Forró drót
Nagy István: Brüsszelnek haladéktalanul cselekednie kell az európai gazdák védelmében
Közös levélben szólítják fel ismét cselekvésre az Európai Bizottságot a határmenti tagállamok agrárminiszterei, hogy Brüsszel találjon megoldást és segítsen a gazdáknak az ukrán mezőgazdasági termékek okozta piaci zavarok kezelésében – közölte Nagy István agrárminiszter.Orbán Viktor: sose vezet jóra, ha a rivális táborából kezdenek dicsérgetni valakit (Videó)
Megkérdezték Orbán Viktortól, hogy ki az a személy az ellenzék soraiban, akit a legjobban kedvel vagy értékel. A kormányfő frappáns választ adott: mint mondta, azért nem mondja meg, hogy ki az, mert ezzel neki ártana a legtöbbet, hiszen nem vezet jóra, ha a rivális tábor dicséri az embert. Egyúttal azt is megjegyezte, hogy ő is odafigyel, ha a másik oldaltól ilyet hall.Mintegy ötezer NATO-katonát fogadhat a közeljövőben Bulgária
Bulgária területén mintegy ötezer NATO-katonát befogadó infrastrukturális létesítmények épülnek – közölte hétfőn Todor Tagarev bolgár védelmi miniszter a BTV közszolgálati televíziónak adott interjúban.Hamis ukrán útleveleket készítő bűnözői csoport tagjait vették őrizetbe Azerbajdzsánban
Azerbajdzsánban őrizetbe vették egy nemzetközi szervezett bűnözői csoport tagjait, akik hamisított ukrán útleveleket készítettek, amelyekkel felhasználóik európai országokban menedéket kérhettek, és vízum nélkül szabadon utazhattak – közölte hétfőn a helyi állambiztonsági szolgálat.Nagy-Britannia húszezer katonával vesz részt a NATO európai védelmi gyakorlatán
Nagy-Britannia húszezer katonával vesz részt a NATO Steadfast Defender 24 nevű hadgyakorlatán – jelentette be hétfőn a londoni védelmi minisztérium. A hidegháború vége óta ez a legnagyobb olyan brit kontingens, amely európai védelmi műveleteket szimuláló NATO-gyakorlaton vesz részt.Újabb ország szakította meg diplomáciai kapcsolatait Tajvannal
Nauru megszakítja diplomáciai kapcsolatait Tajvannal és a Kínai Népköztársasággal kezdeményez kapcsolatfelvételt – jelentette be hétfőn a csendes-óceáni szigetország elnöke, David Adeang a Facebookon közzétett videoüzenetében. A hírt Tajpej megerősítette.Észak-Korea hiperszonikus fegyverrel felszerelt szilárd hajtóanyagú rakétát tesztelt
Az észak-koreai állami média hétfői közlése szerint Phenjan egy nappal korábban új, hiperszonikus fegyverrel felszerelt, szilárd hajtóanyagú közepes hatótávolságú rakétát tesztelt.Ilyen szövetségesekkel minek ellenség – Brüsszel átfogó támadással készül Magyarország ellen
Az Európai Birodalom, bocsánat, Unió továbbra is fontosabbnak tartja Ukrajna finanszírozását, mint a tagállamok jogainak figyelembe vételét. Mi sem tanúskodik erről jobban, hogy az EP-képviselők jelentős része továbbra is megfosztaná hazánkat a vétójogtól, hacsak nem szolgáljuk ki Brüsszel Kijevvel kapcsolatos terveit. Mindenesetre ez szép tanulság az ukránok számára is: amíg odakint vannak, mindenki szereti őket, de ez vár rájuk is, ha egyszer csatlakoznak az EU-hoz.Videón, amint elfoglalják Berlint a német gazdák
A német kormány továbbra is semmibe veszi a gazdák követeléseit, és nem hajlandó enyhíteni az őket érő megszorításokon. A helyzet azonban egyre kritikusabb: a tüntetők már a főváros több csomópontját is lezárták.A táncoló Márki-Zay Péter nem létezik, nem bánthat – Eközben a táncoló Márki-Zay (Videó)
Az emberarcú kommunista mítosza még mindig benne élhet Kádár népében, gondolta Márki-Zay Péter, és posztolta hivatalos közösségi oldalára, hogyan ropja egy ex-miniszterelnök-jelölt polgármester szabadidejében.A jemeni húszi lázadók újabb rakétáját fogta el a Vörös-tengeren az amerikai haditengerészet
Az amerikai hadsereg elfogott egy újabb rakétát, amelyet a jemeni húszi lázadók lőttek ki vasárnap az amerikai haditengerészet egyik, a Vörös-tengeren cirkáló hadihajója felé – közölte a hadsereg regionális parancsnoksága hétfőn, az X közösségi médiaplatformon.Orosz támadásra készül a Bundeswehr
Német sajtóértesülések szerint a Bundeswehr arra készül, hogy Putyin figyelme nemsokára feléjük fordul. A Bild által megszerzett titkos dokumentum alapján több tízezer német katonát vetnének be.Szavazóik nincsenek, pénzük annál több – Milliárdok jutnak a parlamenti kis pártoknak
