Forró drót
Tovább csökkent az államadósság
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2022-ben a GDP 6,3 százalékát tette ki, 4223 milliárd forint volt; az Eximbank egyenlegét is figyelembe véve a nettó finanszírozási igény a GDP 6,1 százaléka, 4093 milliárd forint volt – jelentette hétfőn a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).Gyurcsány kiadta a figyelmeztetést az ellenzéki pártoknak: aki nincs a Fidesz ellen, az a Fidesszel van
Gyurcsány Ferenc szerint két választás van ebben az országban: a Fidesz mellett vagy ellen – írta a politikus a közösségi oldalán.Egy sor őrizetbe vétel kellett ahhoz, hogy félszáz EP-képviselő rádöbbenjen: ők is kaptak nagy értékű ajándékokat
Egészen elképesztő felismerési hullám lett úrrá az átláthatóság keresztes lovagjainak félszáz testvérén, ismertebb nevükön (az eddigi tapasztalatok alapján) balliberális EP-képviselőkön, miután őrizetbe vették az Európai Parlament alelnökét: bizony, ők is elfogadtak nagy értékű ajándékot, ezt pedig elfelejtették jelezni, hogy valaki ilyen figyelmességgel kedveskedett nekik. A képviselők bejelentési kötelezettségét éppen az EP magatartási kódexe írja elő, így nagyon úgy tűnik, hogy egyesek saját szabályaik szerint sem tudnak játszani és utólag jelentik be – a többek között Katartól kapott – nagyobb értékű ajándékaikat.Annyira kormányváltó a hangulat, hogy a magyarok jelentős többsége Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb miniszterelnöknek
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a magyarok 49 százaléka szerint Orbán Viktor a legalkalmasabb miniszterelnöknek – írta a Magyar Nemzet. A közvélemény-kutatás szerint az ellenzéki jelöltek messze le vannak maradva: a második helyen Dobrev Klára áll 13 százalékkal, őt Toroczkai László és Donáth Anna követi, hét illetve hat százalékkal.Az akkumulátorgyárak ügyében tart rendkívüli ülést az Országgyűlés
Ellenzéki kezdeményezésre az akkumulátorgyárak ügyében összehívták az Országgyűlés rendkívüli ülését hétfőre.Věra Jourová szerint az európai adófizetők se szeretnék, ha az uniós források Magyarországra jönnének
Mint ismert, Magyarország 5,8 milliárd eurós Covid-támogatása bizonytalan, mellette pedig 9,6 milliárd euró kedvező kamatozású hitelt is kaphatna az ország, ám ezt felfüggesztették, mert a Bizottság veszélyben érzi a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, illetve nem érzi elég erőteljesnek a korrupció elleni küzdelmet. Věra Jourová, az EB alelnöke azután beszélt erről, hogy a magyar delegáció még pénteken tárgyalást folytatott Brüsszelben – írja a Mandiner.Blinken: Kína nem kért bocsánatot a léggömbről kialakult amerikai–kínai vitában
Kína nem kért bocsánatot az Egyesült Államok felett lelőtt kínai megfigyelőléggömbbel kapcsolatban kialakult vitában – mondta az amerikai külügyminiszter egy vasárnapi interjújában.A finn elnök telefonon közölte Putyinnal, hogy országa csatlakozni akar a NATO-hoz
Az Index számolt be arról, hogy Finnország elnöke elárulta, hogy mit mondott neki Vlagyimir Putyin, amikor az észak-európai állam NATO-csatlakozását közölte vele annak idején. Sauli Niinisto azért hívta fel az orosz elnököt, mert nem híve a dolgok elhallgatásának – írja a Sky News. Niinisto szerint Putyin nyugodt maradt a beszélgetés alatt. Az orosz elnök szerint Finnország hibát követ el a csatlakozással. Korábban szó volt arról, hogy Oroszország megnöveli katonai jelenlétét a Finnországgal közös szakaszon, de ebből semmit sem lehet tapasztalni – tette hozzá a finn elnök.Ursula von der Leyen: Az Európai Bizottság már decemberben elkezdett együttműködni a Fehér Házzal az Oroszországgal szembeni lehetséges szankciókról
Az Európai Unió és az Egyesült Államok már az ukrajnai különleges művelet megkezdése előtt szankciókat dolgozott ki Oroszország ellen – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője a müncheni biztonsági konferencián, amelyről a politikus videót közölt a Twitteren.Orbán Viktor Kína legmagasabb rangú diplomáciai vezetőjét fogadta
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap magánvacsora keretében fogadta Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a nap folyamán jelentette be, hogy Szijjártó Péter miniszter hétfőn Budapesten tárgyal Vang Ji államtanácsossal. Hozzátették: a napirenden a Kína és Közép-Európa országai közötti együttműködés, valamint a két ország stratégiai partnersége szerepel majd.Semjén Zsolt: küldetésünk, hogy megőrizzük örökségünket
Minden nemzetnek és nemzetiségnek az a küldetése, hogy saját örökségét megőrizze, kimunkálja és felmutassa - hangoztatta Semjén Zsolt Mohácson, a busójárás vasárnapi fő programján. A miniszterelnök-helyettes a Duna-parti város főterén a közel negyedévezredes múlttal bíró télűző, tavaszköszöntő népszokáson a résztvevőkhöz szólva felhívta a figyelmet: "örökségünk olyan érték, amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek" és "ha nem őrizzük meg hagyományainkat, akkor ezt helyettünk senki nem fogja megtenni".Életveszélyes állapotban az Erzsébet téren megkéselt férfi - elkapták az elkövetőt
A budapesti rendőrök 15 órán belül elfogták a feltételezett támadót, aki életveszélyesen sebesített meg egy férfit.Kijev bojkottálja az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének bécsi ülését
