Forró drót
Latorcai Csaba: januártól 4 ezer milliárd forintnyi forrás nyílik meg a magyar emberek számára
Januártól 4 ezer milliárd forintnyi uniós forrás nyílik meg a magyar emberek számára humán-, infrastruktúra- és energetikai fejlesztésre, a családok és helyi közösségek támogatására – mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd reggel.Wintermantel Zsolt: teljes csődben van a főváros, baloldali vezetése elköltötte a tartalékot, a tavalyi adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott
Alkalmatlan a főváros vezetésére Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester, hiányzik a város vezetéséhez való képessége – mondta a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna műsorában kedden. Wintermantel Zsolt úgy fogalmazott, hogy a főváros baloldali vezetése elköltötte a rekordméretű, több mint 200 milliárd forintos tartalékot, amelyet a Fidesz–KDNP városvezetéstől örökölt meg, elköltötte a tavalyi rekordméretű adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott.Szakértő: oktatni kell a társadalmat a mesterséges intelligencia veszélyeiről (videó)
Oktatni kell a társadalmat a mesterséges intelligencia visszaéléseiről, veszélyeiről – mondta Kiss-György Máté, az Asura Technologies vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.Teljes dominanciára törekszenek Gyurcsányék
Amennyiben nem sorakozik fel a baloldal egésze Veres Pál mögött, úgy esélye sem lesz az újrázásra – mondta Nagy Ervin a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei hírportálnak Miskolc polgármesteréről. A XXI. Század Intézet elemzője rámutatott: a DK ráadásul az ország számos településén arra készül, hogy saját jelöltet indít majd az önkormányzati választáson. Miskolcon már meg is tette, Hegedűs Andrea személyében saját polgármesterjelöltet állítottak.Melegpornót forgattak a Szenátusi Irodaházban
Amatőr melegpornót forgatott Ben Cardin demokrata párti szenátor asszisztense a kongresszus igazságügyi bizottságának üléstermében – írta meg a Politico. A felvétel kiszivárgása után az érintett munkatársat azonnali hatállyal kirúgták, a washingtoni rendőrség pedig vizsgálatot indított az eset kapcsán.Száznál is többen haltak meg a Kínát sújtó földrengésben, a fagyos romok között keresik a túlélőket (Videó)
Helyi idő szerint éjfél körül 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Gansu tartományt, amely a szomszédos Csinghaj tartományt is érintette. Ezt követően mintegy tíz utórengés történt – számolt be a BBC.Többen meghaltak az Egyesült Államok északkeleti részét sújtó viharban
Legkevesebb négy ember meghalt az Egyesült Államok északkeleti partvidékén hétfőn végigvonuló viharokban – közölték a hatóságok.Politikai megrendeléseket teljesít a számlagyáros ügyvéd testvére, Vig Dávid
Az Amnesty International Magyarország vezetése Magyarország lejáratásán dolgozik – ezt a vélekedést maga a szervezet korábbi igazgatója erősítette meg. Jeney Orsolya egy nyilvánosságra került Skype-interjúban beszélt hosszasan arról, hogy a papíron civil szervezet politikai megrendeléseket teljesít. A Magyar Nemzet szerint az Amnesty ellenzéki szerepvállalása tovább erősödött azóta, hogy a több száz milliós adócsalással gyanúsított exügyvéd testvére, Vig Dávid tölti be az igazgatói posztot.Orbán és Erdoğan együtt próbálták ki a különleges török villanyautót
Mint arról beszámoltunk, a magyar miniszterelnök egy lóval lepte meg a Magyarországra látogató török államfőt. A nem mindennapi ajándékról további részletek is kiderültek: a ló Főúr névre hallgat, és a Mezőhegyesi Ménesbirtokról érkezett. Fajtája szerint nóniusz, ami a mezőhegyesi ménesben kitenyésztett, törvényileg védett lófajta. A magyar kormányfő arról is osztott meg felvételeket, hogy a török államfővel közösen beülnek egy elektromos autóba, a poszthoz pedig azt írta: "jó csere, 1 lóerőért cserébe 435". A miniszterelnök el is vitte egy körre a török elnököt.Az eddigi legnagyobb, négy kilométeres terroralagútra bukkantak az izraeliek (VIDEÓ)
A Hamász eddigi legnagyobb terroralagútjára bukkantak az izraeli katonák – írja a Hetek.hu. Az izraeli hadsereg (IDF) közlése szerint nagyjából három méter széles, illetve körülbelül négy kilométer hosszú.Karácsonyfás díszkivilágítást kapott a Megyeri híd
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén ismét karácsonyfává alakította a híd két pilonját.Számos sebből vérzik az új ukrán kisebbségi törvény a KMKSZ szerint
