Forró drót
Gyurcsány támogatja feleségét, ha Dobrevnek miniszterelnöki ambíciói lennének
A DK elnökét az ATV kérdezte a 2022-es választásokkal kapcsolatban. Válaszaiból is kiderült, hogy az ellenzéki oldalon a DK lett a legmeghatározóbb erő, és Gyurcsány önként be is jelentkezett a teljes ellenzék felkent vezérének. Korábban már kijelentette ugyan a nyilvánosság előtt, hogy nem kíván újból miniszterelnök lenni, de ugyebár családon belül még akadhat jelentkező. A venezuelai elnök szülésre buzdítja a válságban lévő ország asszonyait
Nicolás Maduro venezuelai elnök több gyermek vállalására sürgette a venezuelai nőket kedden, egy caracasi rendezvényen, amelyet az állami televízióban közvetítettek. Afganisztáni csapatcsökkentést tervez a NATO
Kivonhatja Afganisztánban állomásozó csapatai negyedét a NATO, ha sikerül betartani a helyi muszlim szélsőségesek és az Egyesült Államok békemegállapodását - mondta az észak-atlanti szövetség szervezetének főtitkára kedden a ZDF német országos köztelevíziónak. Német sajtó: Merkel a görög és a bolgár határőrizeti hatóságok munkáját méltatta a CDU/CSU frakcióülésén
A görög és a bolgár határőrizeti hatóságok munkáját méltatta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a Törökországgal közös európai uniós (EU) külső határ térségében kialakult menekültügyi helyzettel kapcsolatban pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag) ülésén résztvevők beszámolói szerint - írták német hírportálok. Nem engedtek be Romániába egy orosz kutatót, aki a román nyelv szláv eredetét hirdeti
Megtiltották a román hatóságok Alekszej Umnov-Gyenyiszov orosz kutató belépését Romániába, aki azt terjeszti, hogy a dákok, akiktől a románok eredeztetik magukat, a szlávok leszármazottai - közölte kedden a G4Media.ro hírportál. Moszkva: Ankara 130 ezer embert akar kiszorítani az ideiglenes táborból Görögországba
A török hatóságok mintegy 130 ezer menekültet szorítanak a görög határ felé az ideiglenes táborokból - közölte kedden a szembenálló szíriai felek kibékítéséért felelős orosz központ parancsnoka.
Az Erdélyi Magyar Szövetség is Soós Zoltánt támogatja a marosvásárhelyi polgármester-választáson
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) is Soós Zoltánt támogatja a marosvásárhelyi polgármester-választáson, a függetlenként induló jelölt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatását is élvezi - közölték kedden az erdélyi városban az EMSZ vezetői. XXI. Század Intézet: Jakab Péterrel végleg zsákutcába került a Jobbik
Nagy Ervinnel, a XXI. Század Intézet kutatójával és Szentesi Zöldi Lászlóval, a Magyar Demokrata főmunkatársával arra keresték a választ, hogy mi vezetett a Jobbik széteséséhez és balra tolódásához.A beszélgetés házigazdája Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője volt. Mindössze négy évet kapott, így szabadon távozhatott a bíróságról K. Csenge gyilkosa
Mindössze gondatlanságból elkövetett emberölésben találta bűnösnek és négy év fogházra ítélte a Miskolci Törvényszék a 22 éves B. Rolandot, aki a vád szerint 2017-ben ittasan és bedrogozva agyonverte a 17 éves K. Csengét, majd testét egy vízelvezető aknába dobta - írta meg a boon.hu. Miután a férfi már a kiszabott büntetésének nagy részét leülte, szabadon távozhatott a tárgyalóteremből. Ma kísérték utolsó útjára Wichmann Tamást a Farkasréti temetőbe
A Farkasréti temetőben kedden utolsó útjára kísérték Wichmann Tamás kilencszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenust, aki hosszan tartó, súlyos betegség után február 12-én hunyt el 72 éves korában. Kína heteken át cenzúrázta a vírusról szóló hivatkozásokat egy tanulmány szerint
Kína hetekig cenzúrázott az interneten az új koronavírussal kapcsolatban megjelenő minden hivatkozást, mielőtt hivatalosan is beismerte, milyen kiterjedt a járvány - állítja egy kedden Kanadában közzétett tanulmány. Híd a munka világába: öt főt gyanúsít adócsalással a botrányos romaprogram miatt a NAV
Öt gyanúsítottat hallgatott ki az Országos Roma Önkormányzathoz (ORÖ) köthető Híd a munka világába program miatt indult büntetőeljárásban a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) - tudta meg a PestiSrácok.hu.
