
Fantasztikusan komponált propagandavideóval állt elő nem is olyan régen a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin, aki a nézőit egy brüsszeli bevásárlásra invitálta, ahol azzal hergelte őket, hogy a magasabb fizetések ellenére, Belgiumban olcsóbbak az élelmiszerek. A politikus a vacsorájához vásárolt be, mindeközben megfeledkezett arról, hogy korábban azt hangoztatta, hogy vegán, tehát állati eredetű élelmiszereket nem fogyaszt. Ennek ellenére tojást és tejet is tett a kosarába, pedig állítólag még jobban is érzi magát, amióta erre az életmódra váltott. Na most vagy egy úgynevezett cheat day-ről azaz csaló napról van szó, vagy Cseh annyira belemerült a propagandagyártásba, hogy megfeledkezett korábbi mondatairól. Az állatvédők mindenesetre kiakadtak és aljasnak tartják, amiért hazudik a választóknak a momentumos EP képviselő a vegánságáról, de megtudtuk azt is, hogy párttársai sem Heves vármegyében, sem Óbudán nem állnak az állat- és a természetvédelem mellett vagyis csak a szavak és a forintok szintjén.
Az európai parlamenti választások előtt a Momentum képviselője, Cseh Katalin két dolgot hangsúlyozott magával kapcsolatban, ami az állatvédők, természetvédők számára nagyon szimpatikussá tette. Az egyik az volt, hogy vonattal fog közlekedni Brüsszel, Strasbourg és Magyarország között, a másik pedig, hogy vegán életmódra váltott pár éve -mondta el a PestiSrácok.hu-nak a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke. Bóday Pál elmondta, hogy ők nem az alapján ítélnek meg egy politikust, hogy vegán vagy sem, de örömmel konstatálják, ha vannak a politikai életben vegánok.
A választások után azonban nem sokkal kiderült, hogy Cseh ugyan megpróbált vonattal közlekedni repülő helyett, ahogy ígérte, de mivel nem bizonyult túl kényelmesnek inkább visszatért a repülőre. Az állatvédő szerint ez alattomos dolog volt, hiszen tudhatta, hogy a vonattal közlekedés macerásabb, mégis azt mondta, hogy vállalja a kényelmetlenséget.
Nem reagált az állatvédők kéréseire
Bóday Pál elmondta azt is, hogy Cseh Katalintól azt várták, hogy az Európai Parlamentben majd lépéseket fog tenni az állatvédelem érdekében, ha már ez a téma ilyen fontos volt számára. Éppen ezért Bódayék a Szurkolók az Állatokért szervezettel együtt levelet is küldtek neki, amiben azt kérték, hogy állatvédelemmel kapcsolatos, országokon átívelő pályázatokat próbáljon meg felkutatni és abba a magyar állatvédelmet bekapcsolni, de a képviselő válaszra sem méltatta őket.
Azt láttuk, hogy ezt a két hangsúlyos ígéretét, amit tett ő teljes mértékben elengedte, mindeközben számomra egyébként nagyon felháborító módon azzal kérkedett a képviselőtársa Brüsszelben, hogy LMBTQ-szervezeteknek szerzett pénzt. Ezt én azért tartom rossznak, mert amíg az állatvédelem egy társadalmi összekötő kapocs, tehát az embereket összehozza, jobboldaliakat baloldaliakat, mindenféle embert, addig ez az egész LMBTQ inkább viszályt szít a társadalomban. De erre volt kapacitása a Momentumnak
-mondat el Bóday hozzátéve, hogy a mozgolódást az állat-és természetvédelem területén a kormánytól is kérik, de mivel a Momentum állítja magáról, hogy ezeken a területeken aktív, hozzájuk is fordultak, de hiába. (A Fidesznek egyébként már van az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztosa, Ovádi Péter személyében, aki kezdeményezte az állatvédelmi törvény szigorítását is, amit a parlament megszavazott. Ezen kívül 1,5 milliárd forintot fordít a kormány állatvédelemre -szerk.)
A vegán, aki tojást és tejet vásárol
Cseh Katalin a vonat, repülőre cserélésén kívül nemrég egy újabb hibát vétett. Ugyanis még egy 2019-es videóinterjúban azt állította, hogy vegán, ami ugyebár azt jelenti, hogy sem állatot, sem állati eredetű fehérjét nem fogyaszt. Elmondta, hogy már három éve, hogy ezt az életmódot választotta, amit azzal magyarázott, hogy
leginkább az állatszeretet és a környezetvédelmi indokoknak a kombinációja miatt kezdtem el ezt az életmódot és azért is maradtam vegán, mert nagyon szeretem és nagyon megtetszett ez az életforma. Sokkal több energiám van és hát az, hogy mellette teszek azért, hogy a globális felmelegedés ellen is egy kicsit küzdjünk és, hogy kevesebb állat haljon meg az csak egy bónusz.
