Forró drót
Bakondi: a beáramlás nem fékeződik, csak az útvonalak és az érkezők összetétele változik
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európára nehezedő migrációs beáramlás nem fékeződik, inkább csak annak irányaiban és az érkezők állampolgári összetételében láthatóak változások. Számos halálos áldozatot és sérültet követelt egy törökországi vasúti szerencsétlenség
Kisiklott egy Isztambulba tartó személyvonat vasárnap Törökország északnyugati részén, a Tekirdağ tartománybéli Çorlu körzetében, Sarılar falu mellett. A balesetben a török egészségügyi minisztérium közlése szerint legalább 10 ember meghalt, 73 utas megsérült - jelentette az NTV török hírtelevízió. Olasz belügyminiszter: A Földközi-tengeri katonai műveletek hajói előtt is lezárjuk az olaszországi kikötőket
A Földközi-tengeri nemzetközi katonai műveletek hajóit is ki akarja tiltani az olaszországi kikötőkből Matteo Salvini olasz belügyminiszter azután, hogy az EUNAVFOR Med egyik hajója 106, tengeren megmentett migránst a szicíliai Messina kikötőjében tett partra. Az atommentesítés eléréséig nyomást gyakorol Phenjanra az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea
Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea külügyminiszterei vasárnap Tokióban megegyeztek arról, hogy szorosabbra fűzik kapcsolataikat, és mindaddig nyomást gyakorolnak Észak-Koreára, míg meg nem valósul a nukleáris leszerelés. A német államfő élesen bírálta az uniópártok között kialakult vitát
Élesen bírálta Frank-Walter Steinmeier német államfő a kormányzó konzervatív uniópártok között kirobbant menekültügyi vitát abban az interjúban, amelyet vasárnap este sugárzott a ZDF német közszolgálati televízió. Óriási győzelmet aratott a Fidesz-KDNP a Józsefvárosban
Sára Botond, a Fidesz-KDNP jelöltje lesz Józsefváros új polgármestere, mivel csaknem kétharmados szavazati aránnyal megnyerte az időközi választást.
Osztrák munkacsoport: Ne lehessen Európában menedékkérelmet benyújtani
Az osztrák kormány tervei szerint radikálisan kellene módosítani az Európai Unió menekültpolitikáját: egy néhány nappal ezelőtti, bécsi tanácskozáson tárgyalt dokumentumban részletezett elképzelés szerint a jövőben nem lehetne menedékkérelmet benyújtani az EU területén - jelentette vasárnap az APA osztrák hírügynökség. Bánffy Farkas szerint sztálinista ítéletre hivatkozva vonják kétségbe a tulajdonjogukat
A román bíróság egy 1952-es, sztálini korból származó ítéletre hivatkozva vonja kétségbe a Bánffy-család tulajdonjogát – nyilatkozta Bánffy Farkas a Mandinernek. Az 1952-es ítélet háborús bűnösnek nyilvánította Bánffy Dánielt, holott korábban még a román nemzetiségű tanúk is azt állították, hogy ártatlan. A család a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul. A Mandiner.hu interjút készített az egyik örökössel, Bánffy Farkassal. Megbékélést szorgalmazott a lengyel és az ukrán elnök a közös történelem megítélésében
Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap a délkelet-lengyelországi Sahryńba látogatva a lengyel-ukrán történelmi megbékélés mellett állt ki, ugyanezt tette aznap Andrzej Duda lengyel elnök is, aki viszont Ukrajnában a volhíniai mészárlás 75. évfordulójáról emlékezett meg. Mentőautót rongáló fiatalt vettek őrizetbe Zuglóban a rendőrök
Mentőautót rongált meg egy fiatal Zuglóban vasárnap, őrizetbe vették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Fidesz: nem szűnt meg a migránsbarát brüsszeli politika veszélye
Sem a migráció, sem a migránsbarát brüsszeli politika veszélye nem szűnt meg - hangsúlyozta a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap Budapesten újságíróknak nyilatkozva. Sikerült négy gyereket kimenteni a thaiföldi barlangból
Sikeresen kimentették vasárnap a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt 12 tagú ifjúsági focicsapat első négy tagját - közölte sajtótájékoztatón a mentést vezető Narongszak Oszottanakorn, hozzátéve, hogy a mentőakció eddig a vártnál jobban alakul.
