Forró drót
Bárdosi Sándor: „Most már meg kell szólalni!”
Az olimpiai ezüstérmes birkózó egyre sűrűbben felvállalja a véleményét a közéletről és a politikáról is. Bárdosi Sándort ezúttal a PestiSrácok.hu stúdiójában kérdeztük arról mikor és miért érezte úgy, hogy itt az ideje komoly témakörökben is megnyilvánulnia.Február 9-én ítéletet hirdetnek a Vizoviczki Lászlóhoz kapcsolódó egyik rendőri korrupciós ügyben
A Fővárosi Törvényszék közleményében nem nevesítette Vizoviczki Lászlót, csupán felidézte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én vádat emelt V. L. és 21 társa ellen. A törvényszéki tájékoztatás szerint "február 9-én hirdetnek ítéletet az egyik rendőri korrupciós ügyben". Közölték: 66 000 oldalnyi peranyag keletkezett, 300 tanút hallgattak ki, valamint 210 órányi hang- és képfelvételt játszottak le.Magyar nyomásra tilthatták ki a schengeni övezetből a magyarellenes Baloga családot
Öt évre kitiltották a schengeni övezetből Viktor Balogát és feleségét, valamint fiukat, Munkács polgármesterét, Andrij Balogát – írta a Kárpátalja.ma az ukrán Pavlo Fedak újságíróra hivatkozva.Miután az egykori LMP-s Kocsis-Cake Olivio a Párbeszédből kilépve a DK-hoz igazolt, rögtön árnyékkormánybiztos lett
Gyurcsányné Dobrev Klára a Facebook-on jelentette be, hogy árnyékkormánya környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztosa lett Kocsis-Cake Olivio, a Parlament egyik legrutinosabb pártszédelgője.Az LMBTQ-lobbi megtartotta első ülését a magyar Országházban – tudatta a Momentum Mozgalom
A Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport megtartotta első nagyszabású eseményét a melegjogokról az Országházban – írja a Momentum Mozgalom közleményében. A nagyköveti fogadáson 22 ország nagykövetsége képviseltette magát.Szijjártó: Magyarország és a Vatikán közös álláspontot képvisel a béketeremtésben, a családvédelemben és az üldözött keresztények megsegítésében
Magyarország és a Vatikán három kérdésben is közös, a nemzetközi fősodornak nem mindig megfelelő álláspontot képvisel: ilyen az ukrajnai béketeremtés, a családok védelme és a keresztények támogatása – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Vatikánvárosban.Jön az előrehozott választás Szlovákiában, a parlament megszavazta a rövidített ciklust
A parlament szerdán megszavazta Mária Kolíková javaslatát az alkotmány módosítására, amely lehetővé teszi a ciklus lerövidítését – adta hírül a ma7.sk.Ukrajnában újabb magas rangú tisztségviselőnek kellett távoznia a korrupciós botrány miatt
Az ukrán védelmi minisztérium újabb magas rangú tisztségviselőjének kellett távoznia a katonáknak szánt ellátmány túlárazott vásárlásával kapcsolatban kitört botrány miatt.Egy felmérés szerint a 40 év alatti hollandok 23 százaléka kételkedik abban, hogy a holokauszt megtörtént
Az 1980 után született hollandiai lakosok közel 23 százaléka úgy véli, hogy a holokauszt csupán egy "mítosz", illetve azon a véleményen van, hogy a meggyilkolt zsidó emberek száma erősen eltúlzott – írta szerdán az NLTimes hírportál, a Németországgal Szembeni Zsidó Anyagi Követelések Konferenciájának (Claims Conference) felmérésére hivatkozva.A védelmi kiadási cél újabb emelésére számít a NATO főtitkára
A védelmet szolgáló kiadásokra megjelölt cél újabb emeléséről dönthetnek a NATO-tagállamok a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint.Beiktatták Új-Zéland új miniszterelnökét
Beiktatták szerdán Új-Zéland új miniszterelnökét, Chris Hipkinst, aki a múlt héten váratlanul lemondott Jacinda Ardernt követi e tisztségben. A ceremónián Hipkins Új-Zéland főkormányzója, Cindy Kiro előtt tette le a hivatali esküt.Századvég-kutatás: még a németek szerint is Németország energiapolitikája felelős Európa energiaválságáért
Mérete és politikai súlya miatt Németország nagyobb hatást gyakorol Európa energiapolitikájára, mint más tagállamok. A Századvég kutatásának eredményei alapján az európai polgárok 89 százaléka felelősnek gondolja az elhibázott német energiapolitikát az európai energiakrízis kialakulásáért, és a válaszadók fele nagy szerepet tulajdonít Németországnak.Helyi népszavazást kezdeményezett a Momentum a debreceni akkumulátorgyár ügyében
Helyi népszavazást kezdeményezett Debrecen momentumos önkormányzati képviselője a városba tervezett kínai akkumulátorgyár ügyében.Már meghaladja az 560 ezer forintot az átlagkereset
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2022 novemberére vonatkozó adatai szerint tovább folytatódott a bérek növekedése. Tavaly novemberben az átlagos bruttó bér 563 600 forintot tett ki, azaz egy év alatt 16,8 százalékkal növekedett, miközben a kedvezményekkel számított nettó bér 17,6 százalékkal nőtt, így elérte a 387 800 forintot.Sajnáld a milliárdos szupersztárt! Lewis Hamiltont bántották kisgyermekként!