Ursula von der Leyen: az EU minden támogatást megad Görögországnak a migrációs válság kezeléséhez
Az Európai Unió minden szükséges támogatást meg fog adni Görögországnak a migrációs válság kezeléséhez, és csalódnak azok, akik éket próbálnak verni a közösség tagjai közé - jelentette ki kedden az Európai Bizottság elnöke. Koronavírus - Franciaországban 10 millió maszkot osztottak szét, több mint 120 iskolát bezártak
Franciaországban az egészségügyben dolgozók számára 10 millió egészségügyi maszkot osztottak szét a gyógyszertárakban és további 15-20 millió leszállítása várható az igények szerint az új típusú koronavírus terjedése elleni védekezéshez - közölte kedden Olivier Véran egészségügyi miniszter. Fidesz: Magyar Györgynek nincs helye a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítványban!
A Fidesz-KDNP arra kéri Őrsi Gergely polgármestert, hogy hívja vissza Magyar Györgyöt a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségéből. Magyarország növekedési bajnok az Európai Unióban
Magyarország növekedési bajnok az Európai Unióban, az Európai Bizottság elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit - jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten, az Európai Bizottság országjelentését értékelve. Már nem is annyira terroristák a tálibok?
Az Egyesült Államok kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy vegye le a terrorszervezetek listájáról az afganisztáni radikális szunnita tálib mozgalmat - jelentette az Interfax orosz hírügynökség. Az elmúlt tél volt a harmadik legmelegebb 1901 óta
Az elmúlt tél volt a harmadik legmelegebb az 1901 óta vezetett rangsorban; s voltak helyek ahol egész télen egy napon sem alakult ki egybefüggő hóréteg - többek között ezeket állapította meg legfrissebb, honlapján kedden közzétett elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Koronavírus - Az angol tiszti főorvos szerint a betegek 99 százaléka felépül
A brit kormány kedden ismertetett készenléti terve nem zárja ki, hogy a munkaerő húsz százaléka is betegszabadságra kényszerül az új típusú koronavírus okozta esetleges széleskörű nagy-britanniai járvány csúcspontján. Borulhat az Iszlám Állam hóhérának meséje
Megdőlni látszik az Iszlám Állam hóhérának tartott F. Hassan alibije, miután az ENSZ menekültügyi biztosa szerint a férfi egyes rokonai ugyan valóban szerepelnek a menekültügyi nyilvántartásban, ő maga viszont nem. Ráadásul korábban azt állította, hogy Törökországba érkezve, Adana városában egy ENSZ-irodától kért segítséget, csakhogy időközben kiderült, Adanában nincs, és nem is volt ENSZ-iroda. Az is megdőlni látszik, hogy az Iszlám Állam emírjének tartott férfi írástudatlan lenne, mivel a kedd délelőtti tárgyaláson probléma nélkül felismerte ismerőseinek neveit és telefonszámait az elé tartott nyomtatványon, vagyis láthatóan tud olvasni egy bizonyos szinten, így pedig az sem kizárt, hogy képes lehetett a neki tulajdonított kivégzések megszervezéséhez. Hollik: Bármekkora tömeg is érkezik a határhoz, mi továbbra is megvédjük Magyarországot
A Fidesz kommunikációs igazgatója a párt Facebook-oldalán tett közzé egy rövid videót. A koronavírus miatt csúszhat a tokiói olimpia
Hasimoto Szeiko olimpiarendezésért felelős miniszter szerint elvben lehetséges, hogy a koronavírus-járvány miatt nem az eredeti időpontban, hanem az év későbbi szakaszában rendezzék meg a nyári tokiói játékokat. Szijjártó: az EU megerősödéséhez szükség van az Eurázsiai Gazdasági Unióval való szorosabb együttműködésre
Az Európai Unió megerősödéséhez szükség van az Eurázsiai Gazdasági Unióval való szorosabb együttműködésre - jelentette ki kedden az MTI-nek Minszkből nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. György László: Magyarország növekedési bajnok az Európai Unióban
Magyarország növekedési bajnok az Európai Unióban, az Európai Bizottság elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit - jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten, az Európai Bizottság országjelentését értékelve.