Pesti Srácok

Sport

Szabics Imre április 1-től átveszi a Mol Fehérvár FC irányítását

PPestiSrácok.hu Sport 2021 február 26.
Április 1-től Szabics Imre lesz a labdarúgó OTP Bank Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Mol Fehérvár FC vezetőedzője. A klub pénteki közleménye szerint a játékosként 36-szoros válogatott csatár március végéig még az osztrák válogatott másodedzőjeként látja el feladatait, ezt követően csatlakozik az együtteshez. A 39 éves szakember szerződése 2024. június 30-ig szól.

Fehérvári győzelem az Üllői úton – kiesett a Magyar Kupából a Fradi

Perutek János Sport 2021 február 24.
Egy góllal nyerte a Magyar Kupa-mérkőzését a Mol Fehérvár FC a Ferencváros csapata ellen, annak ellenére, hogy a vendégcsapat három találatot is szerzett az Üllői úton. Nyomasztó fölényben játszotta végig a mérkőzést a Fradi, de hiába a jó mezőnyjáték, ha a futballt gólra játsszák és ebből a Fehérvár ért el többet. Nikolics kezdte meg a gólgyártást, mindjárt a mérkőzés elején büntetőből szerzett találatot, aztán érkezett Stopira, aki elsőként a saját kapujába fejelt, majd a Fehérvár legnagyobb szerencséjére egy szögletből a Fradi kapujába is betalált. Így Kovács kapus remek teljesítménye mellett Stopira fejesgóljainak köszönhette a továbbjutást a fehérvári csapat.

A német futballválogatottat választotta a Bayern München új csillaga

Perutek János Sport 2021 február 24.
A német labdarúgó-válogatottban akar szerepelni Jamal Musiala, a Bajnokok Ligájában és a Bundesligában is címvédő Bayern München támadó középpályása, aki pénteken ünnepli 18. születésnapját. A brit-nigériai apától és német anyától származó játékos azután döntött a Nationalelf mellett, hogy Joachim Löw szövetségi kapitány Münchenben találkozott vele és az édesanyjával.

Orbánék kiütötték a Hertha Berlint

Perutek János Sport 2021 február 21.
Nagyon kemény csatát láthattak azok a nézők, akik vasárnap délután a magyar érdekeltségű Hertha Berlin - RB Leipzig Bundesliga futballmérkőzést választották. Gulácsi Péter csapata a bajnoki címért harcol, míg az egykori szövetségi kapitány által vezetett Hertha a kiesést szeretné elkerülni. Ma nagyszerű játékkal a lipcsei csapat nyerte a találkozót három góllal, amiből az utolsót a magyar válogatott védelmének vezére, Willi Orbán fejelte. Dárdai Pált pedig egyelőre elkerüli a győzelem, annak ellenére, hogy csapatának rengeteg helyzete volt a mai találkozón is.

Izgalmas mérkőzésen nyert 1–0-ra a Ferencváros a bátor Honvéd ellen – Dibusz kivédte a kispestiek szemét

Perutek János Sport 2021 február 20.
A hideg ellenére nagy iramú, színvonalas mérkőzéssel ajándékozták meg a szurkolókat a Fradi–Honvéd meccs résztvevői. Szerhij Rebrov csapata rengeteg helyzetet dolgozott ki a mérkőzésen, de egyetlen gólt tudott csak szerezni, ami miatt a lefújás pillanatáig izgalmas volt a csata. A hazaiak gólját a remek formában játszó albán, Uzuni szerezte, a vendég Honvéd pedig a jó játékkal vigasztalódhatott, illetve azzal, hogy Horváth Ferenccel egy hét közös munka után már egy komoly csapat képét mutatta az együttes.

Magyar Kerékpáros Szövetség: a kormány kiemelten kezeli a velodromépítést

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 február 20.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a debreceni velodrom-beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket – közölte a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombaton. A közlemény kiemelte: a döntés egyben elismerése is a hazai pályakerékpársport elmúlt éves eredményeinek, a sportolóknak és edzőknek.

Eb-szereplést ér a szenzációs sógorverés – Magyarország–Ausztria 83–81

KAKovács Attila Sport 2021 február 19.
Káprázatos hajrával, igazi, megalkuvást nem ismerő, szív-lélek játékkal nagyszerű győzelmet aratva kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Az osztrákok elleni 83–81-es sikerrel eldőlt a lefontosabb kérdés a selejtezőcsoportban: a címvédő Szlovénia, Ukrajna, valamint a mieink ott lehetnek majd az Eb-n, Ausztria pedig végleg elveszítette erre a reményét.

Horváth Ferenc: meg kell kongatni a vészharangot

Perutek János Sport 2021 február 17.
A hétfőn kinevezett vezetőedző, Horváth Ferenc szerint meg kell kongatni a vészharangot a játékosok fejében annak érdekében, hogy a Budapest Honvéd labdarúgócsapata bennmaradjon az élvonalban. A frissen kinevezett tréner erősnek tartja a jelenlegi játékoskeretet ahhoz, hogy elérjék a céljukat, és emiatt csak a győzelmet tartja elfogadható eredménynek a magyar labdarúgó bajnokság következő szakaszában.

Bertók Róbert: Pozitívak az érzéseim a magyar ökölvívás jövőjével kapcsolatosan (PS-interjú!)