Kevés visszataszítóbb dolog van annál, mint amikor a minden szempontból az elit elitjéhez tartozó világsztár áldozatpózba vágja magát és sajnálatot kunyerál a közönségétől. Lewis Hamilton nem zavartatja magát.Dopeman kámingáutolt: mindig is fideszes volt és rengeteg pénzt kap érte (VIDEÓ)
Dopeman jó úttörőként segíti ki a legokosabb, legélesebb szemű és eszű kommentelőket: új videójában bevallotta, hogy mindig is fideszes volt. Sőt, azt sem hallgatja el, hogy magától Orbán Viktortól kapta utasításba, hogy épüljön be az ellenzékbe és rugdossa a miniszterelnök szoborfejét. Vallomása szerint az összeesküvés a Bazdmeg című dal stúdiómunkája során született, amit később, a Karmelita kolostor trópusi klímájú teraszán finomítottak tökéletesre, miközben pörkölttel leették az összes, rajtuk lévő inget.ORFK: csaknem kilencezren érkeztek Ukrajnából kedden
Az ukrán–magyar határszakaszon 4395-en léptek be Magyarországra kedden, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 4340-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.Elsüllyedt egy teherhajó Japán partjainál
Elsüllyedt egy teherhajó Japán délnyugati partjainál, a legénység 13 tagját kimentették, kilencen eltűntek a heves téli szélben – közölték szerdán az illetékes hatóságok. Repülőgépek és hajók, köztük magánhajók is keresik az eltűnteket.Nyugati harckocsik Ukrajnába szállítását sürgeti a republikánus szenátor
A kijevi vezetés további nemzetközi fegyveres támogatását sürgette az amerikai szövetségi törvényhozás Ukrajnában járt küldöttségét vezető Lindsey Graham republikánus szenátor keddi sajtótájékoztatóján.Járóka Lívia: feladatunk, hogy tanuljunk a holokauszt szörnyűségeiből
Feladatunk, hogy tanuljunk a múlt szörnyűségeiből, és a leghatározottabban fellépjünk a megkülönböztetés minden formájával szemben - hangsúlyozta Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott keddi sajtóközleményében. A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából a holokauszt roma áldozatainak tiszteletére tartottak megemlékezést Brüsszelben. Az est fővédnökei Kovács Tamás Iván, Magyarország belgiumi és luxemburgi nagykövete, valamint Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője volt.Svéd kormányfő: Vissza kell térni a párbeszédhez Törökországgal a NATO-csatlakozásról
Mielőbb helyre kell állítani a párbeszédet Törökországgal Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról - jelentette ki kedden Ulf Kristersson svéd kormányfő. "Egyetlen más nemzetbiztonsági kérdés sem bír akkora jelentőséggel mint az, hogy közösen Finnországgal gyorsan NATO-tagokká váljunk" - hangsúlyozta Kristersson újságíróknak nyilatkozva. Tobias Billström külügyminiszter hozzátette, hogy Svédország jelenleg a második világháború óta legbizonytalanabb biztonságpolitikai helyzetbe került.Az utolsó pillanatban begyötört góllal nyerte meg őszről elmaradt meccsét a Fradi - Zalaegerszegi TE-Ferencváros 1–2 (1-1)
Ferencvárosi győzelmet hozott a labdarúgó NB I első tavaszi mérkőzése, amely az őszről elmaradt ZTE elleni bajnoki találkozó pótlása volt. A Ferencváros nem játszott jól, semmiképpen nem futballozta le ellenfelét, de annyival éppen jobb volt a hazaiaknál, hogy begyűjtse a három bajnoki pontot, amellyel immáron tizenegy pontos az előnye a tabella élén.Február 18-án tartja Orbán Viktor miniszterelnök az idei évértékelő beszédét
Február 18-án tartja meg Orbán Viktor miniszterelnök az idei évértékelő beszédét – erősítette meg az Origo értesülését Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. A helyszínnel kapcsolatban azt közölte, hogy valószínűleg ezúttal is a Várkert bazárban lesz az esemény, de a tervezés, az előkészületek még zajlanak.Sosem volt még Kínában ilyen hideg: -53 fok
Vasárnap hajnalban megdőlt a valaha mért legalacsonyabb hőmérséklet rekordja Kínában. Az ország legészakibb pontján, az orosz határnál lévő Mohe városában -53 fokig süllyedt a hőmérséklet, ami hét tizeddel alacsonyabb, mint a korábbi -52,3 fokos rekord. A városban három egymást követő napon is -50 fok alá csökkent a hőmérséklet. Mohe városában egyébként nyolc hónapon át tart a tél, a januári átlaghőmérséklet pedig -28 fok közelében alakul - számol be az időkép.hu.Kettőszázharminchét hamis húszezrest készített, elfogták
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Pénz- és Bankkártya Hamisítás Elleni Osztálya pénzhamisítás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást 2022 májusában, miután több helyszínről hamis 20 ezer forintos bankjegyekről érkeztek bejelentések. A rendőrök az ügyben három férfit hallgattak ki gyanúsítottként - számol be a police.hu.Ajánljuk még

































