Pesti Srácok

Magyar ugar

Meghosszabbították a veszélyhelyzeti jogrendet – Nem függesztette fel Hadházy mentelmi jogát az Országgyűlés

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 szeptember 27.
A hétfői nap egyik legérdekesebb napirendi pontja a Hadházy Ákos mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló szavazás volt. Egy rágalmazási ügy miatt vizsgálta a parlament illetékes bizottsága. A szavazáson a honatyák a bizottság döntésének megfelelően elutasították Hadházy mentelmi jogának felfüggesztését. A parlament őszi ülésszakának második ülése 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Pongrácz József korábbi MDF-es országgyűlési képviselőről való megemlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődött, az ellenzéki padsorokban pedig azonnal el is gurult az a bizonyos krumpli. A napirend elfogadása után az interpellációk hangozhattak el mintegy másfél órában, amit szavazások követtek. Ezután következett a döntés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. január 1-jéig meghosszabbításáról, amit a kabinet korábban azzal indokolt, hogy csak így lehet hatékony és gyors válaszokat adni a járvány okozta nehézségekre. Schmuck Erzsébetnek is sikerült hamar elgurítani a jakabinus krumplit, amikor kifejtette abbéli bánatát, hogy a nem ellenzéki irányítású média nem rajongja eléggé körbe az előválasztást, valamint az egyetértési versennyé fajult "jelölti vitát". Arató Gergely pedig arról beszélt, hogy örülne, ha a jobboldaliak félnének Gyurcsánytól. A jakabinusok vezérkrumplija ismét elgurult a parlamentben, miután Rétvári Bence részletekbe menően ismertette, hogyan rabolták ki hazánkat a szocialista kormányok; Jakab Péter, mint az értetlen kisgyerek, tudomást sem vett erről, és a kormányt vádolta meg az egészségügy lerombolásával, valamint azzal, hogy nem támogatja a dolgozókat – vagyis azokkal a vádpontokkal, amelyeket éppen aktuális főnökének szegezhetne neki. Hadházy Ákos mentelmi jogának felfüggesztéséről is döntöttek, két ügyben is, mindkét esetben rágalmazás miatt. A honatyák 112 támogató, 25 ellenszavazat mellett elfogadták a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot.

A botrányos ózdi előválasztás koordinátora szenvedett balesetet az M3-as autópályán

Magyar ugar 2021 szeptember 27.
A botrányos ózdi előválasztás szervezője, koordinátora az a férfi, aki szerdán este BMW gépkocsijával súlyos balesetet szenvedett az M3-as autópályán, Gödöllő térségében. A balesetről megírtuk, hogy a sérült autóban több köteg előválasztási szavazólap és nagy mennyiségű készpénz is volt. Arról már nem szóltak a hírek, hogy ki a baleset elszenvedője... A PestiSrácok.hu több cikkben számolt be az ózdi előválasztási botrányról, amely miatt kényszerítés gyanújával nyomozás indulhat. Mint írtuk, nem helyi, hanem vélhetően olaszliszkai romák egy csoportja akadályozta az előválasztási sátornál, hogy leadják voksukat azok, akik nem Farkas Péter Barnabás jobbikos politikust – a Jobbik, valamint a DK, a Momentum, az LMP és az MMM jelöltjét – támogatják. A történtekről tanúskodó fotókon több helyen is felismerhető B. László. Ő lehetett az, aki a Jobbik megbízásából koordinálta az előválasztást Ózdon. Az egyik önkormányzati képviselő konkrétan azt állítja, B. László rendelte az előválasztást akadályozó romákat Ózdra. A baleset körülményeiről egyre több krimibe illő részlet derül ki, illetve terjed a helyi közbeszédben.

Október 23-án újra Békemenet! – Miért fáj a baloldalnak, ha valódi civilek tömege vonul fel? – Plebejus Polbeat a CÖF alapítójával

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 26.
Nem kormánypártiak, hanem nemzetpártiak vagyunk. Fontos elvünk, hogy ha olyan kormány van hatalmon, ami a nemzetet és a haladó konzervativizmust szolgálja, akkor ott a helyünk mellette. Ezt igazolja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) megalapítása is, amikor 2009 virágvasárnapján Makovecz Imrével, Bencze Izabellával, Fricz Tamással teljesen civil kezdeményezésként hoztuk létre a CÖF-öt, majd hívtunk életre egy százezres tüntetést, ahol Gyurcsány bukása után új választásokat követeltünk – mondta el a Plebejus Polbeat legutóbbi adásában Csizmadia László, a CÖF alapító-szóvivője Huth Gergellyel, Stefka Istvánnal és Kroó Zitával beszélgetve. A műsorban az is felelevenítették, hogy 2012. január 21-én szintén teljesen civil kezdeményezésként (a kormány egyes vezetőinek vonakodása ellenére) indult útnak az első Békemenet óriási, méltóságteljes tömege, hogy megvédje Magyarország szuverenitását és a választópolgárok akaratát a nemzetközi spekulációs és puccskísérletek ellenében.

