Pesti Srácok

Továbbra sem képviseltethetik magukat a parlamentben az ausztrál őslakosok

null

Az ausztrálok többsége elutasította egy történelmi jelentőségű népszavazáson azt, hogy az őslakosok nagyobb politikai beleszólást kapjanak a jövőben.

Az előzetes eredmények szerint a válaszadók mintegy 58 százaléka szavazott nemmel a szombaton tartott népszavazáson – közölte az ausztrál választási bizottság a szavazatok több mint felének megszámlálása után. Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök helyi idő szerint szombaton este számolt be az eredményről, és hangsúlyozta, hogy a szavazók döntését tiszteletben kell tartani. A 60 éves kormányfő a nemzethez intézett beszédében elismerte, hogy nem erre az eredményre számított, de hozzátette: "új utat kell keresnünk". Kijelentette, hogy tovább dolgozik az őslakosokkal való megbékélésért és az ausztrál társadalom megosztottságának megszüntetéséért.

Az ausztráloknak arról kellett dönteniük, hogy támogatják-e az alkotmány megváltoztatását azzal, hogy abba belefoglalják a "parlament hangját", egy őslakos bizottságot, amely a szövetségi parlamentnek az őslakosokkal kapcsolatos kérdésekben fogalmazna meg ajánlásokat. A tervet sok konzervatív ellenzéki ellenezte, de az őslakosok közül sem pártolta mindenki, mert sokan úgy vélték, hogy ez a megoldás nem megy elég messzire érdekeik képviseletében. Az ausztrál őslakosok 65 ezer éve élnek a kontinensen. Ausztrália gyarmatosítása után azonban 1967-ig egyáltalán nem kaptak polgári jogokat. Manapság is hátrányos helyzetben élnek. A 25 millió ausztrálnak ma mintegy négy százaléka vallja magát őslakosnak.

Az őslakosok jogaival foglalkozó szakértők szerint a népszavazás eredménye rányomhatja bélyegét Ausztrália globális hírnevére, mivel egyesek szerint az ország más országokhoz – például Új-Zélandhoz, Kanadához vagy az Egyesült Államokhoz – képest elmaradt az őslakosok jogainak biztosításában. A múltban az ausztrálok 19 népszavazáson 44 alkotmánymódosítási javaslatról döntöttek, és ezek közül csak nyolc ment át. A szombatit megelőző legutóbbi referendumon a szavazók elutasították, hogy Ausztráliát köztársasággá nyilvánítsák.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AAP/Bianca De Marchi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.