Forró drót
Semjén Zsolt: harcolunk a Benes-dekrétumok ellen!
Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen, de ha a két nemzet között barátság, együttműködés van, akkor nehéz minket összeugrasztania a politikának, és a kényes kérdésekre is könnyebben találunk megoldást – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Patrióta csatornáján szerdán közzétett videóban.Ferenc pápa bejelentette, hogy nem mond le, Isten szólítja majd magához
Ferenc pápa egy interjúban többek között arról is beszélt, hogy egészségügyi problémái ellenére sohasem gondolt lemondásra, Isten akaratára bízza távozását. Az N+ mexikói televíziónak adott interjúban, amelyet az olasz sajtó szerda reggel közölt, az egyházfő azt is elárulta, hogy nem a Szent Péter-bazilikában akarja, hogy eltemessék.A magyaroknak szinte egyöntetű véleménye van Ukrajna EU-s csatlakozásáról
A teljes lakosság négyötöde (82 százaléka), de még a baloldali szavazók háromnegyede (76 százalék) is felkészületlennek tartja keleti szomszédunkat a csatlakozásra – derült ki a Real-PR 93 friss közvélemény-kutatásából, amely rámutat: a magyar lakosságnak szinte egyöntetű a véleménye arról, hogy Ukrajna a jelenlegi állapotában nem alkalmas az Európai Unióhoz való csatlakozásra.Gulyás Gergely: Nagyon jelentős fizetésemelés vár a pedagógusokra, ha megkapjuk az uniós pénzt
Akkor látjuk az uniós pénzeket, amikor a bizottság a saját maga által előidézett jogsértő állapot megszünteti... szerintem a napokban – többek között erről beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Blikknek. Az interjúban Gulyás Gergely elmondta, hogy a Fidesz elnöksége a jövő hónapban dönthet arról, kit indít Budapest főpolgármester-jelöltjeként.A Politico szerint Orbán Balázs megzsarolta az Európai Uniót
Orbán Viktor politikai igazgatója az EU-csúcs kezdete előtt ultimátumot adott Brüsszelnek a Politico szerint: az Ukrajnának nyújtandó újabb segélycsomag megszavazását a jogállamisági aggályok miatt befagyasztott uniós pénzek kifizetéséhez kötötte.Az Európai Bizottság is elfogadta a saját szuverenitásvédelmi törvényét
Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot fogadott el a demokrácia védelme érdekében, valamint annak érdekében, hogy az átláthatóság javításával csökkentse a külföldi beavatkozás veszélyét – jelentette be Věra Jourová átláthatóságért és értékekért felelős uniós biztos Brüsszelben, kedden.Zárt ülésen kaphat fegyelmit V. Naszályi Márta a fideszes többségtől az I. kerületi önkormányzatban
Zárt testületi ülésen marasztalnák el V. Naszályi Márta ellenzéki polgármestert az időközi választáson többségbe került fideszes képviselők az I. kerületben. A jövő évi költségvetést tárgyaló Fővárosi Közgyűlés idejére összehívott zárt ülés meghívója szerint az egyetlen tárgyalandó napirendi pont „a polgármester elleni fegyelmi büntetés kiszabása" – írja a Népszava.Először viccnek hitték, de valaki tényleg őshonos népcsoportként akarta elismertetni a szkítákat Magyarországon
A szkíták Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről szóló határozati javaslat összevont vitájában Vejkey Imre (KNDP), az igazságügyi bizottság elnöke ismertette: Pócs Alfréd László magánszemély kezdeményezte a szkíta népcsoport Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítását. A kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette, azt több mint ezer magyar választópolgár aláírta. Az igazságügyi bizottság meghallgatta Pócs Alfréd László kezdeményezőt, de a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) nemleges álláspontját fogadta el, és azt javasolja a Háznak, hogy ne támogassa a szkíták honos népcsoporttá nyilvánítását Magyarországon.Biden szerint az izraeli kormány átalakítása lehetne megoldás az izraeli–palesztin konfliktusra
