Pesti Srácok

Sport expressz

A Dunaújvárosi Acélbikák játékosai is elkapták a koronavírust

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2020 szeptember 2.
A Dunaújvárosi Acélbikák férfi jégkorongklub felnőtt csapatának többsége elkapta a koronavírust. Az együttes a Facebook-oldalán kedden közölte, hogy a gárdából többen rosszul érezték magukat, ezért felkeresték háziorvosaikat, a szakemberek pedig tesztelésre kötelezték őket. A kedden elvégzett vizsgálatok eredménye a keret többségénél kimutatta a vírust. A klub arra kérte azokat, akik érintkeztek játékosaikkal az utóbbi időben, hogy maradjanak otthonukban. A Dunaújváros szerdán felkészülési mérkőzést vívott volna, amit már kedden lemondott.

Gálfi Dalma negyeddöntős a prágai tenisztornán

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2020 szeptember 2.
Gálfi Dalma és belga partnere, Kimberley Zimmermann a nyolc közé jutott a 3,1 millió dollár (914 millió forint) összdíjazású prágai női salakpályás tenisztorna párosversenyében. A WTA honlapja szerint az 1 óra 13 percig tartó szerdai nyolcaddöntőben a magyar játékos és párja a döntő rövidítésben már négypontos hátrányban volt (2-6), de innen is felállt és fordított.

Megvan a Fradi–Dinamo Zagreb BL-selejtező időpontja

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2020 szeptember 2.
A Ferencváros szeptember 16-án mérkőzik meg a vendég Dinamo Zagrebbel a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. Az európai szövetség (UEFA) szerdán tette közzé honlapján a forduló nyolc mérkőzéséből hatnak az időpontját: eszerint a magyar és a horvát bajnok két hét múlva esedékes találkozója 19 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

Elképesztő csodát tett a Celtic otthonában a Fradi, idegenben verték ki a skót bajnokot

Sport exkluzív 2020 augusztus 26.
Elképesztő sikert ért el a Ferencváros, hiszen a magyar bajnok idegenben verte meg a Celticet és jutott a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörébe. Sokan nem fogadtak volna a Fradi sikerére, azonban elképesztő bravúrt végrehajtva, csúszva-mászva, ha kell, de kiharcolták a továbbjutást. Sok csapat nem mondhatja el, hogy idegenben veri meg a skót bajnokot, akik az utolsó 15 évben nem estek még ki ilyen korán, szinte folyamatosan Bajnokok Ligája-főtáblán szerepelnek. Rebrov mester taktikai elképzelése tökéletesen működött; néha ugyan a falat kapartuk, úgy szurkoltunk, hogy kibírja a csapat, azonban végül csak meglett a siker.

Ismét elképesztő szenzáció a Bajnokok Ligájában: a Lyon elődöntőbe jutott, 3-1-re verve a jóval esélyesebb Manchester Cityt

Sport exkluzív 2020 augusztus 15.
A Lyon óriási fegyvertényt követett el azzal, hogy a még oda-visszavágós BL-negyeddöntőben elintézte a Juventust, most pedig a Manchester City csapata volt az ellenfelük a negyeddöntőben, és hatalmas bravúrral ezt a feladatot is hozták. A négy közé két német és két francia csapat jutott; évek óta nem fordult elő, hogy se angol, se spanyol nem jutott be. Óriási bravúr a Lyontól, akik a Bayern Münchennel játszanak majd a döntőbe jutásért.

Szijjártó: Jövő héttől új szabályok lépnek életbe a magyar csapatok számára

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 15.
A tegnapi gyilkos 8–2 után négy meccs még hátra van a jól elnyúlt Bajnokok Ligája-szezonból, ugyanakkor a magyar csapatok számára jövő héten, a selejtezőkkel már megkezdődik az új nemzetközi kupaszezon. Az ellenfelek mellett idén a koronavírus jelentette utazási kihívásokkal, vagyis korlátozásokkal is meg kell küzdeni, ezért a jövő héttől egy világos protokollt léptetnek életbe a külföldön pályára lépő és onnan hazatérő magyar csapatok, valamint a hazánkba látogató külföldi csapatok számára – írja közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szombaton megrendezik a Balaton-átúszást

PPestiSrácok.hu Sport exkluzív 2020 július 30.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján – a Balatoni Vízirendészet Rendőrkapitányának egyetértésével – a szervezőbizottság úgy döntött, hogy megtartja szombaton a 38. Lidl Balaton-átúszást. Az eseményen csak az előzetesen nevezők tudnak részt venni. Nevezni a 10 000 fős létszámlimit eléréséig, de legkésőbb péntek délig lehet.
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.