The Fair Right
Beszivárogtam David Pressman zártkörű bulijára – The Fair Right (videó)
David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete komolyan veszi a munkáját. Az USA hagyományaihoz hűen szinte minden lehetőséget megragad, hogy beleszóljon egy szuverén ország belügyeibe. Az ő feladata elvileg a két ország közötti jó kapcsolat kiépítése volna, de mintha folyamatosan olyan szervezetek körül sündörögne, amelyek fő célja a demokratikusan megválasztott kormány megbuktatása. Mindemellett hithű LMBTQ-aktivista is, amiről Karácsony Gergely beszéde óta tudjuk, hogy egy politikai irányvonal (erről bővebben itt olvashattok). Karácsony Gergely leleplezte a Pride politikai mivoltát – The Fair Right (videó)
Rendszeresen elhangzik, hogy a Pride nem egy politikai rendezvény, hanem a szabadságról, a szeretetről és az elfogadásról szól, Karácsony Gergely azonban mást mond. A főpolgármester a Pride-on elmondta, hogy szeretné, ha az többé nem egy politikai rendezvény lenne. Ebből következik, hogy szerinte eddig az volt. Ebben a rövid videóból megtudod, milyen volt a Pride-ról tudósítani. A helyszínen készült videót ide kattintva tudod megnézni, de az nem adja át azokat az ott tapasztalt dolgokat, mivel a kamera sem tud mindent rögzíteni. Ebben a videóban elmesélem neked mindazt, ami kimaradt a Pride-os tudósításból. Azahriah nem azt kapta, amire számított – The Fair Right (Videó)
Azahriah nagyon berágott egy hazai étteremre, amiért két órát késett a rendelése, ráadásul annak minősége sem volt kifogástalan. A hirtelen felindulásból online elkövetett hitelrontást azonban pár óra múlva törölte az instaoldaláról, aminek okát máig sem tudjuk. Mindenesetre tény, hogy nem ő az egyetlen, aki nem azt kapja, amit kér, más esetben mégsem kapja fel a sajtó, ha egy étterem ilyen "ételt" szolgál fel. Tényleg egy hírességnek kell bepöccennie, hogy érdemi változás történjen? Hófehérke és a hét hajléktalan – The Fair Right (Videó)
A mai adásban beszélgetünk az új, élőszereplős Hófehérkéről, ami annyira botrányosra sikerült, hogy a Disney napokig tagadta a kiszivárgott képek valóságtartalmát. Ezután szó lesz az ország legelvetemültebb Facebook-bölcsészéről, aki megpróbálta Orbán Viktor nyakába varrni az angyalföldi gyilkosságot. Ezután áttérünk a Telex cikkére, amit a Szijjártó Péter gólyás posztja alá érkező kommentekből írtak. Mi sem értjük, hogy miként lehet ebből cikket írni, de náluk a bölcsészet köve, nyilván az újságíráshoz is jobban értenek. Végül pedig megvitatjuk, hogy mi a helyzet a hálapénzzel. Minden idők legb*zibb adása – The Fair Right (videó)
Az életben csak néhány dolog biztos, a nyári Budapest Pride azonban az egyik legstabilabb esemény az univerzumunkban. Az elnyomott kisebbség kirajzik, órákon át vonul Budapest utcáin, a pár száz kilométerre még gyerekmunkásokat alkalmazó világcégek pedig kísérik őket. A nyugati médiában ilyenkor szinte minden a szivárványról szól. Hogy felzárkózzunk a független-objektív kollégáinkhoz, mi is a meleg hónapok köré szőttük a mai videónk tematikáját. Nézzétek meg a teljes videót! Budapest Pride 2023 – "A b*zikat szeretem, de a nőket b***om, zöld-fehér-zöldre imádkozom"
Ahogyan minden évben, idén is volt Budapes Pride. A szervezők kijelentették, hogy ez nem egy politikai rendezvény, de Karácsony Gergely a végén valahogy odakeveredett a színpadra, majd felmondta a kötelező propagandát. A résztvevők között megbújt néhány olyan közéleti nagyágyú is, mint Whisperton, aki sokak számára ismeretlen lehet, de több millió fiatal nézi őt a TikTokon. Fiatalok, akik négy év múlva szavazók lesznek. A felvonulók idén csak minimálisan inzultálták a stábunkat és meglepően közlékenyek voltak. Megtudtuk, hogy mit gondolnak a nemátalakító műtétről és az iskolai LMBTQ-oktatásról is. Nézzétek meg a teljes videót!
