Pesti Srácok

Forró drót

Éjfélkor zárul az SPD belső szavazása a német nagykoalícióról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 2.
Péntek éjfélkor véget ér a tagok szavazása a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) a CDU-val és a bajor testvérpárt CSU-val kidolgozott koalíciós szerződésről. Az SPD akkor folytathatja a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU pártszövetséggel, ha a 463 723 szavazásra jogosult párttag legkevesebb 20 százaléka részt vesz a szavazáson, és a többség a szerződés elfogadására voksol.

Vona-Gyurcsány-Szél-Karácsony-Juhász választási koalíciót követel Márki-Zay Péter (Videó+Frissítve!)

HGHuth Gergely Forró drót 2018 március 2.
Jobbiktól az MSZP-ig minden ellenzéki pártnak, aki nem áruló, meg kell állapodnia arról, hogy minden körzetben csak egyetlen ellenzéki jelölt induljon - mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely teljes ellenzéki támogatottsággal megválasztott polgármestere, aki a most is zajló élő Facebook-nyilatkozatában arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban a legtöbb ellenzéki vezetővel találkozott és az sem véletlen, hogy az első útja Botka László szocialista szegedi polgármesterhez vezetett.

Zavar az LMP-s kommunikációban: véletlenül bevallotta egy politikusuk, hogy megszüntetnék a kisvállalkozók kedvezményes adóját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 2.
Megszüntetné a kisvállalkozások tételes adózását (kata) az LMP, a párt egyik politikusának közlése szerint. Szakmai vélemény szerint az elképzelés érthetetlen, s nagyjából egymillió ember alól rúgná ki a széket. Óriási zavarokat okozna a magyar vállalkozói szférában, ha egy kormányváltás után a bevált és működő gyakorlatot hirtelen felforgatnák.

Nézőpont: a közép-európaiak zöme egyetért az Orbán-kormány migrációs politikájával

SMSusánszky Mátyás Forró drót 2018 március 2.
Nemcsak a V4-ek vezetői, de egész Közép-Európa polgárainak többsége osztja a magyar álláspontot a migráció kérdésében – derült ki a Nézőpont Intézet pénteken bemutatott reprezentatív közvélemény-kutatásából. A kontinensen kívülről érkező bevándorlásra vonatkozó kérdésre is magas elutasítottságot mért a vizsgálat. Összességében a kelet-európaiak 58 százaléka értékeli a bevándorlást inkább negatívan, köztük a németek is, Ausztriában ez az arány például 60 százalék.

Szijjártó: "óriási nagy baj" az EU szempontjából a britek kilépése

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 2.
Nagy-Britannia az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután brit kollégájával tárgyalt. A tárcavezető a közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország szerint "óriási nagy baj" az EU szempontjából a britek kilépése, "nagyon sajnáljuk a brit emberek döntését", de kizárólag nekik van joguk dönteni az országuk jövőjéről.

Több mint 230 embert fogtak el Észak-Kaliforniában, mert megsértették a bevándorlási törvényeket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 2.
Több mint 230 embert fogtak el az amerikai hatóságok egy négynapos művelet során Észak-Kaliforniában, mert megsértették a bevándorlási törvényeket - közölte a szövetségi bevándorlási hivatal helyi idő szerint csütörtökön. Több százan viszont el tudtak menekülni a hatóságok elől, mert egy polgármester időben figyelmeztette őket a készülő razziára.

„Az a fránya gerinc” – Saját ismerősei osztották ki a jobbikos Hegedűsnét egy Márki-Zay-os fotó miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 2.
„Most akkor milyen irányba megy a város élete, MSZP, Jobbik, CEU, Munkáspárt stb.? Vagy a rendszerváltás után újra az egypártrendszer lesz a módi? Ébresztő, Hódmezővásárhely és mindenki az országban! Vegyük elő a történelemkönyveket és lapozgassunk 1917, 1947 és 1956 tananyagában” – többek közt ilyen és hasonló véleményeknek adtak hangot azok a hozzászólók, akik a jobbikos Hegedűs Lorántné közösségi oldalán véleményezték az oda kitett képet, olvasható a Magyar Idők portálon.

Iskolákban is érzékenyít Soros Amnestyje

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 2.
Mi a gyűlölet-bűncselekmény? címmel tart iskolások számára érzékenyítő képzést az Amnesty International – írta tegnap a Tűzfalcsoport. Az internetes portál beszámolója szerint a szórólapok a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium közelgő Fazekas+ Fesztiváljának egyik előadását hirdetik, ám a Soros György által támogatott civil szervezet honlapján nem található információ a tartalomról.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.