Forró drót
Az olasz hatóságok migránsok között rejtőző terroristák érkezésétől tartanak
A migráció balkáni és földközi-tengeri útvonalán is fennáll a veszély, hogy terroristák szivárognak be az izraeli–palesztin konfliktus következményeként – jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter egy rádióinterjúban vasárnap. Rászorulók helyett a Tilos Rádió kapott bérleményt a II. kerületben
Pályázatot nyert a Tilos Rádió mögött álló Tilos Kulturális Alapítvány a szocialista Őrsi Gergely vezette második kerületben – közölte a Mandiner. Mint írták, a kereszténygyalázásról hírhedt médium a Margit-negyed elnevezésű programban szemelt ki egy 134, illetve egy 52 négyzetméteres Margit körúti ingatlant, amelyeket végül az elvbarátjuk vezette kerületben meg is szereztek. Elpusztíttatná a Lánchidat a Hamásszal egy palesztinpárti kommentelő
„Mondtam a Hamásznak, hogy pusztítsa el azt az ördögi hídat” – fenyegetőzött egy férfi. A választás napjára azért kimutatta foga fehérjét a lengyel Soros-média is
Lengyelország egyik legolvasottabb lapja, a 40 százalékban közvetetten Soros György egyik alapítványa által birtokolt Rzeczpospolita pénteki számába „Európa, a szabadság és a demokrácia a tét” címmel írt vezércikket a napilap főszerkesztője, Bogusław Chrabota – írja a Mandiner. Részvételi adatok érkeztek a lengyel választásról: délig többen voksoltak, mint az előző parlamenti választás idején
Vasárnap délig a szavazásra jogosultak 22,59 százaléka járult az urnákhoz Lengyelországban a parlamenti választások napján; ez az arány nagyobb, mint az előző parlamenti választások idején – közölte délutáni sajtóértekezletén a lengyel országos választási bizottság (PKW) alelnöke, Sylwester Marciniak. Forintérmén fog szerepelni Karikó Katalin és Krausz Ferenc
A Magyar Nemzeti Bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, Hergár Eszter az InfoRádiónak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy hamarosan ezüst érmét vernek az idén Nobel-díjat nyert két magyar tudós tiszteletére.
A háborús időkben is biztosítja a kormány a fogyatékosügyi szervezetek biztonságos működését
A veszélyek korát éljük, de Magyarország kormánya a nehéz, háborús időkben is biztosítja a fogyatékossággal élőket képviselő érdekvédelmi szervezetek biztonságos működését – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap, a Facebook-oldalán. A Hezbollah rakétatámadást intézett Izrael Libanonhoz közeli területe ellen
Rakétatámadást intézett vasárnap a Hezbollah libanoni síita milícia Izrael ellen, a lövedékek a libanoni határhoz közeli izraeli Stúla településen csapódtak be. Izraeli egészségügyi források szerint egy ember meghalt, többen megsebesültek. Az izraeli hadsereg lezárta a határ menti térséget. Lánczi Tamás: a brüsszeli bevándorláspárti politikán a terror sem változtat
Valakik eldöntötték, hogy Európát bevándorlókontinenssé fogják tenni, és ezen még az Izraelben látott terror sem változtat – mondta Lánczi Tamás politológus a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kínában tárgyal Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. Magyar Nemzet: Soros György már 2007-ben a Hamász terrorszervezet mellett szólalt fel
Már 2007-ben, a Financial Times című lapban is írt Soros György arról, hogy szerinte mekkora hibát követ el a Bush-adminisztráció a Közel-Keleten az izraeli kormány azon döntésének támogatásával, amely szerint nem hajlandó elismerni egy olyan palesztin egységkormányt, amelyben a Hamász is részt venne – szúrta ki a Magyar Nemzet. Szijjártó Péter: új világrend van kialakulóban
Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel, a Facebook-oldalán, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult.