A státusztörvényre jeget, Franciaországra tüzet szórtak – The Fair Right (videó)
A parlament elfogadta a státusztörvény többszörösen módosított változatát, a baloldal azonban továbbra is hergeli az embereket. A törvénytervezet-tervezetben valóban voltak szokatlan pontok, de a most elfogadott változat mentes ezektől. A tüntetőknek persze fogalmuk sincs, hogy mi áll a törvényben, mindössze annyit tudnak, hogy a státusztörvény "róóósz". A legutóbbi tüntetés mindenesetre nem sikerült túl jól. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy több tibeti szerzetes volt a Kossuth téren, mint tüntető. Szerencséjükre csatlakozott hozzájuk egy bulizni vágyó olasz turistacsoport is, azonban viszonylag hamar elpárologtak, amikor rájöttek, hogy ez egy tüntetés, nem pedig utcabál. A tüntetők ezután 100 kg jég segítségével megpróbálták kirakni a viszonylag nem túl bonyolult "JÖVŐ" szót, aminek drámai olvadása közben "biztosan megbukik a Zorbán", de sajnos ez sem sikerült nekik. Eközben Franciaország sikeresen leszakadt az orosz energiahordozókról, és megtanult Citroenekkel fűteni. Legalábbis eddig ez tűnik a leglogikusabb magyarázatnak arra, hogy miért lángolnak országszerte az autók. Egyes elméletek szerint szélsőséges migránsbandák gyújtották fel őket, de a haladósajtó ezt azóta cáfolta. A Renault-k és Citroenek ilyen módú felhasználását követően helyenként a nyár legrangosabb eseményét, a Pride-ot is le kellett mondani. Erre mondják, hogy a védett állat lelegeli a védett növényt. Ha azonban kíváncsi vagy a pontos részletekre, mindenképpen nézd meg a teljes videót! Döntött a Veszprémi Törvényszék: mától nálunk is hivatalos a genderőrület – The Fair Right (videó)
Szinte az összes létező baloldali megmondóember elmondta már, hogy a genderőrület egy álprobléma, ami legfeljebb csak a Fideszesek fejében létezik. Amikor már szorult a hurok, beismerték a létezését, de csak a távoli nyugaton felbukkanó, elszigetelt esetként hivatkoztak rá. Amikor elkezdtek összefüggővé válni az egyre gyakoribb "elszigetelt esetek, a narratíva megváltozott. Jó-jó, létezik, de hozzánk ez sosem jut el - mondták. Ezzel szemben a Veszprémi Törvényszék most úgy döntött, hogy az évek óta nőként élő, férfinak született Elvira idő előtt mehet nyugdíjba, és a nőknek járó kedvezményes nyugdíjat is igénybe veheti. Az 500 millió forintos kérdés – The Fair Right (Videó)
Az elmúlt hét Karácsony Gergely 500 milliós botrányától volt hangos, de még mindig nem sikerült választ kapnunk a legfontosabb kérdésre. Nem, nem az a kérdés, hogy honnan jött a pénz. Ezen a ponton ez már nem is igazán számít, hiszen majdhogynem egyértelmű. A legfontosabb kérdés az, hogy Karácsony Gergely és/vagy Perjés Gábor miért vár a válasszal? Miért nem álltak még ki a nyilvánosság elé? Miért mondta azt Perjés Gábor Bohár Dánielnek, hogy "majd máskor válaszolok"? Ezek szerint van válasz, csak még nem mondhatják el? Mindenesetre a Karácsony Gergely által nagyra becsült mintademokráciákban egy politikus kevesebbért is lemondana. Várjuk a főpolgármester reakcióját. Mi a magyarországi infláció valódi oka? – The Fair Right (videó)
