Forró drót
Mellkason szúrta nevelőjét egy diáklány Nagyváradon
Mellkason szúrta nevelőjét egy diáklány hétfőn egy nagyváradi iskolában, a pedagógust meg kellett műteni – közölte Horea Abrudan Bihar megyei főtanfelügyelő az Agerpres román hírügynökséggel. Mint mondta, az incidens a Traian Vuia Műszaki Szakközépiskolában történt hétfőn reggel 9 óra körül; a rendőrséget a 112-es sürgősségi hívószámon riasztották. Az ügyben vizsgálat indult.Meglepő: az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint a magyar parlamentnek el kell utasítania a szuverenitásvédelmi törvénycsomag-tervezetet
Jelentős kockázatot jelent az emberi jogokra nézve az a magyar törvényjavaslat, amelynek értelmében Szuverenitásvédelmi Hivatal jönne létre, azzal a hatáskörrel felruházva, hogy kivizsgáljon minden olyan szervezetet vagy személyt, akiről feltételezhető, hogy külföldi érdekeket szolgál vagy a nemzeti szuverenitást fenyegeti – hangsúlyozta Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfői közleményében, felszólítva a parlamentet, hogy utasítsa el a törvénycsomag-tervezetet.Varga Judit: számunkra Magyarország az első! (Videó)
Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2022-es tevékenységéről tárgyal az Országgyűlés hétfőn, e heti kétnapos ülésének első napján. A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Közel három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el, majd a képviselők lefolytatják az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2022-es tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az annak elfogadását javasló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitáját. A beszámoló szerint tavaly az Ukrajnában kitört háború határozta meg az ombudsman feladatait. Az alapvető jogok biztosának hivatala tavaly márciusban két ideiglenes irodát is nyitott az ukrán–magyar határnál, hogy alkotmányos feladatát ellátva érdemi segítséget tudjon nyújtani az Ukrajnából menekülő emberek, családok megsegítésében, jogvédelmének erősítésében.Valami készül: az Európai Befektetési Bank elnöke és Věra Jourová is Kijevbe ment tárgyalni
A Politico értesülései szerint Werner Hoyer, az Európai Befektetési Bank (EIB) elnöke azért érkezett Kijevbe, hogy bejelentse az Ukrajna számára nyújtandó új uniós finanszírozási csomag részleteit. A látogatásnak az ad különleges súlyt, hogy az EIB vezetője most először látogat Kijevbe az ukrajnai háború másfél évvel ezelőtti kirobbanása óta.Gyurcsány Ferenc hétfőn bemutatta, hogy néz ki a DK stúdiója (videó)
Gyurcsány Ferenc hétfőn bemutatta, hogy hogyan néz ki a DK stúdiója. A DK elnöke elárulta a stúdióval kapcsolatban, hogy ott forog a DK TV és a Hát így podcast.Felállították az ország karácsonyfáját az Országház előtt
Felállították az ország karácsonyfáját a tűzoltók az Országház előtt. Vasárnap délelőtt vágták ki a több mint 20 méteres, 5 tonnás fenyőt, amelyet éjszaka szállítottak a fővárosba. A karácsonyfát hétfőn állítják fel, és egészen vízkeresztig marad a téren.Bombariadó Belgiumban: közel harminc iskolát kellett bezárni
A brüsszeli és a brabanti régió 27 iskolája zárva maradt hétfőn vasárnap késő este bejelentett bombariadó miatt – közölte honlapján Vallónia és Brüsszel régió iskolai hatósága.Kilométereken át vezetett a forgalommal szemben egy ámokfutó az M0-son (Videó)
Úgy tűnik, egyre népszerűbb hazánkban az angol közlekedési szabályok követése – más magyarázatot legalábbis nem igazán látunk arra, hogy egy hónapon belül már másodszor fordult elő, hogy valaki kilométereken át vezetett a forgalommal szemben az autópályán. Az esetről egy teljesen szürreális videó is készült.Várhatóan Budapestre jön december 18-án Erdoğan
Recep Tayyip Erdoğan török elnök december 18-án várhatóan Budapestre utazik a Magyar–Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács ülésére.Életfogytiglant kapott egy férfit, aki megerőszakolta az unokahúgát
A "három csapás" jogintézményének alkalmazásával ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre azt a férfit, aki szexuális bűncselekményt követett el nevelt lánya, egyben unokahúga ellen – közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség hétfőn az MTI-vel.Orbán Viktor az Európai Tanács elnökével tárgyalt – Az uniós ügyekért felelős miniszter is jelen volt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délelőtt a Karmelita kolostorban fogadta Charles Michelt, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnökét – mondta el Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.DK-s rohamosztag a kultúrharcban? – Reagált a Katona József Színház a DK-sok kedvezményes jegye kapcsán