Perutek János Sport 2021 február 16.
A múlt héten Debrecen városába költözött a hazai és nemzetközi amatőr ökölvívó élet, hiszen megrendezésre került a Bocskai Emlékverseny, ami Magyarország legrégebbi nemzetközi viadala. Csakúgy mint idáig minden versenyre, remek ökölvívók érkeztek, összesen huszonkét országból. A magyar csapatból hárman is eljutottak a döntőig, ami hatalmas siker a hazai ökölvívásnak. Az eseményen történtekről Bertók Róbert szövetségi kapitánnyal beszélgettünk.

Hivatalos: nyártól ismét Ambros Martín a Győri Audi ETO KC vezetőedzője

Perutek János Sport 2021 február 14.
Nyártól ismét a spanyol Ambros Martín lesz a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője. Ezzel hivatalosan is eldőlt, hogy az egykori sikerkovács tréner váltja Danyi Gábort a kispadon. Ráadásul nemcsak kiváló edzővel, hanem nagyszerű, egykor Győrben kézilabdázó játékosokkal is erősödik a csapat: többek között visszatér a román válogatott Crina Pintea is.

Kétgólos hátrányból ért el döntetlent Pintér Attila csapata a Fradi ellen – Mezőkövesd–FTC 2–2

Perutek János Sport 2021 február 14.
A kemény hideg ellenére hatalmas iramban zajlódott a Mezőkövesd–Fradi NB1-es labdarúgó mérkőzés. A vendég csapat kezdte jobban a találkozót, hiszen Somália és Boli lévén kétgólos előnybe is kerültek. Pintér Attila csapata azonban derekasan küzdött és több nagyszerű összjátékkal meglepte ellenfelét, és végül egyenlíteni is tudott, ami nem kis bravúr a BL-főtáblát megjárt Ferencváros ellen.

Férfi kosarasaink számára a kvalifikáció a tét a közelgő Eb-selejtezőkön

KAKovács Attila Sport 2021 február 14.
Nagy bravúrra készül a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Korábban még sosem volt példa arra, hogy két, egymást követő Európa-bajnokságon ott legyen nemzeti együttesünk, most viszont reális esélye van annak, hogy ez megvalósuljon. Ehhez „csupán” az kell, hogy a hátralévő négy selejtezőjéből csapatunk legalább egyet megnyerjen. Bár korunk legjobb magyar játékosa, Hanga Ádám klubkötelezettsége miatt sajnos ezúttal is hiányzik a keretből, a cél mégis megvalósíthatónak tűnik.

Kovács Richárd az egyetlen magyar, aki aranyéremmel zárta a Bocskai ökölvívó emlékversenyt

Perutek János Sport 2021 február 12.
Három magyar döntősnek izgulhattak az ökölvívás szerelmesei péntek délután a Bocskai Emlékversenyen, ahol a hazai és a nemzetközi mezőny legjobbjai léptek szorítóba ezen a héten. A két férfi döntőn nagyon kinézett a két magyar arany, azonban Gálos Roland, olimpiai kvótás bokszoló nem tudta megismételni tavalyi sikerét, mivel ellenfele a francia Samuel ezúttal jobb formát mutatott. Szűcs Szabina egy nagyon színvonalas ellenféltől kapott ki, így a nemzetközi viadal egyetlen magyar aranyérmese a nyíregyházi Kovács Richárd lett.

A koronavírus miatt nézők nélkül rendezik meg a melbourne-i Grand Slam teniszversenyt

PPestiSrácok.hu Sport 2021 február 12.
Bár a Melbourne-ben zajló Australian Open Grand Slam teniszversenyen eddig jelen lehettek a nézők, ennek péntek éjféltől vége lesz. A torna zárt kapuk mögött folytatódik tovább, mert Victoria államban ismét koronavírus-vészhelyzetet rendeltek el; az állam miniszterelnöke szerint a koronavírus brit mutációja ütötte fel a fejét. A mostani döntés újabb csapást jelent az Australian Open szervezőinek, akik eddig naponta harmincezer embert engedhettek be a pályákra – írta meg az Origo.

A Ferencváros csapata nyerte a délutáni sárfocit – Dorogi FC–FTC 1–2

Perutek János Sport 2021 február 10.
A kilencvenegyedik Fradi-meccsére készült a mai délután Szerhij Rebrov tréner, de amikor a reggeli kávéját szürcsölgette, még nem gondolta, hogy foci helyett sárban dagonyázás lesz a program a dorogi stadionban. Ráadásul a mérkőzésen mindvégig derekasan küzdő Dorogi FC nem adta magát könnyen. A második félidőben szépíteni tudott a hazai csapat, azonban a Fradi lőtt több gólt a mérkőzésen, így 1–2-es végeredménnyel, ha nem is simán, de továbbjutott a Magyar Kupa nyolcadik fordulójából.

Kovács Richárd fantasztikus győzelmével indult a 65. Bocskai ökölvívó emlékverseny

Perutek János Sport 2021 február 9.
Remekül startolt tegnap a 65. Nemzetközi Bocskai Emlékverseny, amelynek ezúttal is Debrecen ad otthont. A nyíregyházi Kovács Richárd az egykori Európa-bajnok Pavlo Iscsenkot győzte le a nyitó fordulóban. A hajdúsági városban természetesen kiemelt egészségügyi biztonsági intézkedések mellett egészen péntekig tartanak az ökölvívó mérkőzések, ahol a férfiak mellett a női mezőny is képviselteti magát.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.