Oroszország részvétele miatt az ukrán parlamenti képviselők bojkottálni fogják az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti Közgyűlésének 22. téli ülését, amelyet február 23-án és 24-én tartanak Bécsben. Ezt Jevhenyija Kravcsuk, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája párt képviselője jelentette be vasárnap az állami televízióban. "Nem fogunk részt venni a parlamenti közgyűlés hivatalos rendezvényein, egyetlenegyen sem" - hangoztatta.Oroszország elsüllyesztette a megsérült Progressz MSZ-21 teherűrhajót
Sikeresen, ellenőrzött körülmények között elsüllyesztettek vasárnap egy megsérült teherűrhajót a Csendes-óceánban - jelentette be a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat, amelyet az Interfax orosz hírügynökség idézett. A vállalat február 11-én közölte, hogy megmagyarázhatatlan nyomáscsökkenést tapasztaltak a Progressz MSZ-21-ben, amely az eredeti tervek szerint február 18-án vált volna le a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), amelyhez tavaly októberben kapcsolódott. Az űrhajót ekkor elzárták az állomás többi részétől, és vizsgálatot rendeltek el. A károsodás okát nem tudták megtalálni, de úgy döntöttek, hogy elővigyázatosságból megsemmisítik az űrhajót.Kaszparov: Ukrajna győzelme az előfeltétele bármilyen változásnak Oroszországban
A világbajnok orosz sakkozó, Garri Kimovics Kaszparov szerint világossá kell tenni az oroszoknak, hogy ezt a háborút elvesztették. Meg is osztotta, hogy hogyan tenné mindezt. A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián azt vitatták meg ismert orosz ellenzékiek, hogy fel tudnak-e lázadni az orosz emberek Putyin ellen, s ha igen, milyen következményekkel járna ez.Életveszélyes állapotban az Erzsébet téren megkéselt férfi
Életveszélyesen megsérült az a férfi, akit Budapesten sebesítettek meg vasárnap hajnalban. Az elkövető után hajtóvadászatot indítottak a fővárosi rendőrök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya ismeretlen tettes ellen indított eljárást emberölés bűntett kísérlet miatt- írja a police.hu.Münchenben tárgyalt Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Vang Ji kínai államtanácsos
A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia (MSC) szünetében tárgyalt egymással szombaton Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Vang Ji kínai államtanácsos, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója - közölte egy magas rangú amerikai külügyi vezető.A páncélozott vonatával utazik Putyin, mert a repülőt bármikor lelőhetik az ukránok
„Az orosz elnök attól tart, hogy az ukránok bármikor lelőhetik az elnöki különgépet, inkább titkosított útvonalon, páncélozott vonatával utazik arra a néhány rendezvényre, ahol meg kell jelennie, az ideje nagy részét pedig valdaji és fekete-tengeri luxusrezidenciáin tölti” – írta meg a Világgazdaság. Mint ahogy azt a lap kifejtette, a decemberi kirgizisztáni látogatása óta nem ült repülőre Putyin.Washingtoni orosz nagykövet: az Egyesült Államok démonizálja Oroszországot
Oroszország démonizálásával és az ukrajnai feszültség szításával vádolta Washingtont Anatolij Antonov, Oroszország amerikai nagykövete vasárnap, leszögezve, az ukrajnai válsággal kapcsolatban Moszkva ellen megfogalmazott vádak is csupán ezt szolgálják.Tiltakozott a Magyar Zene Háza megépítése ellen, most ott tartja a gáláját a WMN
A WMN csapata szuperdíjátadó gálát tart február 27-én a Magyar Zene Házában, azzal a mottóval, hogy „idén is megünnepeljük Magyarország legbátrabb nőit”. Az érdekesség a dologban az, hogy a WMN tíz körömmel küzdött a Magyar Zene Háza ellen – anno. A WMN nem mellesleg a liberalizmus egy különösen zavaros és veszélyes formáját képviseli és egyébként kifejezetten hatékonyan. A szokásos módon független, valahogy mindig valamilyen szélsőségesen liberális vagy ellenzéki álláspont támogatójaként tűnik fel.Magyarországra látogat a kínai külügyek egyik fontos irányítója
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten fogadja Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját – mondta Paczolay Péter külügyi szóvivő vasárnap.Villamosmegállóban gázoltak halálra egy fiatal nőt a fővárosban
A villamosmegállóba sodródott és elütött egy ott várakozót egy személygépkocsi a fővárosi Harminckettesek terénél vasárnapra virradóra, az elgázolt 23 éves nő a helyszínen meghalt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.Stuttgartban hisztizett a német külügyminiszter
Annalena Baerbock német külügyminiszter Stuttgartban tartott beszédet Európáról, valamint a 21. században a biztonságunkat fenyegető veszélyekről. Minderről a Frankfurter Allgemeine Zeitung számolt be. A cikk szerint Baerbock egyebek közt elmondta, hogy a nemzetbiztonságról ma átfogóbban kell beszélni, a diskurzusnak magában kell foglalnia a klasszikus katonai biztonsági kérdések mellett az oroszok elleni intézkedéseket, valamint az energiabeszerzés és a fegyverpiac szabályozásait is.Üzent a Fradi-tábor: importált Antifa, pedofil aktivista... Mi jöhet még?
Megüzente véleményét aktuálpolitikai kérdésekben a Fradi-tábor. Hosszú molinóban tették fel a kérdést a KTE-FTC meccsen: mi jöhet még?Ajánljuk még

































