Pesti Srácok

Forró drót

Szét akarta trollkodni a Kormányinfót az MSZP-s Harangozó Tamás, de megalázottan távozott

Szarvas Szilveszter Forró drót 2018 március 1.
Érdekes és nívótlan közjátékba torkollott a mai Kormányinfó a Parlamentben, miután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatójának a közepén a terembe sétált Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő, aki két Elios-jelentést lobogtatva lépett oda a tárcavezetőhöz. Kézfogás után az MSZP-s politikus arra figyelmeztette Lázárt, hogy a bevándorlás ügye helyett erre a két kérdésre válaszoljon, mert szerinte ez érdekli a magyar embereket. Harangozó a két kérdést átadta Lázár Jánosnak két dokumentumon, majd a trollkodás után távozni akart. Lázár János ekkor arra kérte Harangozót, hogy ha már kérdéseket hozott, akkor várja meg a válaszát, de a szocialista képviselő erre nem volt hajlandó, inkább eloldalgott. A következő párbeszéd zajlott a két politikus között:

Aktivizálódott a Fidesz-KDNP-tábor Hódmezővásárhely után

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 1.
A hódmezővásárhelyi események után aktivizálódott a Fidesz-KDNP szavazótábora, erősödtek a kormánypártok mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében, az ellenzéki pártok esetében pedig trendszerű támogatottság-növekedés helyett csupán kisebb, belső szavazói mozgások láthatók - derül ki a Századvég Alapítvány felméréséből, amelynek összefoglalóját csütörtökön juttatta el az MTI-hez.

Már a hódmezővásárhelyi választás előtt eldöntötték, hogy lesz Békemenet (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 1.
A választópolgárok, szellemi honvédők egyre erősödő akaratát tiszteletben tartva a CÖF-CÖKA március 15-én ismét Békemenetet szervez - közölte csütörtökön a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, amely hangsúlyozta, már a hódmezővásárhelyi polgármester-választás előtt, február 2-án bejelentették a Békemenet indulási helyszínét a rendőrségen.

Varga Mihály: a költségvetés stabilitásának a választás évében is fenn kell maradni

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 1.
"A kormány folytatja a munkáját, ez gazdasági növekedést, családtámogatást, biztos munkahelyeket, emelkedő béreket és biztonságos országot jelent az emberek számára. "- hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelő legfrissebb számában megjelent interjújában. Varga kiemelte, a polgári kormány azért dolgozik, hogy idén is minden ember egyet előre léphessen az életében.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.