A kommunizmus alatt, a "helyes ideológiai nevelés" érdekében a párt tagjai ingyen, vagy hatalmas kedvezménnyel mehettek színházba, moziba, férhettek hozzá a kulturális élményekhez. Nos, valamilyen furcsa módon napjainkban valahogy ugyanazok és jogutódjaik osztogatnak kedvezményeket, ezúttal színházjegyre, Budapesten.Szijjártó Péter: a brüsszeli döntések oda vezettek, hogy az európai versenyképesség mélypontra került
Az elmúlt évek elhibázott brüsszeli döntései oda vezettek, hogy az európai versenyképesség mélypontra került. Immáron csak harmadik helyen állunk a világgazdasági teljesítményhez való hozzájárulás tekintetében, ráadásul az elmúlt évtizedek legrosszabb értékével – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán, hétfőn, az uniós Külügyi Tanács ülése előtt.Így ölelte meg a Hamász fogságából szabadult magyar lányokat az édesanyjuk
Két magyar állampolgárságú gyermek szabadult ki a Hamász fogságából vasárnap. Most fotón is láthatjuk, miként ölelte keblére a magyar lányokat az édesanyjuk.Elgázolt a vonat egy embert Gárdonyban
Vonat gázolt el egy embert Gárdonyban – közölte a katasztrófavédelem hétfő reggel. A Siófokra tartó személyvonaton harminckilencen utaztak.Leváltották a határőrség vezetőjét Romániában a magyargyűlölő politikus szökése miatt
Leváltották Romániában Victor Ștefan Ivașcu rendőrfőbiztost, a határrendőrség parancsnokát és három helyettese közül kettőt, amiért lehetővé tették a korrupcióért elítélt Cătălin Cherecheș nagybányai polgármester külföldre szökését. Erről vasárnap este adott ki közleményt Cătălin Predoiu belügyminiszter.Rétvári Bence: az iskola a második legerősebb kapocs a nemzet összetartásában
A család után az iskola a második legerősebb kapocs a nemzet összetartásában – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) nagyváradi díjkiosztó gáláján vasárnap este. Rétvári Bence kifejtette: az oktatásban sok tekintetben lebomlanak az országhatárok, és függetlenül attól, hogy valaki a határ egyik vagy másik oldalára született, az ugyanazt tudja megtanulni a magyarság irodalmáról, történelméről.Tízezrek tüntettek Londonban az antiszemitizmus ellen
A demonstráció főszervezője, a Campaign Against Antisemitism (CAA) nevű civil szervezet vasárnap este közölte, hogy becslése szerint 60 ezren vettek részt a megmozduláson.Kerülje ki a Facebook cenzúráját, kövessen minket X-en!
Miután Mark Zuckerberg nemkívánatosnak tekintette oldalunkat, és a Meta örökre törölte a PestiSrácok Facebook-oldalát, megkötöttük titkos paktumunkat Elon Muskkal, melynek értelmében ha az ő platformja nem cenzúráz minket, úgy hajlandóak vagyunk ezentúl X-nek nevezni a Twittert. Kövessen minket az oldalon és kerülje ki a Facebook cenzorait!Szijjártó Péter: újabb túszok szabadultak ki, köztük a két magyar állampolgárságú gyermek
A katari kormány közvetítésének köszönhetően vasárnap újabb túszok szabadultak ki a Hamász fogságából, köztük a két magyar állampolgárságú gyermek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.Tanárok "ballagtak" Budapesten
Idén is demonstrációt szervezett a Keresztény Pedagógusok Szövetsége. A Tanárballagás 2.0 vasárnap délután négykor indult a Móricz Zsigmond körtértől a Placid atya parkba, a Feneketlen-tó mellé.A Gazdaságfejlesztési Minisztérium reagált a Budapest Airport-ügyben megjelenő álhírekre
Megalapozatlan és hamisnak nevezte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Budapest Airport visszavásárlása kapcsán a magyar sajtóban vasárnap megjelent információkat, cáfolva, hogy az ügyletben december elsejéig fizetési kötelezettsége lenne a magyar államnak.A Hamász átadta a túszok harmadik csoportját
A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az október 7-én elhurcolt túszok harmadik csoportját a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) vasárnap – jelentette az egyiptomi al-Kahira TV.Sötétbe borult Bulgária az ítéletidő miatt
Heves havazás miatt Bulgária több mint ezer településén áramkimaradások voltak a hétvégén – jelentette vasárnap a helyi sajtó.Ajánljuk még

































