda lenne
A világon csaknem másfél milliárd munkahely és az összes termény háromnegyedének léte függ a beporzó állatoktól, ezért ha nem állítják meg a méhek és lepkék számának csökkenését, az óriási veszélyt jelenthet az emberi jólétre - figyelmeztetnek hétfői közleményükben a brit Readingi Egyetem tudósai. A tanulmány szerzői szerint intézkedésekre van szükség, hogy megvédjék az állati beporzókat a mezőgazdasági termelés hátulütőitől. Trump büntetné az amerikai zászló égetését, a Fehér Ház ellenáll
Különös alkotmányértelmezési vita bontakozott ki a Fehér Ház és Donald Trump között a megválasztott elnök egy kedd reggeli Twitter-bejegyzésével kapcsolatban. Trump ugyanis azt közölte, hogy senkinek nem lenne szabad elégetnie az amerikai zászlót, de aki ezt megteszi, annak számolnia kell majd a következményekkel, börtönbüntetéssel, vagy akár az állampolgárság megvonásával is.