Forró drót
Hornung Ágnes: Az első negyedév növekedése alapján elérhető a 4,3 százalékos GDP-bővülés 2018-ban
Az első negyedév növekedése alapján elérhető a 4,3 százalékos GDP-bővülés 2018-ban, a lakossági fogyasztásban még jelentős tartalékok lehetnek - mondta Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a bruttó hazai termék első negyedéves adataira reagálva. Bordélyház üzemeltetése miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség
Bordélyház üzemeltetése miatt három férfi és négy nő ellen emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész az MTI-vel. Matteo Salvini: Orbán Viktorral az EU szabályok megváltoztatásán fogunk dolgozni
Telefonon beszélt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormányzó jobboldali Liga vezetője, és a hosszú és szívélyes beszélgetés során a magyar kormányfő jó munkát kívánt neki. A jövőben együtt fognak dolgozni az Európai Unió szabályainak megváltoztatásán - jelentette kedden az olasz sajtó. Halász János: az illegális bevándorlást meg kell állítani
Az április 8-ai választáson a magyarok egyértelműen kinyilvánították, hogy nem akarnak bevándorlóországban élni, ezért az illegális migrációt meg kell állítani, és a törvényeket ehhez kell igazítani - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. Magyarország évek óta irányt mutat az illegális bevándorlás ügyében
Magyarország évek óta tabukat döntöget, irányt mutat Európában - mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1-nek. Az Egyesült Államok követelte Venezuela tagságának felfüggesztését
Az Egyesült Államok követelte hétfőn Venezuela tagságának felfüggesztését az Amerikai Államok Szervezetéből, mert a dél-amerikai országban Washington szerint csorbultak a demokratikus értékek.
Marihuánát, amfetamint, kokaint, extasytablettát és húsz millió forint készpénzt foglaltak le
A hajdú-bihari és a budapesti rendőrök, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen 6 férfit fogtak el, akik országszerte kereskedtek kábítószerrel. - Írja a police.hu Az összehangolt akció során közel 80 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök. Németh Szilárd: Világosan leszögeztük, nekünk Magyarország az első!
A biztonságpolitikai kihívásoknak és az új Magyar Honvédség megszervezésének egy katona által vezetett minisztérium tud megfelelni a legjobban Németh Szilárd szerint. -Írja a Magyar Idők. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek adott interjúban országvédelmi akciótervről, a nemzetállamok ellen indított támadásról, a magyar ellenzék honvédelemhez való viszonyáról is beszélt. Az is kiderült, hogy míg a V4-ek uniós forrásai csökkennek, Németország fejpénzt kaphat a migránsok után. Washington állam beperelte a Facebookot és a Google-t
Washington állam beperelte a Facebookot és a Google-t az állam kampányfinanszírozási törvényeinek megsértése miatt - tudatta hétfőn Bob Ferguson, Washington állam főügyésze. Hatvan évesen szabadulhat a bobai lány gyilkosa
Utolsó, drámai főszerepére készült a 36 éves Gábor, amikor az egykori segédszínész és mentős gyilkosság vádlottjaként lépett a Szombathelyi Törvényszék elé, amely védekezésre képtelen, fiatalkorú személy sérelmére elkövetett emberölésért életfogytiglanra ítélte. - Írja a hirado.hu A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 25 évben állapította meg. Napirenden a "Stop Soros"
Az alaptörvény hetedik módosítását és a "Stop Soros" törvénycsomagot kezdi ma tárgyalni az Országgyűlés. Nyolc nap múlva találkozik Szingapúrban Donald Trump és Kim Dzsong Un
Rendben folynak a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti csúcstalálkozó előkészületei, a tárgyalás június 12-én, közép-európai idő szerint hajnali háromkor kezdődik Szingapúrban – közölte hétfőn a washingtoni Fehér Ház szóvivője.
