The Right Brothers
Így lett Nagy-Britannia a világ egyik szégyene – The Right Brothers
Egy brit kisfiú palesztin terroristának öltözve pózolt a brit rendőrökkel. A rendőrök erre a fotóra látszólag nagyon büszkék voltak. Közben London a savas támadások fővárosa lett, és olyan brutális szintű megélhetési és lakhatási válság jellemzi az országot, mint még soha. Mindez egy olyan helyen, ahol látszólag még tisztelik azokat a hagyományokat, amelyek egykor naggyá tették Nagy-Britanniát, de úgy néz ki, ezt csak a legnaivabb külföldiek látják így. Egy nagy nyugati bank figyeli, hogy mire költesz, és rád szól, ha nem vagy vegán, vagy túl sokat tankolsz – The Right Brothers
Egy új banki alkalmazással kísérleteznek Nyugaton, ahol ugyan nem Orwell Nagy Testvére a miniszterelnök, de biztos nagyon szeretne az lenni, ha élne és létezne. Ugyanis a brit Natwest kitalálta, hogy ezentúl figyelni fogja, hogy mire költenek az ügyfelei (nem mintha eddig a bankok ne figyelték volna), és ahelyett, hogy az infót eladnák az adathalász cégeknek reklám céljából, inkább megfegyelmeznek, ha mondjuk túl sok benzint vásárolsz vagy épp nem vagy vegán. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mekkora diktatúrát kiabálnának egyesek, ha ezt Magyarországon az OTP csinálta volna meg, de talán még durvább lenne, ha ez Oroszországban történt volna. De így persze minden rendben, ez ugyanis a Nyugat. Okok, amik miatt egy földönkívüli soha nem szállna le a Földre – The Right Brothers
A világok harca című regény mitológiája szerint a földönkívüliek évtizedek óta figyelték az emberiséget, mielőtt megtámadták volna a Földet. Szerencsére manapság ettől nem kell tartanunk, hiszen az a valamirevaló földönkívüli, aki a bóbitáival idetekint, az egy életre lemond arról a szándékáról, hogy valaha is megvesse csápjait ezen az égitesten. És nemcsak a transzneműek miatt. Képzeljük el, hogy Joe Bidennel kellene tárgyalniuk. De rengeteg oka van még annak, hogy miért neveznének minket "hulladék típusú" találkozásnak. Az átlagembert mezonokra szedik a határon, egy terrorista egy handzsárt és egy bombát is átvihet – The Right Brothers
Miért van egyre több antiszemita azokban az országokban, ahol eddig alapvetően támogatták a zsidóságot? És hogy kerülhettek be ezek az emberek, és a terrorakciókhoz szükséges fegyverek olyan országokba, amelyek az átlagembert a reptereken mezonokra szedik? Elmondjuk. Így lett Kanada a földi pokol – The Right Brothers
Kanada a világ legjobb helye volt. Ezt viszont viszonylag gyorsan tönkretette a bevándorlás, a drogok és a baloldali kormányzás. Miért beszélgetünk erről? Mert ez vár Európára is, ha nem ébred fel nagyon gyorsan. Dezse Balázs és Gav Duncan a Right Brothersben. A libanoni pornósztár is kiáll a Hamász mellett, annak ellenére, hogy le akarják fejezni a "munkája" miatt – The Right Brothers
Furcsa emberek támogatnak furcsa dolgokat. Mia Khalifa, a pornószínésznő (akinek a munkásságáról nyilván először hallunk) annyira kiállt a Hamász mellett, hogy a Playboy kénytelen volt vele szerződést bontani. Ez ugyanaz a Mia Khalifa, akit az ISIS pár éve lefejezéssel fenyegetett meg, mert hidzsábban (csak abban) szerette felvenni a filmjeit, amelyek közül én magam nyilván egyet sem láttam. Ezen felül a Hamász évekkel ezelőtt betiltotta Gázában a pornófilmeket, Mia Khalifát pedig valószínűleg halálra köveznék akármelyik főtéren. És mégis. Nyilván mindez Amerikából könnyű, ismerjük ezt a fajtát. Továbbá nem világos a Harvard Egyetem 34 diákszervezetének kiállása sem a palesztinok mellett, azok mellett a palesztinok mellett, akik a New York-i tüntetésen óvatosan horogkeresztes zászlót is emeletek, Sydney-ben pedig el akarták gázosítani a zsidókat. Ezt a nyilatkozatot az Amnesty International harvardi szervezete is aláírta, ők azonban hétfő estére csöndben törölték magukat az aláírók listájáról. De kiállnak a Hamász mellett azok a woke kommunisták is, akik jó eséllyel támogatják az LGBTQ+ nevű WiFi-kód társaságot, akiket a Hamász először végezne ki, ha lenne rá lehetősége.
