Forró drót
Haleső esett Mexikóban
Haleső "szemerkélt" Mexikó északkeleti részén - adta hírül csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.Döntött a Kúria, nem lehet ügyvéd többé Ruttner György
A Kúria szerdai döntése nyomán már biztosnak tűnik, hogy véget ért Ruttner György ügyvédi pályafutása; a sztárügyvédet egy 2003-as eset miatt kizárták a köztestületből, és a döntést a legfelső bírói fórum is helyben hagyta - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.Simicska unokaöccse rendelte meg a "névtelen" plakátokat
Visszalép a politikai reklámpiacról Simicska Lajos, aki hónapokon keresztül szinte ingyen nyújtott hirdetési felületet a Jobbiknak, a múlt héten pedig több mint ezer reklámeszközt adott át a pártnak; kiderült az is, hogy a médiavállalkozó rokona, és több cégében is érdekelt Nagy Ajtony Csaba áll a jobbikos plakátokra hajazó hirdetések mögött - írta a Magyar Idők csütörtökön.Ember legyen a talpán, aki elveszi a kurdoktól Kurdisztánt
Az iraki parlament felhatalmazást adott szerdán a kormányfőnek arra, hogy küldjön katonákat a vitatott hovatartozású, jelenleg kurd irányítás alatt álló Kirkuk térségébe, és vegye át az ellenőrzést az ottani olajmezők felett. Az észak-iraki Kurdisztán székhelyén közben hivatalosan bejelentették, hogy az autonóm régió függetlenségéről tartott szeptember 25-i referendumon a résztvevők közel 93 százaléka támogatta egy önálló állam létrehozását.Megvan az új csodarecept: korrupció ellen cigány autonóm tartomány
Gyengüléssel járó szakadás, vagy érik Merkel legszörnyűbb rémálma, a két AfD?
Jogosan bontott szerződést a Momentum pártigazgatójával a fideszes önkormányzat
Jogosan bontotta fel a Momentum-aktivista, Pencz András megbízási szerződését a Budafok-Tétény önkormányzat - állapította meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Penczet előre figyelmeztették, hogy a Momentum párttá alakulása után már nem lehet egyszerre a polgármesteri kabinet tagja is és egy olyan párt vezető tisztségviselője is, ami a polgármestert akarja megbuktatni és szembemegy az önkormányzat alapvető célkitűzéseivel. Pencz azonban a Momentum mellett döntött, majd szerződése felbontása után megpróbálta az önkormányzatra ráhúzni a "nem egyenlő bánásmódot" és keresetet nyújtott be az EBH-nál. Pencz András azóta egyébként a Momentum pártigazgatói posztját tölti be.Megjött a hét pont, íme a Soros-terv
Araszol a lázadás éve: nem Orbán az oka az AfD sikerének, hanem a német vezetés
Az ellenzéki sajtó a szokásos, bűnbakképző elemző szoftvert futtathatta le a német választások után, mert azzal a parádés következtetéssel álltak elő, hogy lesz a németek szemében az Alternative für Deutschland (AfD) előretöréséért, ráadásul a lázadás éve is elbukott. Az ilyen-olyan, lehetőleg kisebbségi csoportok jogaira és érzékenységére amúgy felettébb kényes, de amúgy a kíméletlen megszégyenítésre igencsak hajlamos haladó sajtó azt is ki bírta szülni következtetésként, hogy az AfD-re az NDK nosztalgiában élő, szegény, képzetlen, vesztes kisemberek szavaztak. A Híradó.hu hosszú elemzése azonban tételesen cáfolta mindkét tetszetősen egyszerű, ám roppant primitív véleményt.Marad az eredeti döntés a római-parti vízműről
Soros javaslatai sorban visszaköszönnek az Európai Bizottság politikájában
A magyar kormány élesen és határozottan elutasítja a „Soros-terv” minden pontját, továbbra sem támogatja, hogy évente egymillió migránst engedjenek be Európába, ellenzi a határkerítés lebontását, a migránsoknak szánt 9 millió forintos segélyt, a kötelező kvótát, és visszautasítja a közép-európai országok megbüntetését is – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján.Orbán Viktor: Közép-Európáé a jövő