Az infláció mindenkit érint, de mi okozza ezt a kiugró áremelkedést? A baloldal szerint a válasz egyértelmű: Orbán Viktor és a Fidesz. A válasz azonban nem ilyen egyszerű. Kezdjük azzal, hogy megközelítőleg 3000 milliárd forint hiányzik a költségvetésből, amit annak köszönhetünk, hogy a hazai baloldal lobbizásának következtében Brüsszel mondvacsinált okokra hivatkozva visszatartja a nekünk járó EU-s pénzeket. Ez persze csak a történet egyik fele. A visszatartott pénzeken túl Brüsszel azt szeretné, ha Magyarország többet dobna be a közös EU-s kasszába, hogy azt ők Ukrajnának adhassák. Erre mondta Orbán Viktor, hogy a magyarok pénze valószínűleg Ukrajnában van. A baloldal persze úgy tesz, mintha az EU-s pénz soha nem is létezett volna, és büszkén mutogatja az Eurostat nemrég megjelent kimutatását, miszerint az egész unióban nálunk a legmagasabb az infláció. De az infláció nem ilyen egyszerű. Egyáltalán nem. Számos dolog befolyásolja. A mai videóban ezekről a tényezőkről beszélünk. Nézzétek meg! Már megint nem szülnek a feminácik – Mérő Vera ismét áldozat – The Fair Right (videó)
Ha valaki járt mostanában Mérő Vera oldalán, az bizonyára találkozott azzal a szokatlan, leginkább egy magányos állólámpára emlékeztető jelmezzel, amit Magyarország kedvenc főállású férfigyűlölője öltött magára. Mérő Vera piros kardigánban, egy A4-es lappal a fején kijelentette, hogy a magyar kormány megint elnyomja a nőket, majd arra kérte a sikeresen fanatizált követőit, hogy ők is fotózzák le magukat állólámpának öltözve. Az önálló gondolatok hívei ezúttal egy filmből vették az ötletet, ahol a szexuálisan kizsákmányolt és szülésre kényszerített nőknek ezt az egyenruhát kellett viselniük. Brit tudósok továbbra is kutatják, hogy a Mérő Vera által kritizált csok minimális szigorítása miként állítható párhuzamba a filmbéli nők szülésre való kényszerítésével, de eddig még nem jutottak eredményre. Annak ellenére, hogy a Mérő Vera fejében pattogó gondolatokról egy egész szemináriumra való anyagot lehetne írni, mi úgy döntöttünk, hogy másról is beszélgetünk. Így került szóba Karácsony Gergely láthatatlan adománygyűjtő doboza, Prigozsin lázadása, illetve a Harry Potter és a Twitter új szitokszava (nem, ez nem egy új kötet). Nézzétek meg a teljes videót! A Wagner-lázadás legfontosabb kérdései – The Fair Right (videó)
Érdekes fordulatot vett az ukrajnai háború. A Wagner-csoport vezére, Jevgenyij Prigozsin bejelentette, hogy a katonáival elindul Moszkva felé és megtámadja a fővárost. Ez a lendület persze viszonylag hamar alábbhagyott, de Prigozsin kitartott álláspontja mellett, miszerint az orosz védelmi minisztert és vezérkari főnököt le kell váltani. A hír hallatán a baloldali sajtó teljes holdudvara valóságos katartikus állapotba került. Már-már pezsgőt bontottak, és hősként ünnepelték a pár napja még fasisztaként feltüntetett Wagner-vezért. Majd jött a hír, hogy a lázadásnak vége, Prigozsin megnyugodott, a Wagner pedig hazamegy. Putyin Oroszországában azonban egy zendülést ennyivel nem lehet megúszni... háborús helyzetben pedig ez hatványozottan igaz. Prigozsint ugyanakkor valahogy még mindig nem hívták el "teázni", de még csak ablaktisztítás közben sem érte tragikus baleset. Mi állhat a háttérben? A válaszokat senki sem tudja, de ahogyan Robert C. Castel írta az egyik posztjában: félig átgondolt válaszok helyett most jól átgondolt kérdésekre van szükség. A videóban pontosan ezeket a kérdéseket fogjuk feltenni.
