Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.A földművelésügyi miniszter szerint Brüsszel újra a külföldi földspekulánsok oldalára állt
Az Európai Bíróság keddi döntése azt jelenti, hogy Brüsszel újra a külföldi földspekulánsok oldalára állt - jelentette ki a földművelésügyi miniszter kedden Jászberényben, ahol gazdafórumon vett részt.Szíria - A civilek életét követelő légicsapásaik kivizsgálását sürgette az ENSZ Moszkvától és Washingtontól
Felszólították kedden Oroszországot és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciót az ENSZ háborús bűnöket vizsgáló nyomozói, hogy vizsgálják ki azokat a tavaly Szíriában általuk végrehajtott légicsapásokat, amelyekben több tucat civil vesztette életét.Két pártlistát és három nemzetiségit vett nyilvántartásba az NVB
Két országos pártlistát és három nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság kedd este. A testület nyilvántartásba vette a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Szegényekért Párt listáját, emellett a Bolgár Országos Önkormányzat, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata és az Országos Szlovén Önkormányzat nemzetiségi listáját.Szeviép-ügy - Elkezdődött a Szeviép alvállalkozóinak kárrendezése
Elkezdődött a Szeviép Zrt. ki nem fizetett alvállalkozóinak kárrendezése, az érintettek március 31-ig jelenthetik be igényüket a székhelyük vagy lakóhelyük szerinti kormányhivatalban. Szabó Bálint az alvállalkozók egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a döntésről tartott keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a Szeviép-ügynek 433 károsultja van, melyek közül mintegy 110 cég maradt talpon. Ezek átlagosan 30 millió forintos kártérítést kapnak. A kárrendezésre mintegy 3 milliárd forint állami forrás szükséges.Sajtóklub: Az SZDSZ sorsára fog jutni a Jobbik
Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc koalíciójáról beszélgetett az Echo TV Sajtóklub című műsorában Bayer Zsolt, Bencsik András, Lovas István és Huth Gergely. Az adásban az is szóba került, hogy a Jobbik elnöke miért ment a pofonért Marosvásárhelyre? Az újságírók szerint Vona nem sejtette, hogy ekkora megaláztatásban részesül Erdélyben, Vona és Gyurcsány koalícióját pedig rémálomnak nevezték.Fidesz: A Jobbik összeborul azokkal, akik bevándorlóországgá akarják tenni Magyarországot
A Jobbik hiába próbálja már magát tisztára mosni a választások előtt négy héttel, mostanra már mindenki tudja róluk, hogy Gyurcsányhoz és a szocialistákhoz hasonlóan rájuk sem lehet számítani Magyarország védelmében - közölte a Fidesz.Migránsnak hazudta magát, elítélték az Index újságíróját
A Győri Törvényszék bűnösnek mondta ki és megrovásban részesítette az Index újságíróját, amiért 2015 augusztusában, a menekültválság csúcsán riportkészítés keretében kirgiz állampolgárnak adta ki magát, hogy megtévessze a határrendészeket. Nyilas Gergely ellen hatóság félrevezetése miatt indult eljárás. Az ítélet jogerős.Fidelitas: Juhász Péter távozzon a közéletből!
A Fidelitas felszólította Juhász Pétert, az Együtt elnökét, hogy ne induljon a választáson, hanem távozzon a közéletből, mivel magánéletével méltatlanná vált arra, hogy az Országgyűlés tagja legyen.Fidesz: adjon tanúvédelmet az ügyészség a Czeglédy-ügy tanúinak!
