Pesti Srácok

Na, ki a baloldal vezére? – Gyurcsány személyesen kezdeményezte a parlament rendkívüli összehívását

null

Habár Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt interjúiban igyekszik önállóan is cselekvőképes politikusként feltűnni, legutóbb a baloldal közös, pénteken véglegesített listájáról is kiderült: továbbra is Gyurcsány Ferenc az igazi főnök. Most újfent megerősítést nyert, hogy ki irányítja az egyesült baloldalt: az ellenzék ugyanis rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményez március másodikára, "az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió elítéléséről", a kezdeményező pedig nem más, mint a DK elnöke.

Pénteken írtuk meg, hogy kísért a múlt, Gyurcsány és emberei uralják a “megújult” baloldal teljes közös listáját. Nem puszta kampányszlogen tehát, hogy az egy “Gyurcsány-lista”, hanem maga a rögvalóság. Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Vadai Ágnes, Tóth Bertalan és Gy. Németh Erzsébet mind a lista élén állnak, köztük szinte csak a velük szövetkező kis pártok vezéreinek, azaz Márki-Zay Péternek, Jakab Péternek, Fekete-Győr Andrásnak és Ungár Péternek jutott befutó hely. És persze Karácsony Gergelynek, aki a Főpolgármesteri Hivatalt már totálisan alárendelte a DK-s pártvezér érdekeinek. A cikk ITT olvasható el.

Ezek után nem meglepő, hogy ismét Gyurcsány Ferenc állt a baloldal élére, amikor saját kezűleg jegyezte ma este azt a parlamenti beadványt, amelyben rendkívüli ülés összehívását kezdeményezi Kövér László házelnöknél egy hangos, közös "orbánputyinozásra".

PestiSracok facebook image

Csak avatott szociálpszichológusok tudnák helyesen megfejteni, hogy az efféle erősorrend miként alakul ki. Mint látható, a "capo" legfelülre, középre írja kézjegyét, őt követik a kisebb alvezérek és alkapitányok. Itt sem az ábécésorrend a mérvadó, nyilván a fülledt belső viszonyok és a patikamérlegen kimért erősorrend határozza meg a felkerülést.

A vezető képen Gyurcsány Ferenc, a DK majálisán szónokol. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.