Forró drót
Donald Trump gratulált a sportélet újraindításához
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke gratulált a sportélet újraindításáért a UFC-nek, a kevert harcművészet (MMA) legrangosabb szervezetének. A Jacksonville-ben rendezett szombat esti visszatérő gálán bejátszották Trump korábban rögzített köszöntőjét, amelyből ismét kiderült, fontosnak tartja a sportesemények újrakezdését. Az elnök úgy fogalmazott, a távolságtartás és az összes többi szabály betartása mellett szükség van a sportra, majd gratulált Dana White UFC-elnöknek és szervezetének. Irán kész az előfeltétel nélküli fogolycserére az Egyesült Államokkal
Irán kész az előfeltétel nélküli, mindenkire kiterjedő fogolycserére az Egyesült Államokkal, de egyelőre nem érkezett válasz az ajánlatra - közölte Ali Rabjej, a teheráni kormány szóvivője, akit a Khabaronline című hírportál idézett vasárnap. A Google és a Facebook alkalmazottai év végéig maradhatnak távmunkában
A két techcég, a Facebook és a Google bejelentette, hogy az alkalmazottaiknak év végéig megmarad a lehetősége, hogy otthonról dolgozzanak. Bár készülődnek irodáik újranyitására, senkit nem köteleznek arra, hogy bejárjon – írja a BBC. Idén 3,3 milliárd forint van a Nemzeti Tehetség Programra
Idén körülbelül 3,3 milliárd forint van a Nemzeti Tehetség Programra, amelynek keretében évente 300-350 ezer diákot támogatnak - közölte a program ügyvezetője vasárnap az M1 aktuális csatornán. Operatív Törzs: 54 ezer munkavállaló után igényeltek már kormányzati bértámogatást (Viszanézhető!!!)
Már több, mint 3 ezer munkáltató jelentkezett a kormányzati bértámogatási programra, amely 54 ezer munkavállaló állásának megóvását teszi lehetővé. A rendőröknek már csaknem 50 ezer esetben kellett intézkednie a kijárási korlátozások megszegőivel szemben. A mentők napján pedig az Országos Mentőszolgálat főigazgatója számolt be a mentősök helytállásáról az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján. Lassult a fogyasztói árak növekedése az OECD-országokban márciusban
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban márciusban 1,7 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme a februári 2,3 százalékról, amiben döntő szerepe volt annak, hogy az energiaárak 3,6 százalékkal csökkentek márciusban a februári 2,3 százalékos emelkedés után.
Mentőautókat kapott az Országos Mentőszolgálat
Mentőautókat kapott az Országos Mentőszolgálat, vasárnap 20 új mentőautó került a szolgálat állományába. FAO: áprilisban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak
Áprilisban már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, részben a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett kereslet visszaesés hatására. Kínában nőtt az autóeladás áprilisban
Kínában nőttek az autóeladások áprilisban az előző havihoz képest - közölte az ázsiai ország autógyártóinak szakmai képviseleti szervezete előzetes adatokra hivatkozva. Alapjogokért Központ: az EB nem érzi felelősségének, hogy az uniós állampolgárok jogaiért küzdjön
Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője szerint az Európai Bizottság (EB) nem érzi saját felelősségének, hogy az uniós állampolgárok jogaiért küzdjön. Cápatámadásban vesztette életét egy szörföző Kaliforniában
Cápatámadásban vesztette életét egy szörföző Kaliforniában egy Santa Cruz megyei strand közelében. A 26 éves férfira már holtan találtak rá szombaton, a kora délutáni órákban. Nem tudni, hogy milyen cápafaj támadt rá. Orbán Viktor a mentők napján köszönti a mentősöket
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett fotón köszöni meg a mentősök munkáját a mentők Napján.
Átmenetileg szüneteltetik az előzetesen meghirdetett kéményellenőrzéseket Budapesten
A kéményellenőrzések veszélyhelyzet miatti szüneteltetése alatt a fővárosi kéményseprők a rászorulók ellátásában vesznek részt. Március vége óta több, mint 4000 háztartásnak vittek élelmiszert és gyógyszert - közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala az MTI-nek eljuttatott közleményében. Lezárták az M0-s autóutat Diósdnál
Teljes szélességében lezárták az M0-s autóutat Diósdnál, ahol kigyulladt egy kamion - közölte Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel. A Belváros is felvette a kesztyűt - Aláírásgyűjtésbe kezdtek a Karácsony-féle hajléktalanszálló ellen
Petícióban tiltakozik a Városházára tervezett hajléktalanszálló létrehozása ellen a Fidesz Belváros-Lipótváros Budapest V. kerületi Szervezete. A Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester által vezetett önkormányzat már napokkal korábban felháborodását fejezte ki, hogy megkérdezésük nélkül jelölte ki Karácsony Gergely főpolgármester a Gerlóczy utcai épületszárnyat a Dankó utcából érkező hajléktalanok számára. A pénzintézetek többsége tartósan tervez a távmunkával
Az otthoni munkavégzést biztonságosan és 1-2 nap alatt megoldották a magyarországi pénzintézetek, az MTI kérdésére válaszoló illetékeseik szerint a távoli munkavégzés lehetőségét tartósan, a járvány utáni időkben is fenn kívánják tartani, a korábbinál nagyobb mértékben fogják alkalmazni. Torlódás alakult ki a nagylaki átkelőnél
Torolódás alakult ki a nagylaki közúti határátkelőhely kilépő oldalán vasárnap délelőtt - közölte a rendőrség a honlapján. Kerékpársávot alakítanak ki a Villányi úton
Kerékpársávot alakítanak ki a XI. kerületi Villányi úton, az új, 1,7 kilométeres szakasz közvetlenül csatlakozik majd a Bartók Béla úti kerékpársávokhoz - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel. Váradi: szívesen repülnének újra a fiatalok, de nagy a nemzetközi káosz
Szívesen repülnének újra a fiatalok, de nagy a nemzetközi káosz Váradi József, a Wizz Air-vezérigazgatója szerint. Mindez abból a rövid cikkből derül ki, amit a BBC írt a Wizz Air jelenlegi helyzetéről egy Váradival készített beszélgetés alapján - írja a Forbes. Leszúrta testvérét egy férfi Oroszlányban
Leszúrta testvérét egy oroszlányi férfi, a rendőrök őrizetbe vették - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján. HÖOK: a tanórák 42%-át a járványhelyzetet követően is ki lehetne váltani távoktatással
Több mint 17.600 hallgató töltötte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kérdőívét, melyben 72 kérdést tett fel a szervezet a távoktatás menetéről és hatásairól. A 22 egyetemet és 279 szakot lefedő kitöltöttség szerint, a hallgatók 40%-a összességében elégedett a távoktatással, de 65%-uk szívesebben vesz részt a hagyományos tanórákon - írja a HÖOK MTI-hez eljuttatott közleményében. Izer Norbert: négy hónappal később is elég benyújtani a beszámolót, bevallani és befizetni a társasági adót
A veszélyhelyzet egyik legnagyobb adókönnyítése szerint a beszámolót és az ahhoz kapcsolódó éves bevallásokat elegendő szeptember 30-ig elkészíteni és beküldeni, sőt az adót is eddig az időpontig kell megfizetni - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Tovább nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 8 idős beteg
Meghalt nyolc idős, krónikus beteg, és ötvennel, 3263-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel. A kormány több mint két és félszeresére növelte a családoknak nyújtott támogatásokat (videó!)
A kormány több mint két és félszeresére növelte a családoknak nyújtott támogatásokat – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.