Forró drót
Donáth Annának „hányingere van” a DK plakátkampányától
Mint lapunk is beszámolt róla, „Isten? Haza? Pedofília!” felirattal és Orbán Viktor arcképével indított plakátkampányt a Demokratikus Koalíció. Donáth Anna, a Momentum elnöke szerint ez „gyűlöletkeltő, feleslegesen bántó, és ami a legaljasabb, hogy egy kis pedofilozásért, néhány cikkért és pár lájkért elviszi a közbeszéd fókuszát a bicskei bántalmazásokról, a kegyelmi botrányról és a gyermekvédelemről” – írja az Index. Kár, hogy a Momentum most kötött a Demokratikus Koalícióval országos együttműködési megállapodást az önkormányzati választásra. Az a hányinger ellenére bizonyosan marad. Üzenjük a Momentum elnökének, hogy Karácsony Gergely erre a tünetre Unicumot szokott fogyasztani. Giorgia Meloni globális szövetséget szorgalmaz az emberkereskedelemmel szemben
Az emberkereskedelemmel szembeni globális szövetség elindítását szorgalmazta Giorgia Meloni olasz kormányfő, a G7-csoport soros elnöke Joe Biden amerikai elnöknek a Fehér Házban – közölte az európai idő szerinti péntek éjjel tartott találkozóról a római miniszterelnöki hivatal. A kétoldalú megbeszélésen Giorgia Meloni hangoztatta, hogy véget kell vetni az illegális migrációnak és az emberkereskedelemnek. Szijjártó Péter: nem vagyunk hajlandóak feláldozni az energiabiztonságunkat egy olyan háborúban, amely nem a miénk
A kormány nem hajlandó feláldozni Magyarország energiabiztonságát egy olyan háborúban, amely nem a mi háborúnk – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a törökországi Antalyában. A tárcavezető az Antalyai Diplomáciai Fórumon mindenekelőtt fontosnak nevezte annak a megértését, hogy az energiaellátás nem ideológiai vagy politikai kérdés. Belgrádban tárgyal Orbán Viktor
A magyar miniszterelnök szombat délben Belgrádba érkezett, ahol Aleksandar Vučićcsal, Szerbia elnökével folytat munkamegbeszélést – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. Szijjártó Péter: belevágtunk a diplomáciai nagyüzembe (Videó)
Diplomáciai nagyüzemről számolt be szombaton a törökországi Antalyából a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt írta: a mostani válságokkal terhelt világban ennek nagyobb fontossága van, mint talán bármikor korábban. A miniszter, aki az Antalyai Diplomáciai Fórumon tartózkodik Törökországban, több ország képviselőjével is megbeszélését folytatott. Online csalókra figyelmeztet a Nemzeti Védelmi Szolgálat
Online csalókra figyelmeztet a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ): a csalók az Anydesk nevű programot próbálják meg letöltetni, hogy teljes hozzáférést kapjanak az áldozatok számítógépéhez, mobiltelefonjához.