Joe Biden amerikai elnök szerint szükség lenne az izraeli kormány átalakítására annak érdekében, hogy ne forduljon el a zsidó államtól a világ. A politikus erről kedden beszélt egy washingtoni kampányeseményen.Magyarország akkor oldja fel Ukrajna támogatásának vétóját, ha Brüsszel kifizeti, amivel tartozik
Magyarország kész visszavonni vétóját az Ukrajnának szánt új uniós segélycsomag tekintetében, ha Brüsszel az összes, a jogállamisági aggályok miatt befagyasztott uniós forrás folyósítását lehetővé teszi – fogalmazott Orbán Balázs a Bloomberg hírportálnak adott interjújában. A miniszterelnök politikai igazgatója hozzátette: hazánk uniós finanszírozása és Ukrajna támogatása két külön kérdés, azonban amennyiben az unió ragaszkodik ahhoz, hogy Kijev támogatása egy módosított költségvetésből történjen, akkor a két kérdés összekapcsolódik.Giorgia Meloni szerint az Európai Bizottság szigorúbb Magyarországgal, mint más tagállamokkal
Orbán Viktor állásfoglalását Ukrajna európai uniós csatlakozásával kapcsolatban befolyásolja az Európai Bizottság szigorúsága Magyarországgal szemben, amelyet a testület más tagállamok felé nem tanúsít – vélte Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők következő csúcstalálkozójáról tartott felszólalásában, a római képviselőházban kedd este.Újabb uniós tagállam tagadta meg Ukrajna EU-s csatlakozását
Karl Nehammer osztrák kancellár az uniós ügyekkel foglalkozó főbizottságban kategorikusan ellenezte az Ukrajna és Moldova európai uniós csatlakozására vonatkozó „gyorsított eljárást” – közölte az Interfaksz ukrán hírügynökség az osztrák parlament sajtószolgálata alapján.Felesége volt párjának megveretésével is meggyanúsították az Amnesty-vezér testvérét
Felesége egykori élettársának megveretésével is meggyanúsították korábban Vig Mórt, akit nemrég tartóztattak le sok százmilliós adócsalás gyanújával – értesült a Magyar Nemzet. Az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére ellen az előbbi eljárást ugyan idővel megszüntették, de egy nemzetközi csalássorozatban való részvétel, illetve vesztegetés vádjával az exügyvéd már bíróság elé került.Hét éve nem volt ilyen: Anel Ahmedhodžić, a Sheffield United játékosa megtagadta a szivárványos karszalag viselését
Anel Ahmedhodžić potenciálisan a karrierjével játszott, amikor úgy döntött, hogy csapatkapitányként nem veszi fel a szivárványos karszalagot. Eme karszalag viselete legalább annyira egyéni döntés, mint a közel-keleti nők által viselt hidzsáb. Van, aki ebben nőtt fel, számára ez a természetes, míg olyan is van, aki inkább nem kísérti a sorsot. Anel Ahmedhodžić hivatalosan nem kommentálta tettét, de amikor megkérdezték a karszalag megtagadásának okáról, mindössze egyetlen szóval válaszolt.Márki-Zay már a választások előtt beszélt a külföldi pénzekről, az ellenzék mindent tagad
Az Állami Számvevőszék 500 millió forintos büntetést szabott ki az ellenzéki összefogásban részt vevő pártokra. A tiltott kampányfinanszírozás vádját a legtöbben visszautasítják, és Márki-Zay Péterre, illetve Karácsony Gergelyre mutogatnak – írja a Magyar Nemzet.Karácsony máris hisztizik a választási törvény módosítása miatt
Karácsony Gergely nem hagyta szó nélkül, hogy az Országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta a választási törvény módosítását. A városvezető közösségi oldalán azt írta: a Fidesz ma felállította a politikai elvtelenség világcsúcsát, de így is győzelemre készül a jövő nyári önkormányzati választásokon – írja az Index.Orbán Viktor felszólal szerdán a parlamentben: Ukrajna EU-csatlakozása lesz a téma
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke megerősítette: Orbán Viktor is felszólal szerdán az Országgyűlésben az „Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről” című határozati javaslat vitájában – írja az Origo.Szánthó Miklós: Magyarországra „nem teheti be a woke a lábát”
