Forró drót
Soros Györgyöt nem érdeklik a veszteségek, szerinte mindenáron folytatni kell a háborút
A világ jelenlegi helyzetét taglaló véleménycikket jelentetett meg a Project Syndicate nevű véleményportálon Soros György, a Nyílt Társadalom Alapítványok vezetője. A cikkben szót ejt arról, hogy ösztönösen ellenzi a mesterséges intelligencia térhódítását, de nem tudja, hogyan lehetne megállítani azt, illetve hosszan ír arról is, hogy a lehető leghamarabb teljes mértékben engedelmeskedni kell a klímatudósok előírásainak az éghajlatváltozás miatt. A harmadik válságként felsorolt, hatalmas emberáldozattal járó ukrajnai háború esetében pedig megírta, hogy összességében jó a végeredmény - szúrta ki a Magyar Nemzet. Az Erasmus-ügyről mondták el a véleményüket magyar rektorok, kutatók és diákok is az EP-ben
Ma délelőtt az Európai Parlamentben magyar rektorok, kutatók és diákok nyilvános meghallgatás keretében mondták el véleményüket az Európai Bizottság diszkriminatív eljárásáról a modellváltó egyetemek Erasmus+ és Horizont Európa programjaiból való kizárás kapcsán. Forró volt a tavalyi június Juhász Péternek – Tíz végrehajtási kísérlet is indult a guruló dollárokban érintett cége ellen
Juhász Péter cége ellen 2022. június 4-e és 27-e között összesen 10 végrehajtási eljárás indult – írja legújabb leleplező anyagában a Tűzfal csoport, hozzátéve, hogy bár az „Ezalényeg-hadműveletben” is érintett KözösÜgyünk Kft.-vel szemben indított eljárások lezárultak, az azért kijelenthető, hogy forró júniust tudhatott maga mögött a Bajnai-párt néhai elnöke. Az EU támogatást küld a Nova Kahovka-i gátat ért támadás miatt szükséget szenvedő lakosságnak
Az Európai Unió (EU) vízszűrő berendezéseket, áramfejlesztőket, vízszivattyúkat és más eszközöket küld az ukrajnai Nova Kahovka-gátat ért támadás miatt szükséget szenvedő lakosságnak - közölte az Európai Bizottság szerdán. Gazdák tüntetnek Moldovában az ukrán gabonabehozatal korlátozásáért
Moldovai gazdák kezdtek tömeges tüntetéseket az ország több régiójában, követelve a kormánytól, hogy vezessen be átmeneti korlátozásokat az Ukrajnából származó gabonafélék és más termények behozatalára - jelentette szerdán a TASZSZ orosz hírügynökség. Európai Bizottság: az EU 2024-es költségvetése az uniós prioritások finanszírozására összpontosít
Az Európai Bizottság elfogadta a 2024-es uniós költségvetésre vonatkozó, 189,3 milliárd euró főösszegű javaslatát, amely a tájékoztatás szerint az uniós prioritások finanszírozásának biztosítására összpontosít, segíteni fogja a gazdasági helyreállítást, a munkahelyteremtést, és hozzájárul Európa stratégiai autonómiájának megerősítéséhez.
Szijjártó: Európának stratégiai autonómiára, önálló érdekérvényesítésre van szüksége
Európának stratégiai autonómiára van szüksége, ugyanis a kontinens rosszul fog járni, ha önálló döntési képesség és érdekérvényesítés nélkül állandóan más világpolitikai szereplők kottájából játszik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban. Megkezdtük a felkészülést az uniós elnökségre
Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai szerdán részt vettek a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A zuglói Fidesz ingyenessé tenné a tanároknak a parkolást, aztán jött Hadházy Ákos, aki szerint ez csak “látszatintézkedés”
A zuglói Fidesz elnöke Facebook-oldalán jelentette be, hogy javaslatot tesz az önkormányzatnak arról, hogy a zuglói iskolákban dolgozó pedagógusok ingyenesen parkolhassanak a kerületben, ám a baloldali politikusok és aktivisták szerint ennek semmi értelme. A védekezésre helyezik a hangsúlyt a NATO történetének legnagyobb légi gyakorlatán
A védekezés áll a középpontban a NATO történetének legnagyobb szabású légi hadgyakorlatán - ismertették a szombaton kezdődő európai műveletről tartott szerdai berlini tájékoztatón. A németországi központú gyakorlaton 25 tagország vesz részt együttvéve 250 repülőgéppel és tízezer katonával. Szijjártó: a magyar kormány arra kéri az OECD-t, hogy lépjen fel az OTP ukrajnai listázása ellen
A magyar kormány arra kéri a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), hogy lépjen fel annak érdekében, hogy Ukrajna eltávolítsa a semmilyen jogszabályt nem megsértő OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban. A DK-nál ma ennél nem lesz lejjebb: most éppen az abortuszok száma mögött bújik meg szerintük az orbáni infláció
Már eddig is tudtuk, hogy mindenről Orbán Viktor tehet, de azért az egy kicsit már sok, hogy a Demokratikus Koalíció szerint az abortuszok számának növekedése miatt is a kormányt vádolják. Pontosabban az orbáni infláció miatt mondtak le a gyermekeikről idén többen a nők szerintük, a statisztikán pedig "a barbár szívhangrendelet" sem javított - írják. A szocialista kormányok alatt viszont majdhogynem a dupláján állt az abortuszok száma, de erről nem írnak a közleményben.