Megkezdődtek a parlamenti választások Lengyelországban
Megkezdődtek vasárnap reggel a lengyelországi parlamenti választások, amelyekben a parlament alsóházának, a szejmnek 460 képviselőjét, valamint a felsőház, a szenátus 100 tagját választják meg. Biden telefonon egyeztetett az izraeli kormányfővel és a palesztin elnökkel
Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is egyeztetett Joe Biden amerikai elnök szombaton, aki mindkét telefonbeszélgetésben hangsúlyozta a civilek védelmének fontosságát. Novák Katalin: az összekapaszkodás ideje jött el
Össze kell kapaszkodnunk, és erősen kell tartanunk egymást, át kell adnunk egymásnak az erőt, mert csak azok a közösségek lesznek képesek a túlélésre és a megerősödésre, amelyek összekapaszkodnak – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Bácsfeketehegyen, ahol részt vett a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökszentelő istentiszteletén. Az izraeli–palesztin háború mai eseményei – Elindult az izraeli offenzíva
A hivatalos adatok szerint 120, más becslések szerint akár kétszáz túszt is fogva tarthat a Hamász. Eközben már több mint 400 ezren hagyták el Gáza északi övezetét, miután az izraeli hatóságok a terület kényszerkiürítését rendelték el egy közeli katonai művelet kezdete előtt. A jelek szerint az IDF szombaton elkezdheti offenzíváját a térségben, az Egyesült Államok a humanitárius válság kezelésére szólította fel a feleket. A sajtóban pedig szörnyű háborús bűnökről érkeznek jelentések. Cikkünkben felkavaró felvételek találhatóak! A jobbközép párt nyerte meg az új-zélandi parlamenti választást
Christopher Luxon jobbközép ellenzéki vezető nyerte meg a 2023-as új-zélandi parlamenti választást. Chris Hipkins munkáspárti miniszterelnök helyi idő szerint szombat este felhívta a Nemzeti Párt (NZNP) vezetőjét, hogy elismerje vereségét. Jourová kizárta, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány megállapodásra jusson
Visszautasította minden alku lehetőségét az Európai Bizottság és magyar kormány között Věra Jourová. A politikus továbbra is csak akkor engedélyezné, hogy hazánk megkapja a nekünk járó uniós forrásokat, ha meghajlunk Brüsszel akarata előtt. Továbbra sem képviseltethetik magukat a parlamentben az ausztrál őslakosok
Az ausztrálok többsége elutasította egy történelmi jelentőségű népszavazáson azt, hogy az őslakosok nagyobb politikai beleszólást kapjanak a jövőben. Európa-szerte antiszemita támadásokra készülnek a hatóságok
Az illegális bevándorlás nyugat-európai propagálásának egyik folyománya az antiszemitizmus ismételt erőre kapása lett. Az Izraelt ért támadásokat követően az európai nagyvárosokban azonnal megjelentek a palesztinok melletti szimpátiatüntetést tartó csoportok. A hatóságok pedig arra készülnek, hogy ezek a tüntetések hamarosan erőszakos, antiszemita támadásokká fajulhatnak. Gyurcsány pártja nemet mond a minimálbér emelésére
Magából kikelve érvelt az ATV műsorában Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-pénzügyminisztere a minimálbér további emelése ellen, ami szerinte a józan ésszel ellentétes. Brüsszeli pénzek juthattak a Hamasz terrorszervezethez (Videó)
Erős a gyanú, hogy a Brüsszel által a palesztinoknak nyújtott összesen 691 millió eurónyi támogatásból nagy arányban juthatott a Hamász terrorszervezetnek is – mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombaton a pártja Facebook-oldalán megosztott videójában. Bombariadó miatt kellett evakuálni a Louvre múzeumot és környékét
Tizenötezer embert kellett evakuálni a franciaországi Louvre múzeumból szombaton bombariadó miatt. Az épületben jelenleg is átvizsgálások zajlanak. Krausz Ferenc: A Nobel-díjamban óriási része van Magyarországnak
Krausz Ferenc a Magyar Nemzetnek adott interjút kitüntetése és tudományos pályája kapcsán. A fizikus kifejtette, mennyire hálás hazájának és a tanárainak, akik beleoltották a tudás vágyát. Szóba került négy éve létrehozott Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ, a kisvárosi gyerekkor, és az áttörés is, amely éppen megelőzte a Világkereskedelmi Központ ellen 2001. szeptember 11-én indított terrortámadást, emellett beszélt a földönkívüliekről is.