Forró drót
Húszmilliós pénzszórás és luxusautó-bérlés a fővárosi állatkertnél
Több mint húszmillió forintért bérel luxusautót a Szabó Roland fémjelezte Fővárosi Állat- és Növénykert – ez derül ki az állatkert által közzétett nyilvános beszámolóból. Az eset ugyanakkor csak hab a tortán, hiszen nem ez az első, Szabóhoz köthető ügy. A sokáig Karácsony Gergely támogatását élvező, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes bizalmasaként számon tartott operatív igazgató ugyanis annak ellenére tarthatta meg vezető pozícióját, hogy nyilvánosságra került: csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsította meg a rendőrség – számolt be a Magyar Nemzet.Lapátot ragadott a „kertész családban nevelkedett” Karácsony és halálra ítélt néhány facsemetét
Az ásók és lapátok bűvkörében maradt továbbra is Zugló korábbi polgármestere, Karácsony Gergely. A főpolgármester ezúttal nem a szocialisták, hanem néhány fa kapcsán került a lapát jobbik végére.Szijjártó: az üldözött keresztény közösségek számíthatnak a kormány támogatására
A világ üldözött keresztény közösségei a gazdasági nehézségek ellenére is számíthatnak Magyarország támogatására, a kormány elkötelezett az eddigi programok folytatása mellett – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Londonban.Emberkereskedelem és gyermekprostitúció miatt emeltek vádat három ember ellen
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 53 és egy 56 éves nő, illetve utóbbi élettársa ellen, amiért „megélhetésüket abból biztosították, hogy – többek között kiskorú, illetve kiszolgáltatott helyzetben lévő – nők prostitúciós tevékenységét felügyelték” az V. kerületben.Egy pszichológiai manipulációra használt fogalom, a „gázlángozás” a 2022-es év szava
A gázlángozást (gaslighting) választotta az év szavának idén a Merriam-Webster szótár. A Merriam-Webster az év szavát az online felületén végzett keresések alapján választja ki, miután kizárta a versenyből a minden évben gyakran keresett, örökzöld szavakat. 2022-ben 1740 százalékkal gyakrabban kerestek rá a „gázlángozás” szóra, mint egy évvel korábban, viszont – a korábbi évek szavaival szemben – ez az érdeklődés nem köthető egy bizonyos kiváltó eseményhez.Korányi szerint soha nem is titkolta a baloldalt finanszírozó amerikai szervezet, hogy a kormányt akarja megbuktatni
A Telexnek magyarázkodott Korányi Dávid a baloldal külföldi kampányfinanszírozási botránya kapcsán – számolt be a Magyar Nemzet. Mint ismert, Rákay Philip három baloldali hazugságot leplezett le egy vasárnap közzétett videóban az ellenzék kampányfinanszírozásáról, pontosabban a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalomnak és más baloldali szervezeteknek juttatott amerikai támogatásokról. Korányi ezért döntött úgy, hogy a Telexnek reagál az őt ért vádakra.„A bíróságon találkozunk” – üzente kormányának Greta Thunberg
A fiatal klímaaktivisták – köztük Greta Thunberg – most a stockholmi központi bíróságon kívánják kikényszeríteni az igazukat, mondván, a svéd kormány törvényt sért azzal, hogy nem tesz elegendő intézkedést a klímavédelem ügyében– számolt be a Magyar Nemzet.Kétnapos külügyminiszteri értekezletet tart a NATO Bukarestben
Biztonságpolitikai rendezvények helyszíne lesz a hét elején a román főváros: kedden és szerdán Bukarestben rendezik meg a NATO külügyminiszteri értekezletét, azt megelőzően pedig, hétfőn és kedden egy zárt ajtók mögött zajló szakértői tanácskozást tartanak a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia és a román külügyminisztérium közös szervezésében, amelyet Klaus Iohannis román államfő nyit meg.Akkor marad a benzinárstop, ha érkezik orosz olaj
Az ATV Híradója a Miniszterelnökségnél járt utána, hogy a kormány meddig tudja fenntartani a benzinárstopot. A minisztérium válaszolt a megkeresésre: ebben arról írnak, hogy január elsejétől csak akkor tudják fenntartani a benzinárstopot, ha az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalan, a százhalombattai finomító pedig folyamatosan működik.Féktelenül: Baranyi szerint szükség volt arra, hogy egy politikus megmondja, ki a sajtó, a Fradi szurkolói pedig riasztóak
„Riasztónak” tartja a Fradi szurkolóit Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. A klubnak otthont adó kerület vezetőjének a csapat játéka sem tetszik, de hasonlóan megveti a jobboldali sajtót, amelynek képviselőit nem tartja újságíróknak.NAV: több mint kétmillió forintnyi adózatlan cigarettát találtak egy buszban Csörnyeföldnél
