Pesti Srácok

Ruttner György már nem tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának

Ruttner György már nem tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának

A Budapesti Ügyvédi Kamara szerdai hírlevelére hivatkozva a jogaszvilag.hu azt írja: a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntése értelmében Ruttner György már nem tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a közelmúltban elutasította dr. Ruttner György keresetét, amellyel az ellene hozott jogerős fegyelmi kizáró határozatot támadta. A Kamara a kizárás fegyelmi büntetést végrehajtotta és az eljárás alá vont ügyvédet törölte tagjai sorából. A végrehajtott fegyelmi határozat nincs összefüggésben azon ügyekkel, amelyekben a büntető bíróság nemrégiben felmentő ítéletet hozott - derül ki a Budapesti Ügyvédi Kamara július 20-ai hírleveléből.

Mint ismert Ruttner ellen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, ügyvédi visszaélés, valamint hamis tanúzásra való felhívás bűntette miatt indult eljárás. Ráadásul a jogásszal szemben egy másik büntetőeljárás is indult. Ebben Ruttner különösen nagy értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények miatt lett gyanúsított. Az ügyvéd állítólag 2012 tavaszán felajánlotta a Kozák testvérpárnak, hogy alacsony áron ingatlanhoz juttatja őket, ehhez azonban fizetőképességük alátámasztására letétbe kell helyezniük egy nagyobb összeget. A testvérek ezután több részletben összesen 30-30 millió forintot helyeztek letétbe Ruttner Györgynél. Az adásvételi szerződéseket végül nem kötötték meg. Ennek ellenére az ügyvéd a pénzt nem fizette vissza. Az ügyvéd ellen eljárást indítottak, házi őrizetet is elrendeltek.

PestiSracok facebook image

– védekezett az utolsó szó jogán az ügyvéd. Ezt az első fokú ítélet – ami szerint nem követett el bűncselekményt – figyelembe vette. Vagyis a pénz kölcsön volt, nem letétbe helyezték az ügyvéd szerint. Ruttner több mint négy éve árulja ceglédberceli birtokát, de nincs vevő rá. Ruttner állítja: visszafizette a kölcsönt. Rendőri segítséget kért a hitelezők miatt, akik azt javasolták, tovább ne fizessen nekik. Ruttner Györgyöt egyébként alig egy hónapja mentette fel a Székesfehérvári Törvényszék a jelentős értékre elkövetett sikkasztás, ügyvédi visszaélés, valamint hamis tanúzásra való felhívás vádja alól bűncselekmény hiányában jogerősen is.

Fotó: Velvet/Szécsi István

Forrás: jogaszvilag.hu/PS/Index

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?