A Fidesz arra kéri az ügyészséget, hogy adjon tanúvédelmet "a Czeglédy-Gyurcsány-ügy" tanúinak - közölte Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Novák Katalin: ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kaphatnak a nyugdíjasok
Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.Magyar Posta: Már most érdemes leadni a húsvéti internetes megrendeléseket
Az idei húsvéti időszakban átlagosan ötödével nőhet a kezelendő csomagmennyiség a Magyar Postánál - áll a cég sajtóközleményében.Terrorcselekménynek minősítette az ügyészség a KMKSZ-székház elleni pokolgépes támadást
Terrorcselekménynek minősítette a Kárpátalja megyei ügyészség a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodája ellen február 27-én elkövetett pokolgépes támadást, amelynek egyik feltételezett elkövetőjét, egy hivatásos katonát kedden Ungváron 60 napra előzetes letartóztatásba helyezett az ungvári városi-járási bíróság.Megkezdte a választások megfigyelését az EBESZ
Megkezdte munkáját Magyarországon az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) korlátozott választási megfigyelő missziója - jelentette be Douglas Wake misszióvezető kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Márki-Zay édesapja elkotyogta az MSZP-DK-Jobbik összefogást
Tegnap este a Facebookon posztolt Márki-Zay Péter édesapja. Márki-Zay János azt írta, úgy tudja, hogy visszalépett az MSZP által támogatott jelölt Hódmezővásárhelyen, így Lázár Jánosnak a Jobbik jelöltjével, Kiss Attilával kell megküzdenie április 8-án - szúrta ki a posztot az ATV.hu. Érdekesség, hogy idősebb Márki-Zay nem sokkal később törölte a posztot arra hivatkozva, hogy téves információt kapott és mégsem történt ellenzéki megegyezés.Lezuhant egy orosz katonai repülőgép Szíriában, harmincketten meghaltak
Lezuhant egy An-26-os orosz szállítógép Szíriában, a hmejmími orosz katonai légitámaszponton, a fedélzeten lévő mind a 26 utas és a 6 főnyi személyzet életét vesztette - közölte kedden az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva.Megvetetné az Ikarus-gyártelepet az önkormányzat a migránsok elkerülése érdekében
Állami vagy önkormányzati tulajdonba kell kerülnie a XVI. kerületi Ikarus-gyártelepnek, nehogy ott „migránstámogató irodát, esetleg migráns-szálláshelyet létesítsenek” - mondta kedden, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Kovács Péter, a kerület polgármestere.Migrációkutató: „hurráoptimizmus” jellemzi a nemzetközi szervezeteket
A Migrációkutató Intézet (MKI) igazgatója szerint a nemzetközi szervezeteket az irreguláris migráció közgazdasági összefüggéseivel kapcsolatban „hurráoptimista”, a szakmai megközelítést nélkülöző alapállás jellemzi.Szijjártó: hazánk az autóipar európai fellegvára marad
A mostani beruházás is biztosítja azt, hogy hazánk az európai autóipar fellegvára maradjon, pedig nem kicsi a verseny az új beruházásokért az egész kontinensen és világszerte - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, Székesfehérváron, az Arconic-Köfém Kft. 35 milliárd forint (137 millió dollár) értékű új, 17 ezer négyzetméteres gyártócsarnokának alapkőletételi ünnepségén.Hazahozták Magyarország aranytartalékát Londonból
Visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre, áll a Magyar Nemzeti Bank ma reggeli közleményében. Eszerint a jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése.Automatikusan állampolgárságot adna a bevándorlóknak a kongói származású olasz EP-képviselő
Bevándorlók már Európában született gyermekeinek, és a most érkezőknek automatikusan meg kell kapniuk az európai állampolgárságot, és mindent, ami azzal együtt jár, mert ez jelenti az integráció valódi lehetőségét – mondta Cécile Kyenge olasz baloldali európai parlamenti képviselő az M1-nek adott exkluzív interjúban.Magyar György fia segíti a brüsszeli beavatkozást a magyar kampányba
Az Európai Bizottság várhatóan szerdán kiadja legújabb brüsszeli kampányjelentését, azaz a 2018-as országjelentést. Brüsszel újabb alkalmat talált arra, hogy hivatalos dokumentumok közé bújva nyomást gyakoroljon a bevándorlásellenes magyar kormányra. A jelentést a Soros-szervezeteken kívül olyan ellenzéki magyarok írták, mint például Magyar György fia, Magyar Gábor - írja az Origo.Börtönviselt férfit ajánlott be pártjának az LMP-s Demeter Márta
Rablásért, lopásokért is elítélték korábban Vámos Csabát, aki Heves megye 1-es választókerületében indul függetlenként az országgyűlési választásokon - írja a Magyar Idők. Demeter Márta, az MSZP-ből az LMP-be átigazolt képviselő a hírek szerint bedobta Vámos Csaba nevét a pártjában is. Amennyiben a hír igaz, meg kell vizsgálni, hogy milyen kapcsolat van Demeter Márta és Vámos Csaba között, mondta tegnap Budai Gyula.Szabadon engedték a terrorizmus gyanúja miatt őrizetbe vetteket Belgiumban
Szabadon bocsátották azt a nyolc embert Belgiumban, akiket két nappal ezelőtt vettek őrizetbe, mert a hatóságok gyanúja szerint merényletre készültek - jelentette kedden a helyi sajtó.Szükség van az oktatásban az egyedi módszerekre
Egyre nagyobb szükség van az oktatásban az egyedi módszerek alkalmazására, mert nem minden gyermek fejlődik egyformán - közölte a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.Ajánljuk még

