Tovább pusztítanak az erdőtüzek Kanadában, evakuálják a lakosságot (videó!)
Egyre több embert kénytelenek evakuálni a hatóságok a nem szűnő erdőtüzek miatt a kanadai Québec tartományban: az erdőtüzek megelőzéséért felelős tartományi hivatal szerint több mint 150 helyen égett az erdő kedden, ezekből 110-nél is több bizonyult ellenőrizhetetlennek. Aláírásgyűjtést kezd a Momentum az oktatás érdekében
Donáth Anna a Széll Kálmán téren felállított aláírásgyűjtő pultok előtt elmondta, korábbi kezdeményezésük támogatását kérik a társadalom minden tagjától, vagyis hogy az Európai Bizottság kösse az uniós források kifizetését a tanárok és diákok három követelésének teljesítéséhez. Nacsa Lőrinc: a baloldal miatt késik a pedagógusok béremelése
A pedagógusok béremelése már rég elindulhatott volna, ha a baloldal politikusai nem akadályozzák meg, hogy Magyarország megkapja a neki járó uniós forrásokat - mondta Nacsa Lőrinc videónyilatkozatában. Kórházba került Ferenc pápa, műteni kell
Ferenc pápán bélfali sérv miatt műtétet hajtanak végre, ami több napos kórházi tartózkodást igényel a római Gemelli klinikán - jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő miután az egyházfő megérkezett a kórházba. Feleségét akarta megölni egy 71 éves férfi, mert félt, hogy saját halála után nem lesz, aki a nő gondját viselje
A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy 71 éves nyugat-nógrádi férfival szemben, aki egy késsel nyakon szúrta feleségét; a kóros elmeállapotú férfi azért akarta megölni házastársát, mert attól tartott, hogy saját halálát követően nem lesz, aki a nő gondját viselje - tájékoztatta az MTI-t a főügyészség kedden. Felmérés: A magyarok szerint nem tesz eleget a békéért a baloldal
A nemzetközi és a hazai politikai szereplők közül a legtöbben Orbán Viktorról gondolják (49 százalék), hogy mindent megtesz az Ukrajnában zajló háború mihamarabbi békés lezárásáért – derül ki a Real-PR 93. legfrissebb felméréséből. Kormányszóvivő: a kormány háborús időben is megvédi a magyar családokat
A kormány háborús időben is megvédi a magyar családokat: a jövő évi költségvetésben a háború és az azzal járó rendkívüli kiadások ellenére is 3300 milliárd forintot fordít a családtámogatásokra és a családi adókedvezményekre - közölte a kormányszóvivő szerdán a kormány hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videónyilatkozatában. Hont András keményen beszólt a Huxitot deliráló baloldali milliárdosnak
Bojár Gábor a baloldal állandó mecénásaként ismert milliárdos a napokban egy publicisztikájában arról értekezett, hogy az Orbán-kormány a Huxit, vagyis az Európai Unió elhagyása felé kormányozza az országot. Erre reagálva Hont András hívta fel a nyilvánosság figyelmét, hogy Bojár legkevesebb fél évtizede riogat az alaptalan vádakkal. Továbbra is egyéves csúcs közelében a forint
Kismértékben gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, de még így is közel egy éve nem látott szinteken kereskednek a magyar fizetőeszközzel. Elsüllyedt a román hadsereg kétéltű harckocsija a NATO-hadgyakorlat során
Újra NATO-hadgyakorlatot tartottak Romániában. A gyakorlatban összesen 10 000 NATO-katona vesz részt – írta meg a Főtér. Újabb politikus csatlakozott az amerikai republikánusok elnökjelölti versenyéhez
Chris Christie, korábbi New Jersey kormányzó kedden jelentette be szándékát. Mozgósítási gyakorlatot rendez a román védelmi minisztérium Hargita és Kovászna megyében
Mozgósítási gyakorlatot rendez a román védelmi minisztérium (MAPN) jövő héten az ország magyar többségű térségében, Hargita és Kovászna megyében, hogy "felmérje a lakosság, a terület és a gazdaság védelmi készültségét".