Pesti Srácok

Forró drót

Százmilliókkal verték át az államot a fesztiválszervezők

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
Fesztiválszervezők ellen nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága, egy Fejér megyei férfi és két társa eltitkolta a belépőkből származó bevétel egy részét, amivel a költségvetésnek több mint 360 millió forint vagyoni hátrányt okozott. A NAV nyomozói a házkutatások során összesen 558 millió forint összegű vagyont foglaltak le.

Az Iszlám Állam oktatóvideójából tanul robbantani a magyar szélsőjobb

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
Több ezer példányban terjesztette a Győrkös Istvánhoz köthető Magyar Nemzeti Arcvonal azt a propagandavideót, amely tanácsokat ad bombakészítéshez és a rendszerellenes harchoz – írja a zoom.hu. Az „oktatófilmben”, amelyet Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezére „szakmailag klassznak” nevezett, valódi emberi tagok repülnek szanaszét a bemutatott robbantások során, és többször feltűnik az Iszlám Állam zászlója is.

Szili Katalin: Magyarországnak szüksége van valódi baloldalra

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 24.
Be kell látni, hogy annak az Európának, amelyikről azt gondoljuk, hogy a következő ötven-száz évben működőképes lehet, inkább a nemzetek Európájára kell épülnie - jelentette ki a Magyar Időknek adott interjújában Szili Katalin. A határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott a lap keddi számában beszélt arról is, hogy a baloldal és a Jobbik összefogása káoszba taszítaná az országot.

Ezúttal a Momentum színeiben akarja megdönteni az Orbán-kormányt Göncz Árpád unokája

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 23.
Kezdő politikusként mindjárt pártot váltott és már a Momentum képviselőjelöltje Benedek Márton, Göncz Árpád unokája, aki nyáron hagyta ott Juhász Péteréket, ma pedig már arra készül, hogy a 2018-as választásokon egyéni választókerületben mérkőzzön meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel - derült ki Benedek Márton HVG-nek adott interjújából.

A polgári erők történelmi felhatalmazást kaptak arra, hogy az elszabotált, elsikkasztott és félbehagyott rendszerváltást végre befejezzék

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 23.
„Több mint egy emberöltőnyi fejlődést és szabadságot vettek el az országtól 1956 árulói” - emelte ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a forradalom évfordulója alkalmából a makóiaknak küldött üzenetében. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a budapesti Széna téren, a forradalom egyik szimbolikus helyszínén azt mondta, „ahogyan 1956-ban, úgy ma a nemzeti egység, az egységes kiállás a legfontosabb.” Gulyás Gergely pedig arra emlékeztetett, hogy a világban csodálattal és elismeréssel néztek azokra, akik készek voltak az életüket adni a szabadságért. Eközben Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Lajosmizsén emelte ki: „Jelenlegi szabadságunkat mások vérrel vívták ki, és azt nekünk őriznünk kell!”

A Fidesz és a sztálinizmus között keresett hasonlóságot Kunhalmi az '56-os megemlékezésen (Videóval!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 23.
Szerény érdeklődés mellett tartotta meg az MSZP Kunhalmi Ágnessel és az általa meghívott demokratikus ellenzéki pártok képviselőivel a megemlékezését Nagy Imre házánál az Orsó utcában - írja tudósításában az Index. A tucatnyi sajtós és a pártok képviselőin kívül két embert azonosított a portál újságírója civilként.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.