Nem mehetnek többé a brit férfiak nőgyógyászhoz? – The Right Brothers
Talán észhez tér hamarosan Nagy-Britannia, hiszen épp arról zajlik egy tudományos vita, hogy a férfiak és a nők alapvetően mások-e. Ennek nyomán úgy tűnik, ki fog derülni, hogy nem érdemes a férfiaknak időpontot adni a nőgyógyásznál, akkor sem, ha épp nőnek hiszik magukat. Nem szeretjük ezt mondani, de mi szóltunk előre, ahogy arról is, hogy Biden nem fogja betartani az ígéretét, miszerint eltörli a diákhitelek visszafizetési kötelezettségét. Dübörög az üzletszerű eutanázia a Nyugaton – The Right Brothers
Egyre nagyobb üzlet a halál a progresszív Nyugaton, de már nem csak az abortuszban élik ki magukat az életellenes liberálisok, most már élőkön is szívesen végzik el a halált okozó beavatkozásokat. Gondolhatunk itt a klasszikus eutanáziára is, amire már szinte ok nélkül jelentkezhet bárki, aki unatkozik, vagy náthás, de most egy “magasabb szintre” emelkedni a halálipar, hiszen megérkeznek a “halál szarkofágok”. Igen, jól olvasták, olyan fémkoporsókat tervezett egy orvos, amely hordozható, amelyben bárhol megölheti magát, aki így dönt, és ami fájdalommentesen segíthet a túlvilágra embereket. 2023-ban Svájcban és az USA-ban ez teljesen oké. Kiderült végre, hogy a feketék építették a Stonehenge-et – The Right Brothers
Állítólag feketék építették a Stonehenge-et, sőt a régi britek mind feketék voltak. Erről egy gyerekeknek szóló könyv ír tudományosan, sőt a BBC erre rákontrázva még egy saját dalt is kiadott, amiben egy fekete férfi római ruhában is táncol, mert a régi rómaiak is feketék voltak általában. Hogy mi szükség van erre a történelemhamisításra az nem világos, mindenesetre ha ez igaz, akkor a feketék tehetnek arról, hogy Amerikában volt rabszolgaság annak idején. Rábíznád a városod egy olyan polgármesterre, aki transzneműekkel korbácsoltatja magát? – The Right Brothers
Ti rábíznátok a városotok vezetését, és ezáltal közvetett módon az életetek irányítását valakire, akit bármikor megalázhatnak, és tulajdonképpen saját magából csinál hülyét rendszeresen? Nem, nem Karácsony Gergelyről van most szó, hanem egy kaliforniai polgármesterről, aki egy transzneművel korbácsoltatta meg magát nyilvánosan, ráadásul egy bingó esten. Elgondolkodtató, hogy annak idején, ha egy politikusról kikerült egy ilyen videó, akkor könyvelhette, hogy a karrierjének annyi, még akkor is, ha mondjuk történetesen meleg volt, mert az emberek ezen felháborodtak. Ezen kívül beszélünk arról is, hogy mi az a “white food”, vagyis a fehérek étele, hiszen sokan mostanában épp azért érvelnek az illegális bevándorlás mellett, mert állítólag nekik sokkal jobb a gasztronómiájuk. Egyszerre kezdődtek újra a BLM-felvonulások az USA-ban és a budapesti diáktüntetések – The Right Brothers
Ahogy elstartolt az amerikai választási kampány, úgy indultak útjuknak újra érdekes módon a BLM-tüntetések is. Ezúttal ismét egy bűnöző próbált meg bántani egy rendőrt. A valóság persze sokkal kevésbé fontos, mint a balhé maga, így megint áll a bál. Nyilván nincsen hálózat, így csak a véletlen műve, hogy Budapesten is elkezdődtek újra a diáktüntetések, most, hogy elkezdődött a suli, illetve a politikai év is hivatalosan. Közben figyelő tekintetünket Izraelre vetjük, ahol a kormány épp most toloncolja ki azokat a fekete afrikai bevándorlókat, akik nagy balhét csináltak az elmúlt néhány napban. Sőt, Izrael ezentúl fallal is körülveszi magát. Megint egy trend, ami felesleges és káros – The Right Brothers