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy buszban több mint kétmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Zala megyei Csörnyeföldnél – közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.Évek óta számíthatott a baloldal az amerikai titkosszolgálatokhoz köthető szervezetre
Évek óta jelen van a magyar politikában az amerikai National Endowment for Democracy (NED) nevű, CIA-közeli szervezet – erről írt az Origo. A portál szerint a NED-re bátran számíthatott a magyar baloldal, különösen az utóbbi években. A hazai titkosszolgálat amiatt kezdett vizsgálatot, mert az idei választási kampány időszakában a baloldal többmilliárdos támogatást kapott Amerikából. Ebben az ügyben pedig érintett lehet az amerikai titkosszolgálatokhoz köthető szervezet is – hangzott el az M1 Híradóban vasárnap este.Népirtásnak nevezte egy ukrán főügyész az energiainfrastruktúra támadását
Egy magas rangú ukrán tisztviselő szerint az ukrán energiainfrastruktúra elleni orosz támadások népirtásnak minősülnek – írja a BBC. Andrij Kosztin ukrán főügyész a portálnak azt mondta: a kulcsfontosságú létesítmények elleni csapások „a teljes ukrán nemzetet” célozták, és Kijevet megadásra akarják kényszeríteni.ORFK: több mint 9000-en érkeztek Ukrajnából vasárnap
Az ukrán–magyar határszakaszon 4948-an léptek be vasárnap Magyarországra, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 4177-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.Átadná a főváros az államnak a biodómot
Ha nem ad pénzt a kormány a fővárosnak az állatkerti biodóm befejezésére, a Városháza átadja a létesítmény kulcsait a kabinetnek, kezdjenek vele, amit akarnak – közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. A Magyar Nemzet információi szerint a főváros vizsgálja annak lehetőségét, hogy januártól magára hagyja a szerinte kormányzati beruházásnak számító építményt.Több mint ezer határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
Ezertizenkét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.Kovács Zoltán: Teljesen nyilvánvaló, hogy csak politikai okok miatt tartják vissza az uniós forrásokat
A nemzeti konzultáció mindenkinek lehetővé teszi, hogy elmondja a véleményét – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szót ejtett a brüsszeli energiaszankciókról, a baloldal kampányfinanszírozási botrányáról, valamint a hazánknak járó európai uniós forrásokról is.Árokba hajtott egy autó Törökbálint közelében, a sofőr meghalt
Meghalt egy 58 éves férfi, amikor autójával az M0-ás autóútról letérve az árokba hajtott vasárnap este – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.Vonattal ütközött egy autó Debrecenben, késésekre kell számítani
Vonattal ütközött egy autó Debrecenben, a Sámsoni úti vasúti átkelőnél vasárnap este; személyi sérülés nem történt, a baleset miatt vonatkésések lesznek.Tüntetések voltak Pekingben és Sanghajban a járványellenes óvintézkedések miatt
Sanghajban, Kína legnépesebb városában egy Ürümcsiről elnevezett utcában tartottak gyertyás virrasztást szombat este a helyiek, amely vasárnap hajnalban tüntetésbe csapott át. A nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület székhelyén, Ürümcsiben november 24-én kigyulladt egy 15 emeletes lakóépület.Tombolnak a szurkolók Brüsszelben a Belgium–Marokkó vb-meccs után (videó!)
A dühös belga szurkolók autókat zúztak és gyújtogattak, vízágyúkat kellett bevetni – írja a Mandiner.Bekapcsolva hagyták a számlálót – Kiderült, hogy 11 mikroadományozója volt az Action for Democracynek
A bizonyítékok szerint 11 ember 200 milliós "mikroadományából" jött össze a 3 milliárd a baloldalnak. Valakinek lehet, hogy 200 millió forint is mikroadománynak számít...Javítaná a schengeni csatlakozási esélyt, ha a román kormány nem uszítana a magyarok ellen
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalásban rögzítette, hogy támogatja Románia csatlakozását a schengeni térséghez, de a testület szerint nagyban javítaná a csatlakozási esélyeket, ha a kormányzat a magyarság szempontjából fontos sorskérdések rendezését is elfogadná.Novák Katalin: itt van velem lélekben tizenötmillió magyar ember
Novák Katalin köztársasági elnök kárpátaljai látogatásának első helyszínén, a beregszászi református templomban tartott adventi ünnepi istentiszteleten kijelentette: kiváltságként éli meg, hogy a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az adventi koszorú első gyertyáját.Ajánljuk még

