Az Ügy – A Nemzeti Jogvédő Szolgálat harca a kettős mércével (Videó!)

Magyar ugar 2021 szeptember 26.
A napjainkra totálisan elmérgesedett közbeszéd, a közösségi médiában való egymásnak feszülés azt eredményezi, hogy a politikai nézetkülönbségbe ütköző emberek egyre erőteljesebben adnak hangot véleményüknek. Egyre gyakrabban hallunk testi kontaktusba, dulakodásba torkolló vitákról, amelyeket – történjenek bármely politikai oldal részéről vagy hatására – természetesen elfogadhatatlannak tartunk. Az viszont abszolút nincs rendben, ha kettős mércével mérik a szólásszabadságot és a szabad véleménynyilvánítást. Ha az egyik oldalnak mindent lehet, minden a szólásszabadság része, a másik meg mindenért a bíróságon találja magát... Az Ügy riportja öt történetet mutatott be: mindegyik főszereplő vagy elszenvedője, vagy aktív közreműködője volt valamilyen nézet- vagy véleményütközésnek, amely büntetőeljárással végződött. Ez az öt eset jól mutatja, hogy a jog mérlege mintha nem egyformán mérné a jobb- és baloldali embereket... Az ügyekben közös, hogy a törvényességért és az egyenlő bánásmódért a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, illetve annak vezetője, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd harcol a hatóságok és bíróságok előtt.

A rolleres, a biciklista, a telefonáló és a kéregető – Ami idegesítő a nagyvárosban (Budapest Patriot vlog)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 25.
Dezse Balázs legújabb Budapest Patriot vlogja nagyon szórakoztatóra sikerült. Dezse úr és társa, Varga Ádám azzal indított, hogy ami elviselhetetlen Budapesten, az nem mind Karácsony bűne. Szóval, ha önkritikusak vagyunk, akár magunkra is ismerhetünk, ugyanis ezúttal a legidegesítőbb budapesti szokások kerültek terítékre. Vigyázat, sok mindent ki kellett fütyülni!

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése

Borvendég ZsuzsannaBorvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2021 szeptember 25.
Pénzmosás, csempészés, meggyilkolt arisztokratáktól elvett ékszerek – így építette fel birodalmát a szovjetek kedvenc amerikai apa-fia párja, Julius és Armand Hammer. Julius egy odesszai zsidó kereskedő fiaként költözött Amerikába, ahol Lenin híve, majd legjobb üzleti partnere lett. Mivel az amerikai elhárítás lebuktatta, majd börtönbe dugta, fia vette át a stafétát, aki más amerikai milliárdosokat is meggyőzött a szovjet befektetésről. Például Henry Fordot. Hammer ócska búzát vitt a meggyilkolt orosz arisztokraták ékszereiért cserébe, nem számított, honnan jött a pénz, csak annak mértéke. A legdurvább, hogy a meggyilkolt cárevics hihetetlenül értékes modellhajóját is megszerezte, amit eladott egy amerikai bűnözőnek. Utóbbi ezzel köszönte meg az amerikai elnöknek, hogy az amnesztiát adott neki. Ettől fogva a vérrel bemocskolt modellhajó Franklin D. Roosevelt asztalának dísze volt. Mintegy összefoglalva mindazt a mocskot és fertelmet, amit a bolsevikeknek köszönhetünk, és amihez sok nyugati vígan vagy ostobán asszisztált. Folytatjuk Borvendég Zsuzsanna megdöbbentő sorozatát!