Közép-Európa egy feltörekvő, kiemelkedő térség, „ebben a régióban van a jövő” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Szingapúrban rendezett szingapúri-magyar üzleti fórumon. A következő másfél-két évtized európai növekedésének központját Németországba és Közép-Európába jósolta a miniszterelnök, ezért utóbbiban való befektetésre ösztönözte a jelen lévő üzletembereket.A rendszerváltás óta nem volt ilyen mélyen az MSZP
Újra a plakátok miatt áll a bál a Jobbik körül – Hihetetlen, de megint Simicska a mecénás
Százhatvanmilliós fogás az illegális gyógyszerek utáni egyhetes razzián
Több mint százhatvanmillió forint értékben foglalt le csaknem százezer darab gyógyszert a rendőrség Magyarországon a Pangea elnevezésű, hamis és illegális gyógyszerek kereskedelme elleni nemzetközi akcióban – jelentette be a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.Óriásbüntetéssel torolná meg az Európai Bizottság a kvóták elutasítását
Felrobbant Ukrajna egyik legnagyobb lőszerraktára – Szabotázsakció lehetett (FRISSÍTVE)
Kigyulladt, majd felrobbant egy ukrán lőszerraktár kedd éjjel a Vinnyica régióbeli Kalinovka városában, Kijevtől 250 kilométerre délnyugatra. Ez volt Ukrajna második legnagyobb még meglévő lőszerraktára, miután az elmúlt két évben négy elpusztult már korábban. Kalinovkát és környékét kitelepítették és teljesen lezárták. Két sérültről tájékoztatott az ukrán katasztrófavédelem.Tiltólistára került a Hős utca környékén felbukkant, új zombidrog
Hét elfogott emberből hatot elengedtek a londoni terrortámadás ügyében nyomozó rendőrök
Ukrajna ártatlanul pislog, játssza az értetlent, és úgy tesz, mintha minden rendben lenne az oktatási törvénnyel
Ismét bombariadók bénították meg Moszkvát
Ismeretlen telefonálók kedden öt filmszínházzal, egy plázával és Moszkva Múzeumával kapcsolatban figyelmeztették ott elhelyezett pokolgépre a hatóságokat - közölte a katasztrófa-elhárításra hivatkozva a TASZSZ hírügynökség. A fenyegetés miatt a hatóságok megkezdték az épületeket átkutatását. Az elmúlt több mint két és fél hét alatt a hasonló névtelen hívások vaklármának bizonyultak.Törökország bekeményít - Ankara kész megvédeni Irak területi épségét a kurdokkal szemben
Törökország kész megvédeni Irak területi épségét, ha Bagdad ezt kérné - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden az Anadolu állami hírügynökségnek az iraki Kurdisztán függetlenségéről tartott népszavazás nyomán. A miniszter a minap már fenyegetett egy lehetséges katonai beavatkozással Észak-Irakban, ha bántódás érné a kurd területen élő türkmén kisebbség tagjait a referendumot követően.Juncker méltatta Macron kétsebességes Európa-vízióját
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden üdvözölte Emmanuel Macron francia államfő reformjavaslatait, hangsúlyozva, hogy az Európai Uniónak bátorságra van szüksége a továbblépéshez. A brüsszeli testület elnöke azt írta Twitter-üzenetében, hogy Macron víziója „rendkívül európai", kiemelve, hogy „egységesebb, erősebb, demokratikusabb" Európára van szükség.Ettől dührohamot kaphat az akadémiai közösség – Genetikusok szerint hunok voltak az őseink
Szegedi genetikusok honfoglaláskori leletek vizsgálata alapján azt állítják, a Kárpát-medencébe érkező őseink jelentős százalékban a hunok DNS-ével rendelkeztek – írja a HVG.hu. A kutatókkal készült interjúból kiderül, feltételezhetően nem a honfoglalók, hanem az itt élő avarok beszélték a magyar nyelvet.Ajánljuk még

