Egy felháborító és felesleges új trend dübörög az interneten. Ez nem meglepő, a haladó Nyugat mindig kitalál valamit, aminek semmi értelme nincs, az meg csak a cseresznye a tortán, ha ezzel még traumát is okozhatnak a saját gyerekeiknek. Erről szól az a “kihívás”, hogy a szülők versenyszerűen törögetik szét főzés közben a tojásokat a kisgyermekeik fején, a kicsik ezeken a videókon általában sírnak, nem értik, de miért is értenék, hiszen még ebben a korban teljesen normálisak. Botrányos, vagy vicces? Erre próbálunk meg megfejtést találni, illetve arra, hogy miért nem tudnak kitalálni végre egy építő jellegű TikTok-kihívást, például olyat, hogy “menj el kirándulni a családoddal és szeresd őket”.
Joe Biden nyaralgatott, miközben emberek haltak meg - The Right Brothers
Az ellenzéki média imádja zaklatni azokat a magyar politikusokat, akik nyaralnak. Igen, akik simán csak nyaralnak. Csakhogy Joe Biden nem simán nyaralt, hanem konkrétan nem érdekelte, hogy közben egy tűzvészben emberek halnak meg. Nyilván ennél fontosabb, hogy nem egy jachton töltötte a szabadságát, az esetről a haladó média természetesen nem számolt be. Nők, kaja, robotok... – The Right Brothers
Miért nem tudnak főzni a britek? Miért fontos, hogy milyen színű egy étel? Miért idióták a vegánok, és miért fontos a kiegyensúlyozott étrend? Ezekre a kérdésekre mind válaszolunk, ebben segít nekünk a Paulaner Sörház konyhafőnöke, akivel egy kicsit elkalandoztunk az ételek világába is, de persze mindent is megpróbáltuk összemosni a politikával, gyakran sikertelenül. Konklúzióként megállapítottuk a “természetes nők és változatos étrend a két legfontosabb dolog a világon”. Bárki bármikor lehet kínai, csádi, sőt, még illegális indiai is – The Right Brothers
Biztosan érezte már mindenki azt, hogy rossz testbe született. De nem arról van itt szó, hogy az illető elégedetlen azzal, hogy fiú, vagy esetleg lány. Nem. Itt sokkal komplexebb erők kezdtek működni, ugyanis hivatalosan is megerősítették a szakértők, hogy a faji hovatartozás nem genetikus, csupán egy szociális tákolmány, ezért tulajdonképpen bárki megváltoztathatja azt. Én tegnap óta kínai vagyok, próbálják ki Önök is. A részleteket Georg Spöttlével átbeszéltük, hogy Önnek már ne kelljen ezen gondolkodni. Lehetséges, hogy nyáron simán csak meleg van, és ez még nem a világ vége? – The Right Brothers
Miért van meleg nyáron? Nem, nem vagyunk retardáltak, tudjuk, de haladóéknál ez egy komoly kérdés, egész egyszerűen nem értik, hogy hogyan lehet az, hogy az elmúlt 120 ezer év legmelegebb napjait idén nyáron mérték. Ha így van, akkor a helyzet tényleg nagyon durva, viszont van egy kis bökkenő: kizárt, hogy ez igaz legyen. Mégpedig azért kételkedünk a mérés eredményében, mert nem valószínű, hogy az elmúlt 120 ezer év minden napjának pontos hőmérsékletéről van feljegyzés, szinte kizártnak tartjuk hogy az ősemberek bölények helyett hőmérőket rajzoltak volna. a barlangjaik falára. Lehet persze, hogy mi tévedünk, akkor viszont már úgyis túl késő elkezdeni legyártani a bárkát, ami megment minket a jéghegyek olvadásától. Áztunk a vérben, de legalább nem volt mobiltelefon – The Right Brothers