Várhatóan a balközép adja az új szlovén kormányt
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa szerint várhatóan baloldali, balközép kormány jön létre Szlovéniában, mert annak lenne olyan támogatottsága a pártok, a törvényhozás részéről, amely működőképessé teszi. Trócsányi: Magyarország továbbra sem csatlakozik az Európai Ügyészséghez
Magyarországnak továbbra sem áll szándékában részt venni az Európai Ügyészség létrehozásával megvalósuló megerősített együttműködésben, az álláspont esetleges felülvizsgálata jelenleg nincs napirenden – közölte Trócsányi László az EU-tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozása után az MTI-vel hétfőn. Helsinkiék most Lengyelországot ajánlották fel Junckernek
Felhívással fordult az Európai Bizottsághoz (EB) százhúsz lengyelországi civil szervezet, tiltakozva a lengyel legfelsőbb bíróságról szóló törvény ellen. A rettenthetetlen jogvédők most attól rettegnek, hogy véget ér a jogállamiság, mert az új jogszabályok miatt az idős bíráknak nyugdíja kell vonulniuk, és félelmükben Jean-Claude Junckertől kértek segítséget. Nem sütött esküvői tortát egy meleg párnak a keresztény cukrász, mégis neki adtak igazat
Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága igazat adott annak a keresztény cukrásznak, aki néhány éve vallási okok miatt elutasította, hogy elkészítse egy meleg pár esküvő tortáját. A határozat azonban nem precedens értékű, a testület később vizsgálja azt, hogy vállalkozások megtagadhatják-e vallási okok miatt szolgáltatásaikat meleg vagy leszbikus pároknak. Már Macron szerint is beszélni kell az Európát sújtó migrációról
Folytatni kívánja a párbeszédet Olaszországgal azok után is, hogy az új római kormány újra akarja tárgyalni az európai migrációs politikát – jelezte hétfőn Emmanuel Macron. A francia államfő arra is felhívta a figyelmet, hogy a migrációs kérdést – szerinte – csak globálisan és az Európai Unióval összhangban lehet kezelni. Origo: Simicska csúfosan melléfogott Kálmán Olga leigazolásával
Június elsejétől nyilvánosak Simicska Lajos HírTV-jének a nézettségi adatai. Eddig titkolóztak, de mivel a Figyelő információi szerint árulja Simicska a televíziót, ezért már nem lenne értelme a további bujkálásnak. A legfontosabb műsoridőben adott Kálmán Olga-műsor nézettsége is kiderült, az eredmény katasztrofális, és még az eddigi becsléseket is alulmúlja – írta az Origo. Interpelláció házelnöki intéssel
Simicskázás, a letelepedési kötvények ügye, rezsicsökkentés volt a főtéma hétfőn a parlamenti interpellációk, kérdések sorában. Kövér László házelnöknek rendre kellett intenie az egyik jovbbikos képviselőt. Mások a miniszterelnök válaszára várt. Elkezdődött a klasszikus parlamenti szezon. Szijjártó: nem irányítani kell a migrációt, hanem megállítani
Nem irányítani kell a migrációt, hanem megállítani, nem azért kell tenni nagy erőfeszítéseket, hogy legálissá tegyék az illegális migrációt, hanem azért, hogy békés körülmények között élhessenek az emberek a hazájukban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ globális migrációs csomagjáról folytatott kormányközi tárgyaláson, hétfőn New Yorkban. Nem engedték be Zacher Gábort a Teréz körúti robbantóhoz
Negyedik védőjén is túl van a Teréz körúti robbantással vádolt P. László Gergely, aki az utóbbi hetekben már senkivel nem áll szóba, és a tárgyalásain sem vesz részt. A Fővárosi Törvényszéken folytatott büntetőper hétfői tárgyalásán az igazságügyi szakértők elmondták, nincs arra adat, hogy a fiatalember gyógyszerek, vagy drog hatására tett tavaly váratlanul beismerő vallomást, amelyet később visszavont. Aggodalomra ad okot ugyanakkor az ügyben, hogy Zacher Gábor toxikológust – kirendelt igazságügyi szakértőként, a Fővárosi Törvényszék megbízásából, előzetes időpont egyeztetés után sem – engedték be a Venyige utcai fegyintézetbe, hogy ott személyesen megvizsgálhassa P. László Gergelyt. Puskás: bebizonyíthatja az ellenzék, hogy Magyarország, vagy Soros György pártján áll
Ha az ellenzék nem támogatja a Stop Sorost, azzal azt bizonyítja, hogy Soros György zsoldjában áll – jelentette ki Puskás Imre, a Fidesz szóvivője a közmédiának hétfőn. Érvénybe lépett a Nyugatot szankcionáló orosz törvény
Hatályba lépett hétfőn az az orosz törvény, amely felhatalmazza az elnököt arra, hogy ellenszankciókkal sújthassa az Egyesült Államokat és más országokat, amelyek barátságtalan lépéseket tesznek Moszkva ellen. A parlament mindkét háza által elfogadott és a Vlagyimir Putyin elnök által aláírt törvény a hivatalos online közlönyben való megjelenése után emelkedett törvényerőre. Lemondott a jordániai miniszterelnök
Benyújtotta lemondását hétfőn Hani al-Mulki jordániai miniszterelnök II. Abdalláh királynak, aki Omár ar-Razzázt kérte fel egy új kabinet alakítására – jelentették jordániai kormányzati források.