Maróth Gáspár a Politikai Hobbistában: a magyar haderő arra készül fel, hogy senkinek se jusson eszébe konfliktusba kerülni velünk (videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 25.
Kell-e újabb háborútól tartani Európában? Milyen szerepe van a NATO-nak és mennyire ütőképes a magyar haderő? Egyebek mellett erről is beszélgettek a Politikai Hobbista péntek esti adásában, ahol Jeszenszky Zsolt vendége Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, fegyverzeti igazgató volt. A műsor első felében arról a zártkapus büntetésről fejtették ki véleményüket, ami "nyilván az LMBTQ-jogokat semmibe vevő magyarok és lengyelek bűne, amit az új német kormány agresszív külpolitikával fog megtorolni".

Rangos katonai elismeréssel jutalmazták Benkő Tibor és Németh Szilárd munkáját

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 25.
Hálaadó ünnepi szentmisét tartott Berta Tibor dandártábornok a Szent István-bazilikában szeptember 24-én, pénteken, ahol a liturgiát követően ünnepélyes keretek között adták át a Katonai Ordinariátus elismeréseit, a Kapisztrán Szent János-kitüntetéseket. A koronavírus-járványhelyzet miatt idén a 2020-ban és 2021-ben elismertek együtt vehették át az elismerést, köztük Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is. Benkő Tibort immáron második alkalommal ismerték el a kitüntetés arany érdemérem fokozatával; először még katonai szolgálata során méltatták tábori lelkészeket segítő tevékenységéért – írja a Honvédelem.hu.

Ha eléggé gyűlölöd Orbánt, még azt is megbocsájtjuk, hogy náci vagy! – A Mazsihisz "meghívta" Gyurcsányék náci jelöltjét (videó)

Bokor GáborBokor Gábor Magyar ugar 2021 szeptember 25.
Ha eléggé utálod Orbánt, minden megbocsájtható, még ha egy kicsit náci is vagy – nagyjából ezt válaszolta a DK arra a kérdésre, továbbra is tudják-e támogatni Farkas Péter Barnabás jobbikos ózdi jelöltet, aki mögé beálltak ők is, és akiről olyan fénykép került ki, hogy kart lendít egy holokauszt-múzeumban egy akasztófa előtt. A Pesti Riporter ebben a témában utazott Dunaújvárosra, hogy Dobrev Klárától első kézből tudjuk meg a választ, helyette azonban szóvivője, a DK EP-képviselője, Rónai Sándor válaszolt, aki úgy mosdatta a náci jobbikost, hogy az mind a tíz ujját megnyalja. Rónai elárulta: fasiszta barátjuk "természetesen elfogadja a Mazsihisz meghívását, ahol elmondja, hogy minden szélsőséget elutasít".

A tornacipőben bohóckodó Gyurcsány igazi arca – véres bosszúra készül a szemkilövető (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 szeptember 24.
Unjátok már Gyurcsány Ferit? Lehet, hogy heveny hányingert kap több millió ember, ha meghallja ezt a nevet, mégis botorság lenne legyinteni egyet és lebohócozva, leböszmézve folytatni a napot. A tornacipős bohóc, a kedélyes félőrült képében tetszelgő Gyurcsány ugyanis legalább annyira veszélyes, mint 2010 előtt, ezt pedig folyamatosan láthatjuk akkor, amikor a szemünk előtt szalámizza le a baloldalt és véres nyálat köpve, habzó szájjal várja a vendettát 2022-ben. Nekünk, a nemzetért aggódó magyaroknak éberen kell figyelni minden rezdülését, hiszen Gyurcsány az ötvenes évek kommunista vészkorszakát hozná vissza felesége szoknyája mögé bújva, de egy prédára leső hiéna kifinomult érzékszerveivel. A Karantén tehát nem mehet el szó nélkül a négy miniszterelnök-jelölt-jelölt bemutatásán túl az igazi vezérürü, a véreskezű bolsevik mellett, hiszen akinek van szeme, látja, hogy Gyurcsány Ferenc a levitézlett baloldal igazi irányítója. Veszélyesebb, mint valaha és azok, akik nem ismerik, vagy elfelejtették, hogy 2010 előtt milyen szerepet játszott a magyarság kivéreztetésében, azoknak ajánljuk rövid összeállításunkat az ősződi böszméről. Gyurcsány nem egy vicc, nem egy megkerülendő, lejárt probléma, hanem maga a kommunista gonosz megtestesítője, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy hatalomhoz jusson. Ezt a célját nem engedhetjük elérni, ehhez azonban szükség van arra, hogy bárki bármit is gondol a világról, alaptényként rögzítse: soha többé Gyurcsányt! Felesége viselt dolgait, átlátszó és primitív demagógiáját már górcső alá vettük, de Dobrev Klára gonoszsága férjével, Gyurcsánnyal teljes. A zsidó családtól elragadott szemlőhegyi villa lakói, a nemzeti vagyon kiárusítói ma a nemzet megmentőiként, a kisemberek barátaiként aposztrofálják magukat, de mi tudjuk, hogy valójában kik ők, ki Gyurcsány Ferenc, aki fillérekért adta el a saját hazáját és hergelt évtizedeken keresztül magyart a magyar ellen. A Karantén nyilván nem volt képes Gyurcsány összes gonoszságát és hazaáruló fogását bemutatni egy videóban, de ajánljuk nektek ezt az összeállítást a teljesség igénye nélkül úgy, hogy biztosak lehettek benne, a szemkilövetőről kapott kép valódisága így sem csorbul. Nézzétek a Karantént!