Ennek ellenére a minap készítette egy videót arról, hogy bezzeg Brüsszelben milyen alacsonyak az élelmiszerárak Magyarországhoz képest, csakhogy a propaganda nagybevásárlás közepette elfelejtette, hogy ő vegán. A vacsorája éppen ezért tojást és tejet is tartalmazott, ami a választott életmódjában nem megengedett.
Bóday Pál szerint nem az a baj, hogy Cseh tojást és tejet vásárolt a vacsorájához, hanem, hogy ezek szerint hazudik a vegánságáról. Ugyanis mindkét termék állati eredetű, sőt a tejipar egyben húsiparnak is számít.
Rajta kaptuk most Cseh Katalint egy szemenszedett hazugságon
-jegyezte meg az állatvédő hozzátéve, hogy ez több mint csalódás számukra, ezt aljasságnak tartják. Mint fogalmazott:
Az állatvédő emberek a politikai palettán kétségbeesve keresik a számukra szimpatikus embereket. Nagyon sokan megtalálják ezt egy politikai szimpátiával egybekötve. Például aki Fidesz szimpatizáns az láthat állatvédelmi törekvéseket a kormány oldaláról, de az ellenzéki oldalon nagyítóval kell keresni az állatvédelmet. Cseh Katalin pedig ezekkel a gesztusokkal és nyilatkozatokkal becsapta azokat az ellenzéki érzelmű állatszerető, természetszerető embereket, akik azt gondolták, hogy a személyében az ő meggyőződésük képviselve lesz.
Heves vármegyében és Budapesten is megvezeti a Momentum az embereket
Az állatvédő elmondta azt is, hogy Heves vármegyében és Budapesten vannak állatvédelemmel kapcsolatos tapasztalataik és azt látják, hogy a Momentum mindig az aljas oldalon áll. Példaként említette, hogy Óbudán, ahol a DK-s vezetés egy forintot nem fordít állatvédelemre, van egy momentumos állatvédelmi tanácsnok, Szabó Ákos, aki százezreket vett fel évekig a tevékenységéért. Bóday ezt egy gátlástalan viselkedésnek tarja megjegyezve:
Amit állatvédelmi tanácsnokként vett fel az több, mint amit ki lehetett volna osztani állatvédelmi szervezeteknek Óbudán például ivartalanításra vagy bármi másra.
Heves vármegyében pedig egy borászat kiszivattyúztatta a folyót (emiatt egyébként bűncselekményt állapított meg az ügyészség), ami miatt a helyi Fidesz elnök bűntetőfeljelentést tett és minden jóérzésű helyi politikus az ügy mellé állt, a Momentumot kivéve. Szerintük nem szabad bántani ezt a borászatot, mert még nem tudjuk, hogy mi történt. Állítják ezt annak ellenére, hogy videó készült az esetről, ami több tízezer állat halálát okozta.
Fotó: PestiSrácok.hu
Szőke ciklon
2023-10-06 at 09:27
Hazudott ez a libsi sokkal nagyobb, komolyabb dolgokban is. Itt sem a vegánságára vonatkozó hazugsága a fontos, hanem a termékek árára vonatkozó hazugsága, amivel csupán uszítani akar hazája (?) ellen. Roppant könnyű lenne bármilyen állítást igazolni, hiszen csak tojásból van 50 és 100 forintos is, de a többire is iga ez, ott is itt is. Tehát csak a célnak megfelelően kell megválasztani a termékeket!
Mandula
2023-10-03 at 18:29
Ez egy elmebeteg személyiségzavaros egyén,látszik ahogy beszél.
Nem csodálom hogy nem érezte jól magát.
A gonoszság a más téma .
ebalint
2023-10-03 at 18:08
Honnan az anyjából tudta volna, hogy a vonat milyen macerás, amikor közelről soha nem látott vonatot, csak 1 alkalommal, amikor kiutazott szeretett Brüsszelébe.
Tudományos libsizmus
2023-10-03 at 17:02
Csehszlovák Katalin nyilván ózont fingik. Nem metánt, mint Dobrev Klára, a tehén.
Tudományos libsizmus
2023-10-03 at 17:00
Ha néha eleresztem magam, akkor beülök a Piroskába, rendelek egy Jókai bablevest tejföllel, utána egy hagymás rostélyost, majd a végén egy túrós csuszát. Plusz két korsó sör.
A vegán az vajon mit kajál? Zöldségeket? Na ne.
Egyébiránt az emberré fejlődés egyik állomása volt a nagy mennyiségű hús fogyasztása. A húsban sok a fehérje. Többek között attól lesz nagy az agyad.