Beálltak az ellenzéki pártok Gyurcsány embere mögé Óbudán
Az ellenzéki pártok megállapodást kötöttek a III. kerületben. A regnáló polgármester, Kiss László lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje – írta meg az Index. Üzenetet küldött Orbán Viktornak egy ukrán újságíró, szerinte a magyaroknak nincs szabad médiájuk
Évek óta felkapott a magyar turisták körében a lengyelországi Zakopane. Épp ezért nem is volt meglepő elsőre, hogy az egyik helyi lap, a Tygodnik Podhalański magyar nyelvű cikket is leközölt. Ugyanakkor annak a tartalma okozott némi megdöbbenést. A szerkesztőség munkatársa, Ludmila Szorokovszka – aki az ukrajnai Herszonból menekült Lengyelországba – Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek fogalmazott meg egy levelet – írta meg a Mandiner. Hollik István: a baloldal ismét lebukott a külföldi kampányfinanszírozás kapcsán (Videó)
A "dollárbaloldal" ismét lebukott: 2022-óta folyamatosan azt hangoztatják, hogy nem érkezett hozzájuk külföldről pénz a kampányban. Most megint kiderült, hogy hazudtak – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában. Hollik István azt mondta, hogy most éppen a "Soros-hálózat" buktatta le őket, ugyanis pénteken jelent meg, hogy az Action for Democracy nevű szervezet egy támogató e-mailben maga írta le: a baloldalt, a pártokat támogatták az általuk megszerzett pénzből. Szentkirályi Alexandra: a kormány kiemelt célja, hogy a magyar emberek jó egészségügyi ellátást kapjanak (Videó)
A kormány kiemelt célja, hogy a magyar emberek jó egészségügyi ellátást, az egészségügyi dolgozók pedig még nagyobb megbecsülést kapjanak – fogalmazott Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő szerint az egészségügyre fordított kiadások összegét jelentősen növelték: 2010-hez képest ma közel háromszorosát fordítja a kormány egészségügyre. A kongói elnökkel tárgyalt Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Félix Antoine Tshisekedivel, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökével folytatott tárgyalásokat a törökországi Antalyában – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Rishi Sunak aggódik a brit demokrácia miatt (Videó)
Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint a szélsőségesség a brit demokráciát vette célkeresztjébe, és közös fellépéssel kell megakadályozni, hogy "szétszaggassa" az országot. A konzervatív párti kormányfő a londoni miniszterelnöki hivatal előtt adott péntek esti sajtónyilatkozatában kijelentette: a rendszeressé vált londoni tüntetések, amelyek tiltakozó megmozdulásként kezdődtek, mára megfélemlítő, fenyegető demonstrációkká, előre megtervezett erőszakcselekményekké fajultak.
Meggyanúsíthatta a NAV Karácsony pénzhordó emberét (Videó)
Meggyanúsíthatta a 99 Mozgalom félmilliárdos bűnügyével összefüggésben Karácsony Gergely pénzhordó emberét, Perjés Gábort a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – tudta meg a Magyar Nemzet. Perjés volt az, aki félmilliárdnyi „mikroadományt” készpénzben befizetett az egyesület számlájára. Tavaly novemberben Perjésnél már tartottak házkutatást is, azt követően a PestiSrácok.hu stábja próbálta megszólaltatni a befizető embert, amiből az elmúlt időszak egyik legszórakoztatóbb „interjúja” kerekedett. Így már érthető, miért kerülte a válaszadást. Biden összekeverte Ukrajnát és Gázát, a nemzetbiztonsági szóvivőnek kellett korrigálnia (Videó)
Joe Biden pénteken tévesen jelentette be, hogy engedélyezi az amerikai segélyszállítmányok "Ukrajnába" történő légi szállítását, miközben azokat a Gázai övezetbe fogja küldeni az Egyesült Államok. A 81 éves elnök kétszer is összekeverte a két helyszínt, miközben Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt fogadta az Ovális Irodában – írta meg a New York Post. Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából pénteken
Az ukrán–magyar határszakaszon 5301-en léptek be Magyarországra pénteken, a román–magyar határszakaszon belépők közül 5105-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t. A Politico szerint Trump ellenfelének akkor sem lenne esélye, ha a korábbi elnököt elítélik
