Pesti Srácok

Kovács Richárd fantasztikus győzelmével indult a 65. Bocskai ökölvívó emlékverseny

Kovács Richárd fantasztikus győzelmével indult a 65. Bocskai ökölvívó emlékverseny

Remekül startolt tegnap a 65. Nemzetközi Bocskai Emlékverseny, amelynek ezúttal is Debrecen ad otthont. A nyíregyházi Kovács Richárd az egykori Európa-bajnok Pavlo Iscsenkot győzte le a nyitó fordulóban. A hajdúsági városban természetesen kiemelt egészségügyi biztonsági intézkedések mellett egészen péntekig tartanak az ökölvívó mérkőzések, ahol a férfiak mellett a női mezőny is képviselteti magát.

Nem volt egyszerű helyzetben Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség jelenlegi elnöke, amikor bő egy esztendővel ezelőtt elfoglalta a sportág első számú székét. Ennek részleteiről a PestiSrácok.hu-nak egy korábbi interjúban nyilatkozott, ráadásul az idei év elején a koronavírust is a nyakába kapta a sportág és annak vezetése is. A Bocskai emlékverseny a magyar ökölvívás legkiemelkedőbb nemzetközi versenye. Nem kis feladat tető alá hozni még egészséges időkben sem, pláne a mostani járványhelyzetben, amikor Bajkai Istvánnak és csapatának úgynevezett buborékot kellett kialakítani.

Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, fideszes országgyűlési képviselő beszédet mond a 65. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny megnyitóján a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2021. február 8-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A szakági elnök és segítői szépen megszervezték a rendezvényt, ami hétfőn kezdődött. A ringben magyar szempontból kedvezően alakultak a dolgok, remek küzdelmeket láthattak az online közvetítés nézői, bár becsúszott egy-két váratlan vereség is. Hegyi Barnabás és Cservenka Róbert litván illetve finn ellenfelektől kaptak ki, ami a tudásuk alapján kissé meglepő. Ezt jól tudta az ötvenhét kilogrammos Bernáth László, aki az első magyar sikerét hozta a versenyen, amikor legyőzte az algériai Usszama Mordzsanét.

PestiSracok facebook image
Mellár Péter (b) és Rostás Armandó a 65. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny férfi hatvanhárom kilogrammos súlycsoportjának selejtezőjében a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2021. február 8-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A férfiak mezőnyében a nap egyik legjobb csatája és legnagyobb győzelme a nyíregyházi hatvanhárom kilogrammos Kovács Richárd nevéhez fűződik, aki egy volt kontinensbajnok ellen bokszolt hatalmasat. Nagy Lajos edző tanítványa a ma már izraeli színekben küzdő Pavlo Iscsankot győzte le, aki 2013-ban még ukrán színekben nyert Európa-bajnokságot.

– értékelte teljesítményét Kovács Richárd.

A Bocskai emlékverseny nemcsak a férfiak küzdelméről szól, hanem az egyre erősödő női mezőny is képviselteti magát. Hámori Luca és Halász Nóra is győzelemmel debütált a verseny első napján és nyilván hatalmas érdeklődés fogja övezni Nagy Tímeát, aki debreceniként és a magyar női mezőny kiemelkedő alakjaként biztosan kiemelt figyelmet fog kapni.

A verseny keddi napján is rendeztek magyar érdekeltségű mérkőzéseket, többek között ringbe lépett a profi WBO Európa-bajnok hatvankilenc kilogrammos Kovács Zoltán is, aki szintén a nyíregyházi boksziskolát képviseli. A Caramel becenevet viselő sportoló hasonlóan klubtársához izraeli ellenféllel kezdett, aki kedden jobbnak bizonyult Kovácsnál, aki így búcsúzott a versenytől. Ugyanebben a súlycsoportban Csonka Zsolt sem tudott nyerni. mert az algériai Ait Bekka szintén jobb formát mutatva bunyózott, a magyar versenyzőre még rá is kellett számolni. Kovács Pál, a hódmezővásárhelyi ökölvívás jeles képviselője viszont győzelemmel kezdett kedden, simán hozta mérkőzését a cseh Maxim Schejbal ellen, így még versenyben van. A PestiSrácok.hu sportrovata a továbbiakban is beszámol az eseményről, hiszen Kovács Richárd holnap már a helyezésekért bokszol, valamint a verseny után exkluzív interjút készítünk Bertók Róbert szövetségi kapitánnyal, aki lapunk hasábjain fogja elemezni és értékelni a történteket.

Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.