Idióta vegánok.
bl
2023-10-03 at 16:59
Egy kommunistánál az se igaz, amit/amikor kérdez.
Tudományos libsizmus
2023-10-03 at 16:56
Vegán. Őszinte részvétem.
Piroska
2023-10-03 at 16:31
Ostoba liba. Gratula a szavazóinak.
JG
2023-10-03 at 16:27
AZZAL KEZDETT,
hogy a cége EU -s pénzeket vett fel az Olimpia propagálására, miközben megfúrta!
NEM TŰNT FEL, AGYATLAN LIBSI FAJBARMAI A VILÁGNAK?
Uncle Ment
2023-10-03 at 15:55
Nem tudtam, hogy szabadlábon van
hazudozó fosentumos nyikhaj féreg
2023-10-03 at 15:48
Csehkatka nőimitátor szajha egy aljas, mocskos és hazudozó takonygerincű, adócsaló fosentumos hazaáruló.
Jellemző, hogy a gittegyletté degenerálódott EU-s söpredékben egy ilyen nyikhaj képviselő lehet, persze a fekáliás balliburnyák hordában…
Ha letelik mandátuma és nem kerül be az újabb brüsszeli sleppbe, akkor jobb ha nem jön vissza hazánkba, mert könnyen széttéphetik aljadék tettei miatt. Ez a legkevesebb!
Dodo
2023-10-03 at 15:28
Magyarországon nincs olyan életszínvonal, mint Belgiumban, Hollandiában….stb. Elment vásárolni és bebizonyította, hogy tényleg rosszabban élünk, mint ezekben az országokban. Pazar dokumentáció! Csak azt felejti el, hogy Kádár és Gyurcsány alatt is rosszabban éltünk, mint a gazdagabb országokban. Lehet, hogy a Cseh Katalin félék sz@r munkája miatt állunk így, de az is lehet, hogy kizsákmányolják Magyarországot a barátai. Vagy mind kettő igaz.
Zolee
2023-10-03 at 15:27
Ez mekkora lebukás, szégyen, szerintem azonnal mondjon le. Az esetleg mentő körülmény lehet, ha nem ő ette meg? 🙂
Gábor lovag
2023-10-03 at 15:07
Vacsorára a tojást és a tejet … én azt hittem csak a pénzre fáj a foga a hazaáruló pondrónak ???
Theo
2023-10-03 at 14:48
Szegény állatvédő, egy szavát is elhitte ezeknek?
Hát még ha azt is hallana, ahogy röhögnek a hátunk mögött, mikor ezeket a lozungokat benagoljak.
aladin
2023-10-03 at 14:20
Cseh elmész te a ku…ki…..ott ku…a…ba te hazug utcasari magyar gyülölö szemétláda. Nem félsz hogy egyszer becsomagolva küldenek vissza kanadába.
Greg
2023-10-03 at 14:19
Még bottal sem piszkálnám meg a magyar közélet szégyencsapatának ezt az oszlopos tagját, ezt az undorítóan ronda botmixeres pichát, aki nem elég, hogy lop, csal, hazudik, mellette még havi sokmillióért árulja a hazát idegenben…
tarcsa
2023-10-03 at 14:15
Ócska, hazug, tolvaj lotyó. A kanadai és izraeli állampolgársága mellett van magyar és szerb is? Ezeknek hazájuk soha nem volt, csak lakhelyük.
Totya2
2023-10-03 at 14:13
Jól fizetett politikai szélhámos, mint az egész Momentum. Ez van. Az egész életük és lényük egy csalás.
Orientál
2023-10-03 at 14:07
….. Előbbi kérdésemet az eu-s FIDESZ és KDNP képviselők feltehetnék annak a balliberális zöld pátnak ahová a momentumos korrupt Cseh Katalin tartozik.
Orientál
2023-10-03 at 14:04
Brüsszelben az OLAF nyomoz a momentumos Cseh Katalin 4,8 milliárd forint eu-s pénz ellopása ügyében.E z miatt a balliberális zöld eu-s frakciója mikor fogja a korrupt tolvaj momentumos Cseh Katalint kirúgni az eu-s pártfrakcióból? Mint a görög Eva Kailiékat.
Sas
2023-10-03 at 13:52
régebben ilyen kaliberrel reklámozták-pl. a mackósajtot.És ez volt számára a karrier-csúcs.
Királytigris
2023-10-03 at 13:52
Hazug, farizeus, korrupt, csaló, tolvaj. Ennyi.
Sas
2023-10-03 at 13:44
ennek a nőnek politikai értelemben-nincs személyisége-annyi, mint egy cola-reklám.