Forró drót
Nyolc évig terjedő szabadságvesztést kér az ügyészség Donáth Annára
Donáth Anna, a Momentum volt elnöke és EP-képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy kézhez kapta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség idézését, amelyben gyanúsítottként idézik be azért, mert testével védte Iványi Gábort.EP-elnök: egyenlőségre kell törekedni a megkülönböztetéssel szemben
A történelem soha nem ismételheti meg önmagát, ezért az egyenlőségre kell törekedni a megkülönböztetéssel szemben - jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a roma holokauszt emléknapján, pénteken.Még Gyurcsány szerint sem fair, hogy Hámori Lucának egy férfival kell megküzdenie
Egy hosszas bejegyzésben taglalja Gyurcsány Ferenc, hogy mennyi féle identitású embert kell elfogadnunk, de úgy tűnik még neki sem tetszik az, hogy az olimpián egy biológiai férfival kell megküzdenie a nőknek. Szerinte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak tennie kéne a dolgát.Etikai eljárás indulhat Gyurcsány Ferenccel szemben
A DK alapító tagja etikai eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenccel szemben, aki a választási kudarc ellenére sem mondott le - számolt be az atv.hu.Fricska: napok óta nőnek érzi magát a férfi bokszoló, ezért kihívná egy meccsre Imane Khelifet
Sírva fakadt az olasz Angela Carini 46 másodperc után a ringben, ugyanis a kihívója tulajdonképpen egy férfi volt, az algériai Imane Khelif, aki ellen nem sok esélye volt. Sport-és nemzettársa, Gianmarco Cardillo nem hagyta annyiban a megalázást kijelentette, hogy 15 napja nőnek érzi magát, ezért szeretne egy meccset a magát nőnek tituláló Kheliffel.A második kerület díszpolgára lesz Kós Hubert
Ahogy 2021-ben Szilágyi Áront, most Kós Hubertet köszönthetjük díszpolgárként -írja a kerület polgármestere a közösségi oldalán.A hidegháború óta nem látott méretű fogolycserét hajtott végre Moszkva és Washington
Augusztus 1-jén zajlott le Törökországban Moszkva és Washington között a hidegháború óta az eddigi legnagyobb volumenű fogolycsere. Pontos részleteket sokáig nem lehetett tudni, néhány név azonban ismeretes volt korábban is. Így például az elmúlt hónapokban nagy visszhangot kapó Evan Gershkovich, az amerikai Wall Street Journal riportere és az orosz származású Pulitzer-díjas Vlagyimir Kara-Murza is szabadult - számolt be a Portfolio.A NOB az interszexuális sportolók mellett áll a női bokszolók helyett
Nagy botrány lett belőle, hogy az algériai Imane Helif és a tajvani Lin Jü-ting női bokszolóként szerepelhetnek a párizsi olimpián, annak ellenére, hogy fennakadtak a biológiai teszten, ugyanis interszexuálisok, a tesztoszteron szintjük pedig igencsak magas. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság viszont mellettük áll, szerintük ők az áldozatok és nem azok a biológiai nők, akiket a ringben vernek.Gyurcsány szerint szörnyű alak Orbán Viktor, mert csak az aranyéremért gratulált
Bár elég sok botrány övezi a párizsi olimpiát, amiről nem beszél a magyar olimpia rendezési jogát megfúró baloldal, azért Gyurcsány Ferenc van olyan kreatív, hogy most sem a maga szemében látja meg a gerendát, hanem Orbán Viktorében a szálkát. Feltűnt a DK elnökének, hogy a miniszterelnök csak az aranyéremért gratulált eddig, ami szerinte skandallum és ettől szörnyű alakká vált.Ismét támad a Covid, öt magyar nagyvárosban emelkedik a megbetegedések száma
Az előző héthez képest változatlan a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. A közzétett tájékoztatás szerint a mintavételi helyek többségét - 15 települést - stagnálás jellemzi.A Sziget fesztivál miatt mától forgalomkorlátozások lesznek
Ma este nyolc órától lezárják a Budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a bevásárlóközpont parkolója között a Sziget fesztivál miatt - közölte a BKKinfo a honlapján. A forgalomkorlátozás a közösségi közlekedést is érinti, a 226-os autóbusz rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar és Aquincum között közlekedik.Joe Biden: Németország különösen nagy engedményt tett a fogolycsere-megállapodás érdekében
Joe Biden újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy különösen nagy hálával tartozik a német kancellárnak, mert a megállapodás létrejöttéhez jelentős engedményre volt szükség Berlin részéről, mivel kezdetben nem volt hajlandó az orosz fél által kért személy elengedésére.A Magyar Ökölvívó Szakszövetség tiltakozik az ellen, hogy Hámori Luca ellenfele egy férfi legyen