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) pozitívan értékeli a kisebbségek jogait szabályozó új ukrán törvény elfogadását, azonban a szervezet elnökségének ma kiadott nyilatkozata szerint a jogszabály "továbbra sem tesz eleget a Velencei Bizottság minden ajánlásának", és nem állítja vissza a korábban meglévő kisebbségi jogokat.Tovább bővül az osztrák–magyar rendőri együttműködés a migránsok elleni határvédelem terén
További rendőrökkel és új rendőrőrssel is bővül a Róka fedőnevű együttműködés, amelynek keretében osztrák rendőrök Magyarország területén helyi kollégáikkal együttműködve lépnek fel az embercsempészekkel szemben – közölte hétfőn Gerhard Karner osztrák belügyminiszter Kismartonban.Charles Michel bejelentette: február 1-jén lesz az Európai Tanács újabb rendkívüli csúcstalálkozója Ukrajna finanszírozásáról
Az Európai Unió tagországainak vezetői február elsején rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a hosszútávú uniós költségvetés félidős felülvizsgálatáról az Ukrajnának ígért pénzügyi támogatás biztosítása érdekében – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn.Tizenegyszer lábon lőtte magát Brüsszel, de majd most! – Elfogadták az újabb szankciós csomagot
Retteghet Putyin, hiszen sem az energetikai szankciók, sem a Meki kivonulása, de még a különböző aktivista szervezetek felháborodása sem döntötte meg az orosz elnököt, most azonban olyan készül, amire senki nem számított. Nem azért, mert annyira zseniális, hanem mert annyira értelmetlen.Ajándékcsomaggal segíti a kárpátaljai fiatalokat az Emberi Méltóság Tanácsa
Az Emberi Méltóság Tanácsa 1650 ünnepi ajándékcsomaggal segíti a nehéz helyzetben élő kárpátaljai fiatalokat. Az adományt hétfőn, Budapesten adta át a szervezet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőjének.Nem sikerült újraéleszteni a negyedik áldozatot – Leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthon egyik fala
Összedőlt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egyik külső fala hétfő délután, legkevesebb négy gyermeket maga alá temetve – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem (ISU).Már a héten megállapodhatnak Brüsszelben a migrációs paktumról
Az Európai Unió és a tagállamok tárgyalói már a hét folyamán megállapodhatnak az uniós migrációs és bevándorlási paktum még továbbra is nyitott kérdéseiről – tájékoztatott a zárt ajtók mögött folytatott ülés részleteit ismerő uniós diplomata hétfőn.Zsigmond Barna Pál: nem engedjük, hogy az Ukrajna-lázban élő brüsszeli és magyar baloldali politikusok ismét elhibázott döntéseket hozzanak hazánk kárára
Újra bebizonyosodott, hogy a "dollárbaloldal" most sem a nemzeti érdekek mellett áll; megint külföldi megrendelőiknek engedelmeskednek, amikor Ukrajna az EU-ba történő felvételét sürgetik – közölte hétfői Facebook-bejegyzésében az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára.„Mintha a háborús övezetben dolgoznánk” – Rettegnek a szilveszteri tűzijátéktól a holland mentősök, rendőrök és tűzoltók
A lakossági tűzijátékok szilveszter éjszakai használatának országos betiltását szorgalmazzák holland rendőrszakszervezetek, amelyek szerint az eltérő helyi szabályozások nehezítik az erőszakoskodók elleni hatékony fellépést – tájékoztatott az NL Times című angol nyelvű holland hírportál hétfőn.A Hősök terén fogadta Erdoğant Novák Katalin
Novák Katalin köztársasági elnök a Hősök terén katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos látogatásra Magyarországra érkező Recep Tayyip Erdoğant, Törökország elnökét – közölte a Sándor-palota hétfőn.Szijjártó: Magyarország minden eddiginél szélesebb körű energetikai együttműködésbe kezd Törökországgal
Magyarország és Törökország minden eddiginél szélesebb körű energetikai együttműködésbe kezd egy friss megállapodás alapján, amelynek nyomán jövő évtől megindulhat a törökországi földgáz vásárlása – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten.Romániában törvénnyel korlátozták a rovarlisztet tartalmazó termékek forgalmazását
Romániában ezentúl csak az áruházak elkülönített polcain, jól látható figyelmeztető felirat kíséretében szabad olyan rovarlisztet tartalmazó termékeket forgalmazni, amelyeket élelmiszerekként ismert el és engedélyezett az Európai Unió.A németek is belátták: Orbán helyesen cselekedett Brüsszelben
A Süddeutsche Zeitungban megjelenő véleménycikkek szerint nem vette meg Orbán Viktor döntését az Európai Bizottság, az pedig tiszteletre méltó, hogy a magyar miniszterelnök hajlandó volt a kompromisszumra a legfontosabb szituációban– szúrta ki a Mandiner.Ajánljuk még

