Elmondom mi idegesít nagyon. Azok az emberek, akik úgy próbálnak konzervatívnak látszani, hogy folyton a technológia ellen uszítanak. Tudjátok, amikor valaki arra büszke, hogy nem használja a mobilját. Bezzeg régen, amikor az emberek megélték a pillanatot és munka után azonnal jól bepiáltak és csináltak egy frankó kocsmai verekedést. De legalább nem voltak puhányak. Vagy amikor felkoncolták egymást, falvakat gyújtottak fel, fejeket vágtak le… de legalább mobiltelefon nem volt még. Na ezekről a régi szép időkről dumálunk. Tudtátok, hogy már mind meghaltatok, csak már elmúlt? – The Right Brothers
A '80-as évek óta tulajdonképpen ötévente kihal az emberiség. Ennek oka általában a globális felmelegedés okozta éghajlatváltozás, de volt már földönkívüli invázió, sőt, talán Orbán Viktor miatt is többször kipusztult a bolygó. Majdnem legalábbis, de már elmúlt. A Right Brothersben megfejtettük a folyamatos vészmadárkodás titkát, és megnéztük, hogy milyen jövendölések járnak le éppen mostanában, és mi vár az emberiségre Greta Thunbergék szerint az elkövetkező öt évben. Megvizsgáltuk közelről a propagandamédia szerepet is, illetve azt, hogyan befolyásolta Donald kacsa a második világháború kimenetelét. Hotel a migránspokolban – The Right Brothers
Történt nemrég, hogy egy anya és a lánya tengerparti nyaralást szerveztek Angliában (ahol egyébként is éltek), és foglaltak is egy kellemes hotelszobát egy kiváló helyen. A pihenésből azonban maga a pokol lett, amikor kiderült, hogy a hotelt jó ideje illegális migránsok lakják, akiknek a brit állam az adófizetők pénzén biztosítja a szobákat és az ellátást. A beszámolók szerint a kizárólag férfiakból álló társaság egész éjjel üvölt, bútort dobál és a hotelben megszálló két nőt is folyamatosan zaklatta, akiknek a kellemetlenséget a cég egy 5 százalékos kedvezménnyel próbálta kompenzálni. Nem mellékes, hogy ezeket akarják hazánkra is rátukmálni az EU-ból, hogy a magyar nők is megtapasztalhassák ezt az érzést. Egy nemátalakító műtét után vége a normális életnek – The Right Brothers
Mivel a YouTube rendszeresen azzal fenyegetőzik, hogy demonetizálja, illetve letörli azokat a csatornákat, ahol a transzneműeket ócsárolják, ezért egyetlen megoldás maradt nekünk, konzervatívoknak: csakis az igazat mondjuk ezentúl a szivárványos közösségről. Ennek jegyében arról beszélgettünk, hogy mi történik egy fiatallal nemátalakító műtét után, mik azok a mentális tüntetek, amit a csonkítás utáni testképzavar okoz, illetve hogyan és mennyire szorul az illető élete végéig a gyógyszeripar támogatására.Kibeszéltük azokat az amerikai nagyvállalatokat is, akik egy ilyen beavatkozásra buzdítanak, miközben abban a Kínában gyártatják a termékeiket, ahol soha nem mernének a szivárványzászlóról még csak beszélni sem – ami, valljuk be, a világ legundorítóbb morális képmutatása. Mindeközben nálunk senki nem vette észre, hogy dübörög a Pride-hónap... – The Right Brothers
