Pesti Srácok

Forró drót

Szanyinak elgurult a gyógyszere? A magyar és a lengyel kormányfő ellen uszítja az EU vezetőit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
Szanyi Tibor szerint az egységes európai cselekvés valódi akadályát olyan kormányfők, "politikai kalandorok köre képezi, mint a jelenlegi magyar vagy lengyel rezsim vezetői". Szanyi hangsúlyozta:az Európa-ellenes, nacionalista, saját hatalmi törekvéseiket a közösségi érdek elé helyező, vétókkal zsaroló kormányfők, mint a jelenlegi lengyel és magyar rezsim vezetői gátolják Európát a fejlődésben.

5600 dzsihadista tért vissza hazájába, még nem tudni, mire készülnek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
Harminchárom országból származó legkevesebb 5600 iszlamista tért már vissza hazájába, azt követően, hogy az Iszlám Állam soraiban harcolt a terrorszervezet által uralt iraki vagy szíriai területeken - közölte kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a Soufan Group biztonsági kockázatelemző agytröszt. A New York-i székhelyű csoport szerint hatalmas kihívást jelent a rendvédelmi szervek számára a még ismeretlen számú hazatérő dzsihadista.

Kurz: "Ausztria kiérdemelte a gyors kormányalakítást"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
Az október 15-i parlamenti választáson győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) kezd koalíciós tárgyalásokat - jelentette be a konzervatívokat vezető Sebastian Kurz kedden Bécsben. A 31 éves kancellárjelölt azzal indokolta döntését, hogy a két párt politikájában sok a tartalmi átfedés, és mindketten a gyökeres változás hívei. "Ausztria kiérdemelte a gyors kormányalakítást" - hangsúlyozta a leköszönő kormányban külügyminiszteri tisztséget betöltő Kurz.

Szaúd-Arábia visszatér egy "mérsékelt és toleráns" iszlámhoz

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
Szaúd-Arábia visszatér egy "mérsékelt és toleráns" iszlámhoz, a szélsőségességet pedig Rijád hamarosan elpusztítja" - jelentette ki kedden a szaúdi trónörökös egy rijádi tanácskozáson. A 32 éves Mohamed bin Szalmán a befektetési konferencián részt vevő mintegy 2500, köztük külföldi küldött előtt közölte: "Visszatérünk egy mérsékelt iszlám gyakorlásához, amely nyitott a világra és minden más vallásra".

Zsarolással tartja sakkban az érzelmileg labilis, behálózott tagjait a Magyarországi Szcientológia "Egyház"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
Agresszív reklámkampánnyal válaszolt a Magyarországi Szcientológia Egyház Vallási Egyesület a közösségi médiában a budapesti központjában és harminc más, de a csoportosuláshoz köthető helyszínen tartott házkutatást követően. A rendőrségi fellépésre azt követően került sor, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) több panasz is érkezett olyanoktól, akik korábban az „egyház” tagjai voltak, vagy egyéb más módon kapcsolatba keveredtek a hivatalos egyházként el nem ismert szektariánus csoportosulással. A hirado.hu a napokban bejutott a budapesti, Váci úton található szcientológus szentélybe, és ott épp azt kínálgatták az újságírónak, ami miatt a NAIH is vizsgálódik: a kérdőívezést, melynek során felmérik, a kitöltőnek mennyire van szüksége a szcientológia gyámságára. Az eredmény szinte mindig az, hogy másra sincs - írja (portálunk cikkét is idézve) a hirado.hu.

Ismét bányakatasztrófa Romániában, ezúttal a Lápos folyóba jutott mérgező iszap

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
A tiszai ciánszennyezés után 17 évvel újabb ökológiai katasztrófa fenyeget Erdélyben – írja a Mandiner.hu. A portál a Máramaros megyei prefektúra beszámolójára hivatkozva kifejti, több tonna mérgező iszap ömlött a nagybozintai derítőből a Lápos folyóba, így a nehézfémeket és egyéb mérgező anyagokat tartalmazó víz akár a Szamosba is eljuthat. Mint arról beszámoltunk, idén áprilisban volt már hasonló baleset Romániában, miközben a bányatársaságok perrel fenyegetőzve tartják sakkban a környezetvédelmi intézkedéseket.

Genderisztán: saját spermájából akar gyereket a húszéves transznemű fiatal

Forró drót 2017 október 24.
A húszéves immáron Lea Membrey-t nemváltoztató műtéte előtt osztálytársai melegnek csúfolták, ám ő már akkor tudta, hogy sokkal több ennél: Lea legbelül transznemű. Igen ám, de genderisztánban sem mennek már olyan egyszerűen a dolgok, így megcifrázta a történetet és sokkoló bejelentést tett: műtéte előtt lefagyasztatta spermája egy részét, hogyha a jövőben gyermeket szülne, saját maga legyen az apja is - olvasható a Daily Mail cikkében.

Rendőri brutalitás Franciaországban: felébresztették az alvó migránsokat, zavarták az ételosztást

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
A rendőri erők részéről valószínűsíthetőek visszaélések a migránsokkal szemben az észak-franciaországi Calais-ban, ahol egy évvel ezelőtt felszámolták fel a dzsungelnek is nevezett sátortábort, de az illegális bevándorlók egy része visszatért - állapította meg a francia kormány által megrendelt, kedden közzétett hivatalos jelentés. A belügyminisztérium szerint ugyanakkor kizárhatók a Human Rights Watch (HRW) "legsúlyosabb állításai".

Az LMP totális hadat üzen a kiemelt beruházásoknak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
Az LMP tartós és totális "hadat üzen" a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásoknak - mondta Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus szerint a kormány 2010 óta „minden tyúkólnál nagyobb építményt" kiemeltté nyilvánít, ahol nem akarják átláthatóvá tenni a finanszírozást és lefolytatni az engedélyeztetést.

A szabadságpárttal kezd koalíciós tárgyalásokat a győztes Osztrák Néppárt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
A választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) kezd koalíciós tárgyalásokat - jelentette be a konzervatívokat vezető Sebastian Kurz kedden Bécsben. Az ÖVP és az FPÖ szeretné zéróra csökkenteni az illegális bevándorlást, kevésbé vonzóvá tenné az osztrák jóléti rendszert a gazdasági bevándorlók számára.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.