Újabb teszetoszaság került Karácsony Gergely balfék-listájára – The Fair Right (videó)
Karácsony Gergely ismét és folyamatosan emeli a lécet. Lassan már olyan érzése van az embernek, hogy Karácsony Gergely előre megfontolt szándékkal segíteni újabb és újabb kétharmadhoz a Fideszt. Az ember, aki nem tud fénykardot fogni, de még kezet sem, rossz kezére húzza a vágásbiztos kesztyűt, nem beszél angolul, autót nem vezet és kerékpárt is csak akkor tud használni, ha van mellette egy kamera, mára elérte azt, hogy egyedül, felnőtt segítsége nélkül csúszdázik. Karácsony Gergely egészen elképesztő talentum. Kiszámolta, hogy 136 ezer ember képviseli Budapest többségét, akik megmondják, mi történjen egy közel 2 milliós fővárossal. Ha pedig ez nem lenne elég, itt van nekünk a 444.hu fantasztikus propagandistája, Bede Márton. Történetünk hőse munkája révén vált híressé: először megírta önnön maga "kiherélésének" sikersztoriját, majd azon sajnálkozott, hogy a migránsok tovább mennek. Most ismét alkotott. Ezúttal az a baj, hogy nem jönnek ide. Ha pedig nyár, akkor Balaton! Ami nem csak drága, de egyenesen megfizethetetlen is, sőt! Ha belemész, a balatoni cápák lerágják a lábujjadat, drága a lángos, mérgező a víz, ha pedig belefulladsz, a lelked a pokolra jut - vizionálja a haladó sajtó, ami mindent megtesz azért, hogy gyűlölj mindent, ami magyar. Ezen kívül sok más érdekes dologról beszélgettünk a legutóbbi adásban! Nézzétek meg a teljes videót! Nem hiszed el, mire költi az osztrák köztévé az adófizetők pénzét – The Fair Right (Videó)
Bezzeg Ausztria, de leginkább bezzeg Bécs! A független-objektív sajtó rendszeresen példálózik a nyugati szomszédunkkal, de a legutóbbi húzásukról valamiért mélyen hallgatnak. Hallgatnak, mert tudják, hogy Magyarországon (és minden normális országban) ez a hír nem lenne túl népszerű. Az osztrák köztévé ugyanis úgy döntött, hogy élőben közvetíti a bécsi Pride-ot. Ez azonban nem a Pride-ról vagy a melegekről szól. Ez a pofátlanságról szól. Arról, hogy az adófizetők pénzét költik egy olyan esemény népszerűsítésére, ami a társadalom kevesebb, mint öt százalékát érint. Ha pedig ez nem lenne elég, a Pride-hónap alatt az osztrák köztévé még a műsorkínálatot is a szivárvány-lobbi igényeire szabja. Meglátjuk, bejön-e nekik. A Bud Light és a Target is nagy sikert aratott a szivárvány-kampánnyal... ja, nem. Mire készül Pressman? Mit akar az USA nagykövete egy tiktokertől? – The Fair Right (videó)
Mit akar David Pressman egy TikTokertől? Az Egyesült Államok nagykövete nemrég meghívta magához az ország legismertebb Tiktok-celebét, WhisperTon-t. Pressman nem az a fajta ember, aki ok nélkül tesz vagy mond dolgokat. Ahelyett, hogy a két ország diplomáciai viszonyát koordinálná, inkább folyamatosan a demokratikusan megválasztott kormány ellen hergel. De hogy jön a képbe Whisperton? Ezt csak úgy tudjuk megérteni, ha az összképet nézzük, ebbe az összképbe pedig Gulyás Marci is kőkeményen belelóg. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mi a kapcsolat közöttük, nézd meg a teljes videót! Soros György nem vész el, csak átalakul – The Fair Right (videó)