Fogy a levegő a jobbikos ózdi alpolgármester körül

Magyar ugar 2021 szeptember 24.
Akár bizalmatlansági indítványt is benyújthatnak az ózdi önkormányzati képviselők Farkas Péter Barnabás jobbikos alpolgármester ellen. A politikus botránya – aki a legtöbb ellenzéki párt, a Jobbik, a DK, a Momentum, az LMP és az MMM közös jelöltje az előválasztáson – a napokban robbant ki. A PestiSrácok.hu írta meg először, hogy idegen, szemtanúk elmondása szerint kigyúrt roma férfiak jelentek meg nagy számban az ózdi előválasztási sátornál és megakadályozták voksuk leadásában azokat, akik nem a jobbikos jelöltre, azaz nem Farkas Péter Barnabásra akartak szavazni. Aztán egy olyan korábbi fotó is előkerült, amelyen egy lengyelországi holokauszt emlékhelyen Farkas megemelt alsó karral, náci karlendítés közben látható. Először a Momentum lépett ki az őt támogató pártok közül, majd Farkas saját volt párttársa, önkormányzati képviselőtársa, Fidrus Péter határolódott el tőle. A Jobbikból amúgy már korábban kilépett Fidrus azt szeretné, ha összeülne a képviselőtestület és döntenének Farkas Péter Barnabás alpolgármesteri pozíciójáról, akár bizalmatlansági indítvány keretében.

Pesti Riporter: Ujhelyi mellébeszélt, mikor azzal szembesítettük, hogy Karácsony a jogállam felszámolására készül (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 24.
A Pesti Riporter csütörtöki adásban igyekezett kikerülni a kellemetlen kérdéseket Ujhelyi István, akit az ellenzéki előválasztás nevű színjátékról és Karácsony Gergelynek a jogállam felszámolására irányuló törekvéseiről is faggatott Szűcs Gábor. A MSZP EP-képviselője, arról is beszélt, hogy megoldás születhet a keleti vakcinákkal beoltott magyar állampolgárok uniós Covid–igazolványának ügyében.

Orbán Viktor: Európa jövője nem az iparban, nem a digitalizációban, hanem a gyermekekben van!

Bokor GáborBokor Gábor Magyar ugar 2021 szeptember 24.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő több dologról beszélt, többek között arról, hogy csütörtökön kezdődött a Demográfiai Csúcstalálkozó hazánkban, ahol olyan prominens közéleti szereplők is eljöttek, mint Andrej Babiš cseh kormányfő, vagy Mike Pence volt amerikai alelnök. Orbán Viktor péntek reggeli interjújában elmondta, hogy ha felkúsznak a járványügyi adatok, akkor korlátozásokat azokra fognak kivetni, akik oltásellenesek, igazságtalanság lenne azokat korlátozni, akik beoltatták magukat.