Ma kisértet járja be Európát, de nem a kommunizmus, hanem a neokommunizmus kísértete. Az európai intézmények tébolydákká váltak, ahol az ápoltak vették át a hatalmat – mondta Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ gondozásában megjelent Bolond lyukból – A polkorrekt őrület szemléje 2023 című könyv bemutatóján.Finnország csütörtökön újra megnyit két határátkelőhelyet Oroszország felé
A finn kormány kedden bejelentette, hogy az Oroszországgal közös keleti határszakaszon az illegális bevándorlás feltartóztatása végett november végén bezárt nyolc határátkelőből kettőt csütörtöktől újra megnyit.Megszavazta az Országgyűlés: visszaállítják a listás választási rendszert Budapesten
Az Országgyűlés kedden megszavazta a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott javaslatot és annak módosítóját, amelyet 135 képviselő támogatott, 40-en nemmel szavaztak, 6-an pedig tartózkodtak. Ennek értelmében visszaállítják a listás választási rendszert Budapesten, a jövő júniusi önkormányzati választáson már pártlistákra is lehet szavazni a fővárosban – számolt be a Mandiner.Hollik István: az európai vezetők az európai érdekeket képviseljék! (Videó)
Itt az ideje, hogy az európai vezetők az európai érdekeket képviseljék, ne másét – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden, a Facebook-oldalára feltöltött videonyilatkozatában, az amerikai külügyminiszternek az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos kijelentésére reagálva.Erről beszélgetett a parlamentben Kósa Lajos és Karsai Dániel
Kósa Lajos kormánypárti képviselő kedden, a parlamentben találkozott a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogásszal. Karsai Dániel a találkozó utáni sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy érdekes és jó beszélgetést tartottak Kósa Lajossal, de a kormánypárti képviselő nem tudja támogatni a kezdeményezésüket, mert az élethez való jogot mindennél fontosabbnak tartja – számolt be az Index.Elítélték Lengyelországot az azonos nemű emberek közötti párkapcsolatok jogi elismerésének hiánya miatt
Az Emberi Jogok Európai Bírósága keddi határozatában elítélte Lengyelországot a magánélet tiszteletben tartásához való jog megsértése miatt, arra hivatkozva, hogy az országban nem létezik az azonos nemű párok "elismerését és védelmét" biztosító jogi keret.Brüsszel kötelezettségszegési eljárással fenyegeti Magyarországot az ukrán gabona miatt
Mint lapunk is beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök korábban Párizsba utazott, hogy tárgyaljon Emmanuel Macronnal, aki megpróbálta arról meggyőzni, hogy támogassa Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásának megkezdését. Igaz, egyes elemzők szerint még a francia elnök sem hisz benne, hogy ez sikerülhet. Nagy István kedden, az agrárminiszterek tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatót Brüsszelben. Az újságírókat arról tájékoztatta, hogy a megnövekedett ukrán import okozta piaci zavarok kezelésében a határ menti tagállamok nem számíthattak az Európai Bizottságra, sőt, Brüsszel teljes hozzá nem értésére vall, hogy az uniós importtilalmat a betakarítás idején szüntették meg.Fókuszban a minőség: újabb nemzetközi elismerésben részesült a magyar ügynökség
A 2023-as esztendőben Dubajban, a Burdzs Kalifa szomszédságában található Dusit Thani szállodában rendezte meg szokásos díjátadó gáláját az ESQR (European Society for Quality Research). A Quality Achievements Awards névre keresztelt, a fókuszba a minőséget helyező eseményen a legkülönbözőbb szektorokat képviselő, munkájukkal és eredményeikkel kitűnő vállalatok, szervezetek és egyének részesültek elismerésben, akik kivételes elkötelezettségről és erőfeszítésről tettek tanúbizonyságot. Negyvenegy ország képviselte magát a világ minden tájáról, és a díj történetében először magyar céget is jutalmaztak. A Lounge Group „Arany kategóriában” vehetett át elismerést.Ajánljuk még

































