Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Debrecenben indul élesben a Zöld Busz Program
A kormány által kezdeményezett és támogatott Zöld Busz Program demonstrációs szakasza Debrecenben kezdődik szeptember elsején – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn a Nagyerdőben, ahol bemutatták a mintaprojekt keretében egy hónapon át a városban közlekedő teljesen elektromos autóbuszt.Szijjártó: A csehek negatív teszteredménnyel továbbra is beléphetnek az országba
A cseh állampolgárok negatív teszteredménnyel szeptember elseje után is beléphetnek Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.Orbán: Európa bajban van - Konferencia Bledben (videóval)
Európa bajban van, mert még mindig nem sikerült meghatároznia új helyét a nemzetközi gazdaságban – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 15. Bledi Stratégiai Fórumon hétfőn. Az idei nemzetközi konferencia központi témái a kontinensünk előtt álló kihívások és lehetőségek, elsősorban a koronavírus-járvány és a Brexit tükrében. A fórumon számos ország állam- és kormányfői, illetve külügyminiszterei vesznek részt. Az eseményen felszólal Szijjártó Péter is, a külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Unió történelmi kihívások előtt áll a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor a következő évek könnyen szólhatnak Közép-Európáról.Orbán: Közép-Európa sikertörténetet ígér
Bár az elmúlt években nem születtek meg azok a válaszok, amelyek Európát versenyképessé tették volna, Lengyelország vezetésével Közép-Európa gazdasága sikertörténetet ígér – mondta Orbán Viktor miniszterelnök magyar újságíróknak hétfőn a szlovéniai Bledben.Wintermantel szerint hatalmas káoszra készülhetnek kedden a Budapesten közlekedők
Hatalmas káoszra készüljenek kedden a Budapesten közlekedők – figyelmeztetett Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának Fidesz által delegált tagja hétfőn, Karácsony Gergely főpolgármesternek a Nagykörút új forgalmi rendjéről szóló hétfői bejelentésére reagálva. A fideszes politikus álláspontja szerint a főváros vezetése kapkod egy olyan helyzetben, amit saját maga idézett elő, és amit az általuk megrendelt közvélemény-kutatás sem támaszt alá.Lampedusában ismét betelt a pohár, az Appenninekbe kezdték áthelyezni a migránsokat
Ismét elkezdték kiüríteni a bevándorlókkal megtelt Lampedusát, ahol Salvatore Martello polgármester hétfőn felfüggesztette a szigeten tervezett általános sztrájkot, miután a kormányfő Rómába szólította megbeszélésre.A Fidesz szerint a baloldalnak maradt muníciója a vírusjárvány első hullámából
A baloldal ugyanazt a gyalázatos viselkedést folytatja, amit a koronavírus-járvány első hullámában is produkált – így reagált a Fidesz az MSZP és a DK tanévkezdéssel kapcsolatos hétfői nyilatkozatára.Látogatási tilalmat vezetnek be több vidéki kórházban
Teljes látogatási tilalmat rendeltek el a szabolcsi kórházcsoport gyógyintézményeiben, úgyszintén, kedd reggel hat órától látogatási tilalmat rendelt el a szekszárdi Tolna Megyei Balassa János Kórház, valamint a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház is a súlyosbodó járványügyi helyzet miatt – jelentették be az intézmények hétfőn.Putyin és Lukasenka két héten belül találkozik Moszkvában
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök két héten belül Moszkvába látogat – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn. A csúcstalálkozóról Lukasenka vasárnap telefonon állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Peszkov szerint a konkrét időpontról egyeztetés folyik. A szóvivő közölte, hogy egyelőre nem mérlegelik annak az orosz rendvédelmi tartaléknak a bevetését, amelyet Putyin Lukasenka kérésére hozott létre. Emlékeztetett rá, hogy ezt az erőt csak végső esetben alkalmaznák.Karácsony bejelentette, lényegében marad a káosz a Nagykörúton, bár sokan szeretnék a kétsávos forgalom visszaállítását
Kompromisszumos megoldásnak nevezte Karácsonyt Gergely a döntést a Nagykörút új forgalmi rendjének ügyében – ezt maga a főpolgármester jelentette be hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Közlése szerint, a Nagykörút forgalma nagyon különböző az egyes szakaszokon, ezért a Blaha Lujza tér és a Petőfi híd között teljes mértékben kétsávos lesz az autós közlekedés, a szakaszon a parkolósávokból alakítanak ki kerékpárutakat. A sajtótájékoztatón elhangzott, a Budapesti Közlekedési Központ kérdőívét mintegy 48 ezren töltötték ki, amelyből kiderült, a Nagykörút forgalma megosztó kérdés: vannak, akik nagyon támogatják a változásokat, és vannak, akik szkeptikusak, ugyanakkor "nagyon sokan" szeretnék a kétsávos forgalom visszaállítását.Kitartanak az alacsony színvonal mellett? – Lemondott a Színművészeti vezetése és a szenátus
Lemondott a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése és a szenátusa is – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Upor László, a rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, valamint Novák Eszter rektorhelyettes. Mint ismert, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma átadta a 2020. szeptember 1. napjától hatályos alapító okiratot, amely az SZFE modellváltását célozta, ugyanakkor a kuratórium már ekkor biztosította az egyetemet, hogy az átállás nem veszélyezteti az intézményi autonómiát. Megírtuk, a Magyar Teátrumi Társaság szerint a modellváltást az is indokolttá teszi, hogy "gyászosak az oktatási körülmények a Színház- és Filmművészeti Egyetemen". Közleményükben hangsúlyozzák, az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja.Kormányszóvivő: összefogásra van szükség a járvány második hullámának megfékezéséhez is