Ha a kormány nem reformálja meg idejében a családpolitikát, annyi magyar gyermekkel lenne kevesebb, mint Győr lakossága (Videó!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 szeptember 23.
A Várkert Bazár ad otthont a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsnak, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön elmondta: ha a kormány nem tett volna lépéseket a családtámogatások terén tíz évvel ezelőtt, akkor ma százhúszezerrel kevesebben élnénk Magyarországon. A kormányfő mellett a szerb elnök, az USA volt alelnöke, a szlovén és a cseh miniszerelnök is részt vett a találkozón. Utóbbi, Andrej Babiš kemény véleményt fogalmazott meg azokkal az emberekkel kapcsolatban, akik ellenzik, hogy még több gyermek szülessen, mert meggyőződésük szerint ez káros a környezetre nézve. Felvetődik a kérdés ugyanis, hogyha nem hagyunk magunk után utódokat, akkor kiknek óvjuk a természetet? Arról, hogy lesz-e közös európai stratégia a kontinens demográfiai mutatóinak javítására, a Kopp Mária Intézet elnökét kérdeztük, arról pedig, hogy a hazai baloldal miért áll ki a genderlobbi mellett, és miért fúrják a magyar családpolitikát, Ékes Ilona, az Európai Stratégia Szervezet elnöke mondta el véleményét.

Láng Zsolt: az ellenzék alkalmatlan a nemzet képviseletére (Videó!)

Szarvas SzilveszterSzarvas Szilveszter Magyar ugar 2021 szeptember 23.
A hétvégén a székelyföldi Oklándon adták át a Tiszteletbeli székely címeket, amely közösséget Szász Jenő és Kelemen Levente oklándi unitárius lelkész hívta életre a 2004. december 5-i gyalázatos népszavazás után. Az idén mások mellett Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke és fővárosi frakcióvezetője, Tilki Attila parlamenti képviselő és Málik Zoltán badacsonyi borász lett tiszteletbeli székely. Láng Zsolt a Pesti TV-nek azt mondta, döbbenet, hogy tizenhét év alatt semmit nem változott az ellenzék a határon túli magyarokkal és a nemzettel kapcsolatban. Azok az emberek, akik tizenhét éve is itt tartottak, és most is, azok nem alkalmasak arra, hogy bármilyen szavazóréteget képviseljenek a Parlamentben – fogalmazott Láng Zsolt.

Újra elindul a Békemenet hatalmas tömege! - Csizmadia László a Plebejus Polbeatben - Jöjjön el, kérdezzen!

HGHuth Gergely Magyar ugar 2021 szeptember 23.
Október 23-án, több év kihagyás után ismét elindul a Békemenet méltóságteljes tömege, hogy ráirányítsa a figyelmet: ugyanazok kérik most a hatalmat, akik egyszer már megtaposták saját nemzetüket. Minderről Csizmadia Lászlóval, a Civil Összefogás Fórum alapítójával, az első, 2012. januári Békemenet egyik kezdeményezőjével beszélgetünk a Plebejus Polbeat csütörtöki felvételén, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben. Csizmadia László beszélgetőtársai Kroó Zita, Stefka István és Huth Gergely lesznek. Jöjjön el, szóljon hozzá, kérdezzen Ön is!

Ugye senki sem gondolja, hogy V. Naszályi kerületi pénzből finanszírozza Karácsony kampányát?

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 szeptember 23.
Néha majdnem meglepődünk az ellenzéki vezetésű kerületek szerződésein, aztán felidézzük az érintettek életrajzát, és mégsem. A kivéreztetésre panaszkodó baloldalon ugyanis még mindig van pénz, a kerületi közvagyonnak pedig nem kevés helye van. Például lehetne a kerületi közterekre is költeni, vagy a párttárs miniszterelnöki kampányára. A lehetőségek szinte végtelenek. A Várban V. Naszályi Márta pedig egészen kreatív felhasználási módot talált arra, hogy miképpen éljen a költségvetés adta lehetőségekkel. Természetesen mind tudjuk, hogy milyen fontos zöld beruházások valósultak meg a párbeszédes politikus kezének munkájából, az pedig, hogy még a fővárosi költségvetést is megtolja egy kicsit a párttárs kampánya alatt, természetesen csak egy teljesen független, és a körülményektől elszigetelt döntés.

Volner János a Pesti Riporterben – Jakab Pétert rövid pórázon tartottuk, mert tudtuk, hogy nárcisztikus, és bármire képes (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 23.
A Pesti Riporter szerdai adásában Ferkó Dániel műsorvezető első vendége Volner János, a Volner Párt elnöke volt, aki súlyosan kiosztotta egykori párttársát, Jakab Pétert, akiről elmondta, mindig rövid pórázon kellett tartani. Az adásban körüljárták azt a témát, hogy a Jobbik egy esetleges kormányra kerülésekor milyen önkényuralmi rendszert alakítana ki, emellett szóba került Jakab homofób parlamenti felszólalása is, valamint az ellenzéki szivárványkoalíció és az előválasztás is.