A Jobbik a teljes lakáspiacon ötszázalékos áfakulcs bevezetését javasolja
A teljes lakáspiacon a kedvezményes, ötszázalékos áfakulcs bevezetését javasolja a Jobbik - mondta Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Brit belügyminiszter: az újabb mérgezéseket ugyanaz az anyag okozta, amelyikkel Szkripalékat is megmérgezték
A brit belügyminiszter szerint pontosan ugyanaz a hatóanyag okozta a múlt szombat óta kórházban kezelt két brit állampolgár - egy 44 éves nő és egy 45 éves férfi - betegségét, mint amelytől négy hónapja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal is (fotónkon) súlyos mérgezést szenvedett. Negyvenkét halálos áldozatot követelt a Phuket térségben történt hajószerencsétlenség
Gondatlanság miatt vádat emeltek Thaiföldön annak a két hajónak a kapitánya ellen, amelyek csütörtökön borultak fel és süllyedtek el a népszerű nyaralóhely, Phuket szigete közelében. A hatóságok vasárnapi közlése szerint a szerencsétlenség 42 halálos áldozatot követelt, 14 embert eltűntként tartanak nyilván, az áldozatok többsége kínai turista volt. Fidesz: Fejezze be Győri Péter a jogsértést!
A józsefvárosi voksoláson választási csalásra gyanakodva a Fidesz vasárnap feljelentést tett, valamint felszólította Győri Pétert és a baloldali pártokat, hogy tartsák tiszteletben a választás tisztaságát - írja a Mandiner.hu. Gulyás Gergely: Románia ma demokrácia, de nem jogállam
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint restitúciós ügyekben sztálini alapokon áll a román igazságszolgáltatás. Gulyás Gergely a Mandinernek adott interjújában - amely a portálon vasárnap jelent meg - a Bánffy-perben hozott ítéletre reagálva úgy fogalmazott: Románia ma demokrácia, de nem jogállam. Theresa May: ideje, hogy Brüsszel komolyan vegye a javaslatainkat
Theresa May szerint ideje, hogy az Európai Bizottság komolyan vegye a brit EU-tagság megszűnése utáni kapcsolatok feltételrendszerére kidolgozott londoni javaslatokat. Tovább emelkedett a heves esőzések halálos áldozatainak száma Japánban
Hetvenkilencre emelkedett a Japán nyugati és középső részét sújtó heves esőzések halálos áldozatainak száma, több, mint 40 embert eltűntként tartanak nyilván - közölték a japán hatóságok vasárnap. Több fiút is kimentettek a thaiföldi barlangból
A 11 és 16 év közötti gyerekekből, illetve 25 éves edzőjükből álló csoport június 23-a óta raboskodott a monszuneső miatt elárasztott barlang fogságában - írta az MTI Kimentésük nagyon veszélyes, egy búvár napokkal korábban életét vesztette a helyenként mennyezetig érő, sötét, zavaros vízben. A profi merülőknek is 5-6 órára van szükségük ahhoz, hogy megtegyék az utat a barlang szájától a csoport tartózkodási helyéig, a fiúk közül többen nem túl jó úszók. Visszalépett az egyik független jelölt Józsefvárosban
Visszalépett a vasárnapi józsefvárosi időközi polgármester-választáson induló egyik független jelölt, Pintér Attila - olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján, a valasztas.hu-n. Pintér Attila jelenleg is kerületi önkormányzati képviselő, korábban a Jobbik színeiben nyert listás önkormányzati mandátumot, de májusban kilépett a pártból. A visszalépett jelölt nevét lehúzták a szavazólapokról. Bajorország belehúzna a migránsok deportálásába
Bajorország rendőri vezetéssel saját menekültügyi hivatalt állít fel augusztustól, és következetesebben fog eljárni a migránsok deportálása terén - jelentette ki a Die Welt című konzervatív német lap vasárnapi kiadásának adott interjúban Markus Söder bajor kormányfő. A terrorizmus vádjával bebörtönzött aktivisták szabadon bocsátásáért tüntettek Kézdivásárhelyen
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmus vádjával bebörtönzött két aktivistájának szabadon bocsátásáért tartottak tüntetést szombat este Kézdivásárhelyen, a megmozdulás résztvevői politikai foglyoknak tekintik az öt-öt éves börtönbüntetéssel sújtott Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. A legszebb felvonulás is szombaton volt – Ezer Székely Leány Napja
Ismét több ezer népviseletbe öltözött leány – és az őket kísérő legények – lepték el Csíkszereda főterét az Ezer Székely Leány Napján. Az évről évre megrendezett találkozó lehetőséget teremt a székely népviselet és népművészet értékeinek bemutatására, megőrzésére, népszerűsítésére. A Domokos Pál Péter néprajztudós által kezdeményezett Ezer Székely Leány Napját 1931-ben tartották meg először. A kommunista diktatúra idején betiltott közösségi rendezvényt 1990 óta ismét évről évre megszervezik. A több ezer résztvevőt és érdeklődőt vonzó egész napos esemény Csíkszereda főterén kezdődött, majd a népviseletbe öltözött tömeg felvonult a csíksomlyói nyeregbe.