Pesti Srácok

Orbán: a szovjet uralom meg akarta semmisíteni a múltunkat és a kultúránkat

Megkezdődött az október 23-i központi ünnepség a budapesti Terror Háza Múzeumnál hétfő délután három órakor. Az eső és az ítéletidő ellenére tízezer ember gyűlt össze a Terror Házánál, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Az emberek megtöltik az Andrássy utat az Oktogontól a Vörösmarty utcáig.

Schmidt Mária szerint lassan telt el 34 év 1956-tól a rendszerváltásig, viszont elrepült azóta 27 év. Ezzel kezdte ünnepi beszédét a feléje tartott esernyő alatt a Terror Háza főigazgatója. Azt mondta, át kell adni a gyerekeknek a szabadság természetét.

„A haza természeti és szellemi valóság”

„Mi magyarok a szabadság népe vagyunk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt rendezett október 23-i díszünnepségen. Úgy fogalmazott: „emlékezni akarunk arra a csodálatos októberi napra, mikor egy nép azt mondta, elég volt, és megremegtek a kommunista világrendszer tartópillérei. Emlékezni akarunk a pillanatra, mely örökké élni fog a világ szabad nemzeteinek emlékezetében” – fűzte hozzá. A haza természeti és szellemi valóság, ám a Szovjetunió uralma egy történelem nélküli térbe taszított bennünket és meg akarta semmisíteni múltunkat, kultúránkat is – mondta Orbán Viktor.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá a kormányfő, aki úgy fogalmazott:

a szovjet uralom egy történelem nélküli térbe taszított bennünket, "meg akarta semmisíteni a múltunkat és a kultúránkat is"

. Mint mondta, a fizikai és szellemi terror megismétlődése ellen a nemzeti emlékezet a legerősebb fegyver.

"Ezért jöttünk ma éppen ide"

- utalt a Terror Háza Múzeumra, amely - emlékeztetett - a nyilasok főhadiszállása, majd a kommunista pártállami terror székhelye volt. 2002-ben "mementóvá emeltük, és egy múzeumot helyeztünk ide Budapest, Magyarország és Európa szívébe", hogy emlékeztesse mindig a világot: a magyarok szabadságvágyát nem lehet megfojtani. Azért állítottuk ide, hogy bennünket is figyelmeztessen: ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk - mondta Orbán Viktor.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Forrás: PS, MTI, fotó: MTI/Bruzák Noémi. A videót a Fidesz.hu stábja készítette.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.