Orbán Viktor: az új magyar családpolitika nélkül egy városnyival kevesebb gyermek született volna

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 szeptember 23.
Ha nem lett volna az új speciális magyar családpolitika, akkor az utóbbi tíz év alatt százhúszezerrel kevesebb magyar gyermek született volna – jelentette ki Orbán Viktor a csütörtöki Demográfiai Csúcs nyitórendezvényén. A miniszterelnök beszédében többek közt arról beszélt, bizonyos civilizációk képesek reprodukálni magukat, a nyugati civilizáció viszont nem, sőt, azt sem tudja eldönteni, hogy ez egyáltalán probléma-e. Orbán Viktor arra is kitért, az újmarxista baloldal már az óvodákban elkezdené a gyermekek „félrenevelését”, gyermekeket használnak fel pride-aktivistaként, és köreikben népszerűsítik a szabad nemválasztást is. A kormányfő úgy vélekedett, hogy az LMBTQ-lobbi és a genderpropaganda kifejezetten a gyermekeket célozzák, akik védelemre szorulnak, de Magyarországnak van olyan alkotmányos család-, és gyermekvédelmi rendszere, amely automatikusan bekapcsol, ha veszélyben látja a családokat.

Politikai Hobbista – Kampányol-e Karácsony és Dobrev a holokauszt múzeumban karlendítő jobbikos mellett? (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 23.
Most éppen egy ózdi jobbikos bukott le, hogy mégsem sikerült megváltoznia, a Farkas Péter Barnabás alpolgármesterre kísértetiesen hasonlító neonáci egy lengyel holokauszt múzeum előtt lendített. Farkas az összefogott ellenzék egyik jelöltje, és többek között a DK is támogatja. A Politikai Hobbista feltette a szokásos költői kérdéseit: vajon hozzá is leugrik majd kampányolni Karácsony Gergő és Dobrev Klára? Lesz közös, hátbaveregetős fotó Iványi Gáborral? A Pa–Dö–Dö dalol neki majd Ózdon, miközben Farkas a fehér cipőfűzős bakancsában megtáncoltatja Fekete-Győr Andrást? Utána pedig megvigasztalja Jakabot, és megtörli a szipogó orrát, mert lejákobozták?

Bődületes nyelvcsapások és szervilizmus: mindenki nagyon elégedett volt és szeretett mindenkit a Párbeszéd sajtótájékoztatóján

Bokor GáborBokor Gábor Magyar ugar 2021 szeptember 22.
Nagyon szeretem Karácsony Gergelyt, Gergő az én miniszterelnök-jelöltem, csak benne bízhatunk, kérlek titeket, hogy szavazzatok Gergőre az ellenzéki előválasztáson – ilyen és ehhez hasonló bődületes nyelvcsapásokból álló sajtótájékoztatót tartott szerda reggel a Széll Kálmán téren Tordai Bence, Dorosz Dávid és Karácsony Gergely, ahol mindenki nagyon elégedett volt, hogy mennyien mennek az előválasztásra szavazni és mekkora kígyózó sorok állnak a sátrak előtt.

Ki az a Baukó Éva? (olvasói vélemény)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 21.
Hosszan töprengtem azon, hogy van-e értelme akár csak egy negyedórát is foglalkozni egy nevesincs „valóságshow-hősnővel”. Hiszen pont ezt várja, ezt akarja, ezért provokál, mindegy, hogy kit és mivel, a lényeg ugyanis ő maga. Róla szóljanak a hírek, mindenáron. Ezért képes vetkőzni, balhézni, Havas tanár úrral kokettálni – a többiről már ne is beszéljünk, hisz nem tartottuk a gyertyát. Egy szó, mint száz: „hősnőnk” finoman szólva sem a legélesebb kés a fiókban, magyarán nem állt az első sorban, amikor az észt osztogatták.

Kocsis Máté: Gyurcsány cinkosai minden eszközzel akadályozzák az Elk*rtuk című film bemutatóját (videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 szeptember 21.
A kommunista cenzorok is elégedetten csettintenének a baloldaliak legújabb húzásán: a Karácsony által vezetett önkormányzat emberei annyira meg akarnak felelni Gyurcsánynak, hogy minden eszközzel akadályozzák az ELK*RTUK című film bemutatóját – mutatott rá közösségi oldalán közölt bejegyzésében Kocsis Máté.
Ajánljuk még