Meglepő cikket közölt a jobboldalisággal nem vádolható brüsszeli lap, a Politico, amely szerint Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet és republikánus elnökjelölt kritikus helyzetbe került. A brüsszeli lap szerint Donald Trump egyik legnagyobb ellenlábasának el kell döntenie, milyen álláspontot képviseljen Trumppal szemben, miután kiesett a versenyből. Ezzel pedig az is kiderült, hogy a liberális oldal egyértelműen Trump győzelmére számít, legalábbis az előválasztáson. Hogy élesben mit vár a balliberális elit, arról pedig árulkodó megállapítás lehet, hogy Trump számára egy esetleges elítélés is szavazókat hozhat. A NAV hajthatja be a baloldal tartozását
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal feladata lehet, hogy az Állami Számevőszék által megállapított, 261 millió forintos tiltott támogatásból adódó büntetést a baloldali pártokon behajtsa, mivel eddig egyetlen párt sem fizetett – írja a Magyar Nemzet. Márpedig az ellenzéknek 15 napja volt, hogy utaljon a központi költségvetés részére, a határidő pedig március 5-én lejár. Független történészi munka: olyan vádakkal támadják Sulyok Tamást, amivel még a kommunisták sem
Egyvalamiben biztosak lehetünk történelmi tanulmányaink alapján: a fenyegetés leghalványabb csíráját sem kellett felmutatni a '40-es, '50-es évek szovjet megszállása alatt ahhoz, hogy az ember egy politikai per áldozata legyen. Most Sulyok Tamás, a frissen megválasztott köztársasági elnök nagyapjával kapcsolatban ásott elő terhelőnek tűnő állításokat egy újabb "független" történész, csakhogy már saját érvelésével megcáfolja az alapvető állításokat. Dobrevnek nem sikerült eltalálni a kancellár elvtárs nevét
Nem várható el egy Dobrev Klárától, hogy mindig, minden elvtárs nevét fejből tudja – még ha ez bizonyos kiképzési formák esetén hasznos képesség is –, azért a német kancellár, Olaf Scholz akár mehetne is magától. De nem megy. Legalábbis tegnap útelágazódáshoz ért Dobrev a helyesírás ösvényén, és a rossz irányt választotta. Balog Zoltán kezét úgy tűnik, hogy elengedték a hívők és a Fidesz
Mint ismert, Balog Zoltán elismerte, hogy ő is azon az állásponton volt, hogy a bicskei gyermekotthonban igazgató-helyettesként dolgozó K. Endre kapjon kegyelmet. A nagy port kavaró ügy után azonban ő maga is elismerte, hogy ez hiba volt. Mivel azonban kormányzati szerepe nincsen, a református egyházon belül kell főként tisztáznia magát. A személye bár megosztó lett, mégis megszavazta őt a Magyarországi Református Egyház Zsinata a titkos szavazáson, majd Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke ennek ellenére arra kérte, hogy gondolja meg mégis a lemondását. Belső információk szerint Balog most magáért kampányol az egyházon belül, a Fidesz viszont elengedte a kezét, ami azért is fontos, mert Balog eddig sok támogatást tudott szerezni a reformátusoknak, de ezek után nyilván nem fog tudni - minderről az Index írt részletesen. Szijjártó Péter Antalyában Lavrovval is találkozott
A béke nulladik feltétele: a párbeszéd - üzente a magyar külügyminiszter a Facebook- oldalára feltöltött videójában. Orbán Viktor: nem látni a kiutat az ukrajnai háborúból és ez megbénítja az európai politikát
Nem látni a kiutat az ukrajnai háborús konfliktusból és ez megbénítja az európai politikát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Antalyában, ahol Recep Tayyip Erdogan török államfő meghívására vesz részt az Antalyai Diplomáciai Fórumon (ADF). Választási együttműködési megállapodás született a Momentum, a DK és a Párbeszéd között
Önkormányzati választási együttműködési megállapodás született a Momentum, a DK, a Párbeszéd és Karácsony Gergely főpolgármester között szinte az összes budapesti kerületben a támogatott közös jelöltekről. Porcukor helyett tisztítószer került óvodások ételébe Pilisborosjenőn
Porcukor helyett három óvodai csoportban tisztítószer került a gyermekek ételébe Pilisborosjenőn - tájékoztatott honlapján az önkormányzat pénteken. Tömöri Balázs, a Pest vármegyei település polgármestere az MTI-nek elmondta: öt gyerek kórházba került, de már elhagyták az intézményt. Belső vizsgálatot rendeltek el az ügyben, emellett két hivatal is vizsgálódik. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!