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) kiáll Hámori Luca mellett és a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál is hivatalos levélben fog tiltakozni, amiért az ökölvívónőnek a tavalyi világbajnokságról magas tesztoszteronszintje miatt kizárt, férfinak született algériai Imane Heliffel kell összecsapnia a 66 kilós súlycsoport negyeddöntőjében a párizsi játékokon.A megkéselt gyerekek majd ellesznek valahogy, de a bevándorlásellenes tüntetők ellen határozottan fellép az új brit kormány
A brit rendőrség országszerte hatékonyabban tud majd fellépni az erőszakos tüntetőkkel szemben, az új intézkedéseknek köszönhetően a londoni kormány "véget fog vetni az elenyésző ostoba kisebbség" által gerjesztett erőszaknak – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Keir Starmer brit kormányfő, miután rendőri vezetőkkel tanácskozott a southporti késelés által kirobbantott tüntetések miatt.Kokó a női meccsen induló férfi boxolóról: igazságtalan és még veszélyes is
Kovács István is nyilatkozott a párizsi olimpia legújabb botránya kapcsán, melynek során egy férfinek született boxolót indítottak női ellenféllel szemben.Két holttestet találtak egy kiégett teherautóban, Borsod vármegyében
Felsődobszán történt a tragédia, apa és gyermeke lehettek a teherautóban. A környékbeli szemtanúk arról számoltak be, hogy mielőtt a teherautó kigyulladt egy robbanást hallottak.Orbán Balázs: óriási nyomás lesz az Európai Parlamenten, hogy változtassanak
Az európai parlamenti választások eredménye jelzi, hogy ez európaiak elsöprő többsége változást akar, és hiába kötöttek a parlamenti pártok a választók akaratát megkerülő megállapodásokat, óriási nyomás lesz rajtuk, hogy változtassanak az eddigi irányon – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtök délután Esztergomban.Brüsszel szerint nincs semmi baj az ukrán szerződésszegéssel
Brüsszel ismét Ukrajna mellé állt Magyarországgal szemben. Az uniós bizottság illetékes szóvivője csütörtökön jelentette be, hogy az Európai Bizottság előzetesen arra a következtetésre jutott, hogy az Ukrajnán át érkező Lukoil-szállítások ügyében nem tűnik indokoltnak a sürgős konzultáció, mivel jelenleg nincs jele az ellátás biztonságát érintő közvetlen kockázatoknak.Szijjártó Péter: a zónaolvadék-csapda megérkezésével újabb fontos mérföldkövet ért el a paksi bővítés
Újabb mérföldkőhöz ért a paksi bővítés azzal, hogy megérkezett Magyarországra az egyik legfontosabb hosszú gyártási idejű berendezésnek számító zónaolvadék-csapda vízi úton Oroszországból – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.Egyre súlyosabb az aszály
A nyári kapás növényeknek az elmúlt egy héten nagy szüksége lett volna csapadékra, Magyarország jelentős részén nagyfokú, egyre fokozódó aszály tapasztalható. A kukorica és a napraforgó egyre inkább szárad, miközben lassan az érés folyamata kezdődik – írta a HungaroMet Nonprofit Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: fontos, hogy a fiatalok megismerkedjenek a katonai életmóddal
Fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb és minél többen megismerkedhessenek a katonai életmóddal – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, vegyvédelmi tematikájú honvédelmi táborban résztvevő középiskolások előtt.Szombaton szentelik fel a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát Erdélyben
Szombaton szentelik fel a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát, az Összetartozás temploma az egykori település valamennyi felekezetét képviseli.Összenő, ami összetartozik – Gyurcsány főpolgármesterével egyezkedik Magyar Péter
Miért nem lepődtünk meg? De tényleg miért nem? Hiszen a kampány alatt mindkét igazmondó csodapolitikus azt hazudta, hogy ők aztán nem gondolkodnak összefogásban. Erre mit csinálnak? Elmennek tárgyalni az összefogásról. Annyira meg kellett volna, hogy lepődjünk, ha nem szoktuk volna meg, hogy ezek hazudnak reggel, délben meg este.Az olimpián a magát nőként azonosító bokszoló első ütésével súlyosan megsebesítette valóban nőnemű ellenfelét! Szégyen! (Frissítve!)
Már a megrendezése előtt nagy felháborodást váltott ki az az olimpiai ökölvívó mérkőzés, melyen egy magát nőnek valló férfit állítottak szembe egy nővel. A viadal nem okozott meglepetéseket, a férfi egyetlen ütéssel "elintézte" ellenfelét. Ilyen a párizsi olimpia... A képen a "hölgy" látható.Ajánljuk még

