Soros György nem vésze el, csak átalakul. Pont úgy, ahogyan a migránskvóta is. Először nem létezett, majd a narratíva hirtelen megváltozott. Mindig is létezett, de semmilyen hatással nincs ránk, most pedig ez minden Magyarországot ért hatás origója. Ez Soros Györgyre és a migránskvótára egyaránt igaz. De nem csak Soros György megy nyugdíjba, hanem a kiöregedett tinisztár, Greta Thunberg is. Kislánnyal még az olyan elvetemült elképzelések is eladhatóak, mint a "klímaszorongás" vagy "klímaödéma", egy 20 éves, enyhén csúnyácska fiatal nő azonban már kicsit sem aranyos. Marketingszempontból használhatatlan. Már nem lehet a "te kritizálsz egy gyereket" típusú baloldali csatakiáltások mögé bújni, hiszen már nem egy kislányról beszélünk. Jöhet a következő jelölt. Van azonban jó hír is! A baloldal megépítette a saját "lombkorona-sétányát", ezt azonban nem kritizálják olyan élesen, sőt! Egyenesen megpróbálják elhallgatni. Hogy pontosan miről is van szó, az a videóból kiderül. Hamarosan itt a Pride, a diáktüntetők pedig már "tankkal" járnak – The Fair Right
Lassan beköszönt a közéleti uborkaszezon: az időszak, amikor mindenki nyaral és nem történik semmi. A magyarországi baloldal azonban nem hagy minket pihenni. Ha nem lenne elég megrázó az idei Pride közeledte, a diáktüntetők szereztek egy "oktatási tank" névre keresztelt szokatlan járművet. A szerkezet leginkább egy körbekartonozott bevásárlókocsira hasonlít, ami azon egyszerű okból következik, hogy az is. Ennek a furcsa szerkezetnek két utasa és két irányítója van, így összesen négyen kellenek ahhoz, hogy szénné röhögjük magunkat. A videóból kiderül, hogy pontosan hogy is néz ki a tákolmány, de arról is beszélünk, hogy miért tiltották be a Bibliát több iskolában, és mi áll a történelmi szereplők származásának meghamisítása mögött. A Twitter ismét beleköpött a baloldal levesébe – The Fair Right (videó)
A Twitter kilépett az EU félretájékoztatás elleni önkéntes rendszeréből. Ettől persze még nem fog álhíreket közvetíteni, viszont legalább nem az EU bürokratái fogják megszabni, mi az álhír és mi nem az. Annak ellenére, hogy egy önkéntes megállapodásról beszélünk, a hazánkat is többször gyalázó Věra Jourová keményen nekiment a Twitternek, amiért aláássa a demokráciát. Ez alatt az idő alatt a francia kormány egy egész platformot tiltott be, amiért ők nem törölték a számukra kényes személyeket. Věra Jourová nem szólalt fel az üggyel kapcsolatban. Ki érti ezt? Erőszakra hivatkozva több iskolából is kitiltották a Bibliát – The Fair Right (videó)
Betiltották a Bibliát több amerikai iskolában vulgaritásra és erőszakra hivatkozva – írja a Telex.hu a BBC nyomán. A cikk többnyire tárgyilagosan fogalmaz, de erősen érezhető benne a "woke" ideológiára jellemző "újbeszél", amit mi csak maszatolásnak hívunk. Egy viszonylag egyszerű esetről van szó, ami mögött azonban egy sokkal komolyabb probléma lapul. Most csak egy iskolában tiltották be, de holnap vajon honnan tiltják ki a Bibliát? Hollywood összefogott ellenünk, de van egy ország, ami előtt fejet hajtanak – The Fair Right
Elkészült az élőszereplős "A kis hableány" című fantasztikus Disney-alkotás, de nem aratott osztatlan sikert. A nézőknek nem tetszett, hogy ugyan a nosztalgia kedvéért dolgozták fel újra a filmet, mégis lecserélték az egyik legismertebb Disney Hercegnőt egy olyan színésznőre, aki vállaltan ódzkodott a vízalatti forgatásoktól és egy kicsit sem hasonlít az eredeti karakterre. A kritikusokat persze azonnal "összerasszistázták", de ezt már megszokhattuk. Ahogyan azt is, hogy míg nekünk tilos véleményt formálni, addig Kína vállaltan lehet rasszista, a Disney így is behasal neki. Ha pedig ez nem elég, akkor érdemes megnézni, hogy az IMDB hogyan csalta el a film értékelését a "trollokra" hivatkozva. Nézzétek meg a teljes videót! Nem állnak le: tovább eszkalálódik az ukrajnai háború, de mi lesz a Nyugat válasza? – Kohán Mátyás a Fair Rightban (videó)
