Pesti Srácok

Salvini: Olaszország nem Brüsszel szolgája, ahogy a korábbi baloldali kormányok

Salvini: Olaszország nem Brüsszel szolgája, ahogy a korábbi baloldali kormányok

"Nem érdekel, ha Brüsszelben azt mondják, hogy nem vihetem keresztül ezt az olasz költségvetési csomagot, akkor is megteszem" - idézte az olasz sajtó vasárnap Matteo Salvininek, az olasz kormánypárt Liga vezetőjének reagálását a római kormány pénzügyi-gazdasági csomagját kísérő bírálatokra.

Matteo Salvini kormányfő-helyettes hozzátette, a Liga és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) alkotta római kormány nem Brüsszel szolgájaként kormányozza Olaszországot, amiként az előző, balközép kormány tette. Hangsúlyozta: hogy hiába figyelmezteti Brüsszel a római kormányt arra, hogy a költségvetési tervezete nem felel meg az EU-paramétereinek, "nem érdekel, ha azt mondják, hogy ez így nem jó, akkor is megcsináljuk".

- hangoztatta Matteo Salvini a Quirinale római dombra utalva, ahol az olasz államfői palota található.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: Sergio Mattarella olasz államfő, a pénzügyi elemzők, befektetők, brüsszeli technokraták nyugodtak lehetnek, "nem eladósodott, hanem jobb Olaszországot akarunk hátrahagyni". Megjegyezte, a római kormány minden véleményt meghallgat, de a szuverén olasz parlament dönt, amelyben az olasz kormány az olaszok többségét képviseli.

Az M5S-Liga kormány csütörtökön mutatta be első pénzügyi-gazdasági csomagját, amelyben a vártnál nagyobb költségvetési hiánycélt határozott meg a következő három évre. A költségvetési csomagot az olasz államfőnek alá kell írnia, az olasz parlamentnek pedig megszavaznia. Giovanni Tria olasz pénzügyminiszter hétfőn az úgynevezett eurócsoport, vagyis az euróövezet pénzügyminiszterei előtt mutatja be a csomagot.

Az alkotmányjogászból lett elnök Sergio Mattarella arra emlékeztetett, hogy a mindenkori olasz költségvetésnek tiszteletben kell tartania az alkotmányt, vagyis "rendezett" számvetéssel társadalmi biztonságot kell garantálnia mindenekelőtt a fiatalok számára.

Luigi Di Maio másik kormányfő-helyettes, az M5S vezetője úgy reagált, az olasz államfőnek nem kell aggódnia, a római kormány csökkenteni fogja az olasz államadósságot. Luigi Di Maio azzal vádolta az ellenzéki erőket, hogy a balközép Demokrata Párt (PD) és a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) "sajtóterrorizmust" folytat a kormány költségvetése lejáratására. Elemzők szerint Luigi Di Maio és Matteo Salvini kijelentései a piacot igyekeztek nyugtatni a hétfői piacnyitás előtt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?