Pesti Srácok

Forró drót

Az iszlám vezetőnek nem tetszik, hogy Gulyás Gergely nem akar több mecsetet Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 5.
Választások előtti mesterséges hangulatkeltésnek nevezte Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető azon kijelentését, hogy a szabad vallásgyakorláson túl nemzetbiztonsági kockázatot jelent egy mecset építése Magyarországon. Az egyházi vezető szerint fennáll a veszélye annak, hogy a magyar muszlim közösséggel szemben gerjesztett ellenérzés tettlegességig fajul.

Fidesz: az egészségügy a szocialisták kormányzásának áldozata volt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 5.
A polgári kormány anyagi és erkölcsi megbecsülést adott az egészségügyben dolgozóknak, ennek része a november elsejei újabb béremelés – hangsúlyozta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Puskás Imre, a Fidesz szóvivője, azt állítva ezzel szembe, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásának az egészségügy volt az egyik legnagyobb kárvallottja.

Nem vallott, eltemetve – Az 1956-os dokumentumfilm november 9-én a József Attila Színházban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 5.
November 9-én, csütörtökön este fél nyolckor a József Attila Színházban ismét megtekinthető a „Nem vallott, eltemetve” című 54 perces, az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit megelevenítő kreatív dokumentumfilm, amely drámai erővel mutatja be a népfelkelés egy villanásnyi történetét Dózsa László életeseményein keresztül. A film levetítését követően Stefka István újságíró, rendező, a PestiSrácok.hu lapigazgatója a színház stúdiószínpadán beszélget M. Kiss Sándor történész professzorral. Jegyek korlátozott számban a színház jegypénztárában vagy az interneten keresztül válthatók.

Tisztogatás a szaúdi királyi családban – A világ talán leggazdagabb emberét, al-Valíd herceget is letartóztatták

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 5.
A The New York Times értesülései szerint a szaúdi királyi család szombaton letartóztatott 11 tagja között van al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd herceg is, aki az uralkodóház külföldön legismertebb képviselője, a világ egyik leggazdagabb embere. A királyság külső-belső működéséről korábban itt írtunk.

Békaperspektíva: padlómatricákkal vesz repülőrajtot a Momentum

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 5.
Fekete-Győr András, a válltömések, a zavaros testbeszéd, az eleve, az első pillanattól kezdve elcseszett budai házibulik Fred Astaire, az elsőéves, gyakorlatilag mindenben (értsd: tényleg mindenben) tapasztalatlan és idegesítő szabadbölcsész-csajok européer palotaduce-je, kényszermegoldásként úgy döntött – miután több cég is jelezte a Momentum Mozgalomnak, hogy nem kíván politikai hirdetést kihelyezni –, a serény, de láthatatlan „mikroadományozók” pénzéből a pártocska milkalila padlómatricákat helyez ki a budapesti aluljárókban.

„Orbán ellenáll a kvtótarendszernek, ami bizonyítja, hogy népe sorsával törődik” – véli a francia „sztárfilozófus”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 5.
A francia új jobboldal „sztárfilozófusa”, Alain de Benoist a Mandinernek adott interjújában többek között a francia belviszonyokról is beszélt, de elmondta sarkos véleményét a magyar miniszterelnök bel- és külpolitikájáról, Ferenc pápa tevékenységéről, és a visegrádi négyek jövőjéről. Alain de Benoist, az Új Jobboldal alapítója 1943-ban született, élete során jogot, filozófiát, szociológiát és vallástörténetet tanult. Igazi „polihisztor”. Az 1968-as diáklázadás napjaiban hasonló gondolkodású társaival együtt megalapítja a Groupement de recherche et d'études pour la civilisation européenne (Kutatói és Tanulmányi Csoportosulás az Európai Civilizációért, GRECE) nevű szervezetet, mely egy új jobboldali kultúra megteremtését tűzte ki célul. Ebből a közösségből sarjadt a Nouvelle Droite, az Új Jobboldal „metapolitikai szövetsége” (azaz a napi politikában részt nem vállaló, a szellemi hátteret biztosító közösség), amely a hatvanas évek neomarxista megújulásával szemben képzett ellensúlyként a mai napig nagy hatással bír a konzervatív politikára, és nem csak Franciaországban.

Virtuális kerítéssel védenék magukat a svédek a terrortámadásoktól

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 4.
Virtuális kerítések védhetik a svéd városokat a terrortámadásoktól, a fejlesztést elsőként Stockholmban próbálhatják ki - jelentette az M1 tudósítója a finn fővárosból, Helsinkiből. Kifejtette, a virtuális kerítés (geofancing) behatárolt területeken ellenőrzi a gyalogos és gépjármű-forgalmat, szükség esetén lassíthatja vagy le is állíthatja azt.

Száz tonna gázolajat kobozott el az olasz rendőrség egy hajóról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 4.
Száz tonna csempészett gázolajat kobozott el az olasz rendőrség egy Líbiából érkező hajóról, a hajó kapitányát csempészet és pénzmosás vádjával őrizetbe vették - jelentette be szombaton az olasz rendőrség. A togói zászló alatt haladó hajó több rejtett tartályban szállította a gázolajat, továbbá 11 tonna csempészett cigarettát - áll a szicíliai Siracusa város rendőrségének közleményében.

Az LMP állítja, bizonyítékaik vannak, hogy a vezetésében ott vannak a korábbi rendszer besúgói

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 4.
Az LMP újra - immár tizenhatodik alkalommal - benyújtja az átvilágítást, valamint az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke, miniszterelnök-jelöltje szombaton, a nemzeti gyásznapon tartott budapesti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy november 4. a Kádár-rendszer születésnapja is, és azok az emberek, akik az akkori rendszer bűnösei voltak, ma is teljesen titokban élhetnek köztünk, és nem számoltatták el őket.

Fidesz: Ez volt Európa legdicsőségesebb két hete

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 4.
Ma már Magyarország önálló, és '56 szelleme fundamentumként szolgál mindenki számára, aki a közért, a nemzetért dolgozhat - hangoztatta Kucsák László fideszes országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, a nemzeti gyásznapon tartott megemlékezésen. Azt mondta, az akkori rendszert az egész magyar nép söpörte el; a világon páratlan szabadságharc bontakozott ki, amely azért indult, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, miként éljen.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.