Egy pillanatra elfelejetettük, hogy Pride-hónap van. Ennek az az oka, hogy szerencsére Magyarországon élünk, vagyis nem erről szólnak a mindennapjaink és nincsen kint minden kirakatban, és a buszokat sem festették szivárványszínűre. A nyugati embertársaink azonban nem ennyire szerencsések: nekik letolják a torkukon napi szinten azt, amit valójában normális ember nem akar. És az ügyben megszólalt Elon Musk is, amit utálnak azok, akik pár hónapja még szuperhősként rajongtak azért, aki feltalálta a zöld autót. De más fontos dolgok is történtek a világban, divatos lett ugyanis az, ha egy nő nem tud főzni, mosni, takarítani, vagyis alapvetően semmire nem képes. Vajon aranyos, vagy esetleg szexi-e, ha valaki mindenre képtelen, viszont jól néz ki? Erre is kerestük, és meg is találtuk a választ. A transzlobbi látszólag meghátrált, de ezt nehogy elhiggyük! – The Right Brothers
A Target nevű amerikai szupermarket hálózat egy jó nagy célkeresztet tett magára azzal, hogy a Pride-hónap “méltó” megünneplésének az oltárán a gyerekeket is fel akarta áldozni. A kollekciójukban – amit nem mellékesen egy nyíltan sátánista dizájner tervezett – olyan ruhadarab is szerepelt, mint a kisgyerekeknek szánt női fürdőruha, amely arra is alkalmas, hogy a kisfiúk nemi szervét is eltüntesse (ezt nem lehet normálisabban megfogalmazni), de a szivárványos pólók, transzneműséget promótáló gyerekjátékok is ott voltak a polcokon. Az üzletlánc hátrálnia kellett a rájuk zúduló elégedetlenségi hullám miatt, viszont ennek ellenére nem vették le a polcaikról a terméket, csak hátrébb tették őket a kirakatban. Eközben észrevétlenül egy új internetes trend is tarol a közösségi média igénytelenebb felén: fiatal gyerekek azzal kezdtek szórakozni, hogy bűncselekményeket követnek el, és ezeket internetes csínynek próbálják álcázni. Minden, amit a CNN nem mond el Dél-Afrikáról – Ernst Roets a The Right Brothersben
Furcsa, hogy Dél-Afrikáról nem igazán látunk híreket a mainstream médiában. A CNN vagy a BBC viszonylag ritkán emlékezik meg arról, hogy évtizedek óta szisztematikusan gyilkolják a fehéreket arrafelé, sőt, nagyon komoly gondot jelentenek a kompenzáció nélküli földelkobzások is. Most erről nagyon őszintén tudtunk beszélgetni Ernst Roets-szal, az Afrifórum vezetőjével, aki helyiként maga is személyesen élte át mindezt és ő az, aki talán a legtöbbet teszi azért, hogy a helyzet valamelyest javuljon. Roets véleménye szerint azonban nem fordítható vissza a folyamat, a helyi közösségek viszont sokat tehetnek azért, hogy értékeket teremtsenek és ezért magukat megóvják attól, hogy az összeomlás betemesse őket. A lányokat meg kell védeni, az igazságot ki kell mondani! – The Right Brothers
Daniel Penny! Mondjuk ki hangosan ezt a nevet, mert érdemes megjegyezni. Ő volt az, aki megfékezett a New York-i metrón egy elmebeteget, aki inzultálta az utasokat és zaklatott egy nőt. Az ex-katona két nagy hibát követett el: megvédte a gyengébbeket és kezet emelt egy fekete férfira, aki egyébként a szorítófogásban az életét vesztette, bár kétséges, hogy gyilkosság történt volna. Jogosan merülhet fel a kérdés: mi megtennénk-e ugyanezt a haladó Nyugaton, tudván, hogy mindenképpen a jó szándék jár mindig a legrosszabbul, ahogy ezt Penny esete is jól mutatja. Az igazságot azonban nem lehet bezárni: Elon Musk is kimondta, amikor Soros Györgyöt Magnetóhoz hasonlította, ami persze nem tetszett a progresszív médiának és a Tesla-vezér azonnal "a vádlottak padján" találta magát. De nincs miért szomorkodni, közben Joe Biden családja egyre gazdagabb: nemrég kaptak például Kínától 10 millió dollárt, de ezen már meg sem lepődünk, nincs itt semmi látnivaló. Vagy de?