Mozgalmasan telt az elmúlt pár hét az ukrán-orosz háború tekintetében. Az oroszok elfoglalták Bahmutot, amire korábban mindkét fél stratégiai fontosságú csomópontként hivatkozott. Prigozsin, az oroszok oldalán harcoló Wagner-csoport vezére úgy fogalmazott, hogy Bahmut az övék, majd felszólította Zelenszkijt, hogy engedje elmenekülni a hátrahagyott kiskatonákat (erről bővebben itt). Ezalatt az idő alatt Zelenszkij és az általa kézivezérelt ukrán sajtó arról számolt be, hogy az ukránok nem adják fel Bahmutot, az ukrán sereg pedig jelenleg is körbezárta a várost. Mi az igazság? Ezt sajnos sosem fogjuk megtudni, mivel mindkét félnek érdekében áll a stratégia túlzás, Kohán Mátyás, a Mandiner külpolitikai újságírója azonban elmondott minden olyan részletet, ami alapján sokkal tisztábban látjuk ezt a ködös időszakot. A beszélgetés alatt Mátyás arra is kitért, hogy az ukrán katonák miként tudtak áttörni az orosz határon és megtámadni egy helyi falut. Nézzétek meg a teljes beszélgetést! Vigyázz! Lehet, hogy téged is így manipulálnak – The Fair Right (Videó)
Propaganda és propaganda között óriási különbség van. A legtöbb ember azt hiszi, csak az a politikai "kampányszöveg" lehet propaganda, amit az arcába katapultálnak, de ez nem igaz. A propaganda legtöbbször alattomos. Olyan alattomos, hogy észre sem veszed. És ha tetszik, ha nem, a propaganda működik. A legjobb bizonyíték erre a videóban bemutatott csoport, akik közé beépültem. Miközben figyeltem a csoport működését, valósággal ledöbbentem. Felfoghatatlan, hogy vannak emberek, akik bedőlnek az ilyen olcsó manipulációnak, miközben észre sem veszik, hogy manipulálva vannak. Számukra ez a valóság. Ha pedig valaki megpróbál más nézőpontot is kilátásba helyezni, a "vezetőség" rövid úton eltávolítja, hiszen a tenyészállat csak azt eheti, amit a gazdája enni ad neki. A történet legérdekesebb része a csoport mögött álló "szervezet". Sosem jönnél rá, ki irányítja ezt a szélsőséges közösséget, a videóból azonban megtudhatod! YouTube and Big Tech companies are the enemies of freedom of speech – The Fair Right
The freedom of press has died in Hungary recently. YouTube deleted our channel with no explanation, but later explained its decision with several different, contradictory reasons. PestiSrácok.hu and PsTV are official, registered content providers in accordance with European Union rules, not just a vlogging channel brought together by teenagers in a basement. The cancellation of our channel recalls the age of the most severe censorship, of which we Hungarians have had plenty of in the course of history. Nevezhetjük-e emiatt Zelenszkijt terroristának? – The Fair Right (videó)
Zelenszkij ismét óriási követ dobott a nemzetközi állóvízbe. Nem titok, hogy az Egyesült Államok lehallgatja Zelenszkijt (is). A helyzet pikantériáját azonban az adja, hogy a legutóbbi lehallgatás anyaga "kiszivárgott", és bejárta a világsajtót. Zelenszkij zárt ajtók mögött azt ecsetelte, hogy miként kellene orosz falvakat megtámadni, vagy éppen felrobbantani a Magyarországot is ellátó Barátság-kőolajvezetéket. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy miként szivároghatott ki egy ilyen dokumentum, és milyen üzenetet hordoz magában. Ha kíváncsi vagy rá, nézd meg a videót, abból kiderül. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.