Az általános higiéniai szabályok és hatályos jogszabályok betartására hívta fel a figyelmet a tanévkezdés kapcsán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn. Hangsúlyozta: összefogásra van szükség a járvány második hullámának megfékezéséhez.Ötezerhez közelít az új fertőzöttek száma Oroszországban
Oroszországban a koronavírussal fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt 4993-mal 995 319-re emelkedett a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint.Bulgáriában a kormányellenes tiltakozások ellenére megőrizte népszerűségét a kormánykoalíció legnagyobb pártja
A bolgár kormány ellen másfél hónapja tartó tüntetések ellenére megőrizte népszerűségét a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) – derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.Félmillió ügyfelének küld postán adószámla-kivonatot a NAV
Félmillió, ügyfélkapuval nem rendelkező ügyfelének küld postán adószámla-kivonatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a tájékoztatás elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt, hogy mennyit kell fizetnie, illetve mennyit igényelhet vissza – közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel. Az adóhatóság kiemelte, hogy akik tartoznak, illetve késedelmi pótlékot kell fizetniük, kötelezettségeiket többféleképpen is rendezhetik: csekken, átutalással, bankkártyával, vagy esetleges többletük átvezetésével. Túlfizetés esetén a 2017-es nyomtatványt kell benyújtani a visszaigényléshez.Két hét múlva választanak új elnököt a lemondó Abe Sindzó helyére a Japánt kormányzó Liberális Demokrata Pártban
A tervek szerint szeptember 14-én választ elnököt a Japánt kormányzó Liberális Demokrata Párt az egészségi okok miatt lemondó Abe Sindzó kormányfő helyére – számolt be a helyi média hétfőn.Egy kicsit enyhült a járványhelyzet a Nyugat-Balkánon
Javulnak a járványügyi mutatók a nyugat-balkáni országokban, a szakértők szerint azonban ez nem azt jelenti, hogy lassan eltűnik a koronavírus, csupán azt, hogy az óvintézkedéseknek van foganatjuk, ám továbbra sem szabad lazítani, bárki megfertőződhet, és tömeges megbetegedések is történhetnek.Kormányszóvivő: külföldiek nem jöhetnek Magyarországra, de vannak kivételek
Külföldiek szeptember 1-től nem jöhetnek Magyarországra a koronavírus-járvány miatt, de – ahogy tavasszal – most is vannak kivételek – mondta a kormányszóvivő hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Szentkirályi Alexandra arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a visszajelzések alapján sokan nem tartják be az alapvető járványügyi intézkedéseket, számítani lehet arra, hogy a jövőben a hatóságok jóval nagyobb figyelmet fordítanak például a maszkhasználat betartatására az előírt helyeken.Beszédet tart az ENSZ BT ülésén a fehérorosz ellenzéki vezető
Felszólal pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsában Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető – közölte hétfőn a szóvivője.Meghalt egy beteg, százhetvennyolccal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt egy hatvannyolc éves beteg és újabb százhetvennyolc magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: a százhetvennyolc új beteggel 6139-re nőtt a Magyarországon eddig azonosított fertőzöttek száma, az elhunytak száma pedig hatszáztizenöt. Az aktív fertőzöttek száma 1763, 3761-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek negyvenkettő, az elhunytak hatvan, a gyógyultak negyvenkét százaléka budapesti. Kórházban százhárom koronavírusos beteget ápolnak, közülük heten vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 8982-en vannak, és a szakemberek eddig 428 150 mintát elemeztek.Rendkívül szoros eredmény született a montenegrói választáson
Bejelentette győzelmét az ellenzék a montenegrói parlamenti választáson a nem végleges eredmények ismeretében, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a szerbbarát ellenzéki pártoknak közösen eggyel több parlamenti képviselőjük lesz, mint a harminc éve kormányzó szocialistáknak.Több mint kétszázötven határsértővel szemben intézkedtek a hatóságok a hétvégén
Kétszázhatvankilenc határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és a katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken hetvenöt, szombaton nyolcvanegy, vasárnap hatvanhét jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A román, horvát és ukrán határszakaszon negyvenhat határsértőt fogtak el.Japánban az ipari termelés nőtt júliusban, a kiskereskedelmi forgalom csökkent
Japánban júliusban már a második egymást követő hónapban nőtt az ipari termelés, miközben csökkent a kiskereskedelmi forgalom a júniusi bővülést követően.Soros György alapítványa által támogatott szervezet tart klímaügyi érzékenyítést a budapestieknek
Soros György alapítványa által támogatott szervezet tart klímaügyi érzékenyítést a budapestieknek a fővárosi önkormányzat megbízásából – írta hétfői számában a Magyar Nemzet. Az érzékenyítést a Nyílt Társadalom Alapítványok és a korábban a Norvég Civil Alap által támogatott DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány finanszírozza és bonyolítja le. A kiválasztott budapesti lakosoknak klímaügyi szakértők előadásokat tartanak, hogy milyen véleménnyel legyenek az új budapesti klímastratégiáról.Ajánljuk még

