Furcsa módon, ha kamupártokról beszélünk, nem azokra a politikai mikroorganizmusokra gondolunk, akik a baloldali összefogás nélkül be sem jutottak volna a parlamentbe. Pedig ott vannak ők, akiknek társadalmi támogatásuk ugyan nincs, képviselőik mégis milliókat keresnek, a frakciók és a pártalapítványok pedig sok százmillió forintból gazdálkodhatnak. Emellett irodabérlet, lakástámogatás, autóhasználat, üzemanyagkártya is jár a politikusaiknak.A republikánus előválasztáson való részvételre buzdították az iowaiakat Trump és vetélytársai
A dermesztő hideg ellenére a másnapi republikánus előválasztáson való részvételre buzdították vasárnap az iowaiakat Donald Trump és vetélytársai.A kölni átszállójegy megváltva, válogatottunk máris továbbjutott a csoportjából! – Férfi kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország–Szerbia 28–27 (14–13)
A káprázatosan játszó Bánhidi Bence vezérletével második csoportmeccsét is megnyerte és ezzel máris továbbjutott csoportjából a magyar férfi kézilabda-válogatott a németországi Európa-bajnokságon. Csapatunk szinte végig vezetve, olykor remekül játszva 28–27-re győzte le Szerbiát, és nyugodtan készülhet a kontinenstorna további részére!Nem akarta egy román nyomda elkészíteni az LMBTQ-szórólapokat, de meglepő módon nekik adtak igazat
Úgy tűnik, a románok sem adnak helyet az LMBTQ népszerűsítésének országukban; legalábbis erre utal, hogy egy román nyomdát annak ellenére nem büntetett meg a romániai diszkriminációellenes tanács (CNCD), hogy nemet mondott egy LMBTQ-tartalmat népszerűsítő megrendelésre.X. Frigyes lett Dánia új királya
Hivatalosan trónra lépett vasárnap X. Frigyes, Dánia új királya, aki 52 éven át uralkodó édesanyját, II. Margit királynőt követi a trónon.A német kancellár is részt vett a szélsőjobb elleni tüntetésen Potsdamban
Ezrek – közöttük Olaf Scholz kancellár és Annalena Baerbock külügyminiszter – vonultak az utcára vasárnap a Berlintől délnyugatra fekvő Potsdamban, hogy a szélsőjobb ellen tiltakozzanak.Egy amerikai szenátor megszólta a Biden-kormányt, amiért nem reagál a lengyelországi eseményekre
Újra bekerült a magyar kormány az amerikai hírekbe, ugyanis az egyik szenátor azért bírálta a Biden-kormányt, mert hallgat a lengyelországi eseményekkel kapcsolatban, azonban akkor nem voltak ilyen elnézőek, amikor a magyar jogállamiságot kellett bírálni.Rétvári Bence: az egyetlen helyes és erkölcsileg is vállalható magatartás a fegyverszünet és a béke követelése
Sohasem az lett a háborúk vége, ahogy azokba belementek, ezért az egyetlen helyes és erkölcsileg is vállalható magatartás a fegyverszünet és a béke követelése – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a málenkij robotra elhurcolt áldozatok tiszteletére rendezett zebegényi megemlékezésen vasárnap. Rétvári Bence – aki a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is – hangsúlyozta: ez az egyetlen helyes válasz.Brüsszel „a jogállamiság helyreállítása” miatt sürgeti Donald Tuskot
A kohéziós alapokat még Lengyelország sem kapta meg Brüsszeltől, most pedig igencsak indokolt a jogállamiság vizsgálata az országban, amióta Tuskék átvették a hatalmat. Brüsszel türelme fogy, ráadásul nemcsak a jogállamisággal adósok a lengyelek, hanem az egészségügyben és a közlekedésben is változásokat várnak tőlük. Lehet, hogy szorul a hurok?Ferenc pápa szerint a háború önmagában emberiesség elleni bűn
A háború önmagában emberiesség elleni bűn – jelentette ki vasárnap Ferenc pápa, aki ismételten békét szorgalmazott Ukrajnában és a Közel-Keleten.A gázai harcok leállítását és a palesztin állam megalakítását sürgette az egyiptomi és a kínai külügyminiszter
A gázai harcok leállítását és a palesztin állam megalakítását sürgette az egyiptomi és a kínai külügyminiszter Kairóban. A felek közös közleményben egyúttal a Vörös-tenger hajózási szabadságáért és a térség biztonságáért is szót emeltek.Erről is Orbán tehet: Csintalan Sándor szerint a NER keze van abban, hogy nem tud olyan cigit venni a boltban, mint amilyet szív
Érdekes történettel állt elő az egykori MSZP-s politikus, Csintalan Sándor a Kötöttfogás című műsor legújabb adásában, szerinte ugyanis a NER azzal bünteti, hogy nem lehet kapni a közeli trafikban olyan cigarettát, amilyet ő szív. Majd tehénsz*r mellőllinek nevezte a fideszeseket.Ajánljuk még

































