Pesti Srácok

Schiffer szerint zsákutca a baloldal alkotmányozási hergelése

Schiffer szerint zsákutca a baloldal alkotmányozási hergelése

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője és Schiffer András volt országgyűlési képviselő, ügyvéd volt a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor első adásának vendége. A műsorban arról beszéltek, hogy a baloldal próbálja kitalálni, hogy a kétharmados törvényt miként lehet feles többséggel megváltoztatni. Schiffer szerint a baloldal ennek a kérdésnek a pedzegetésével annyira felkorbácsolta az indulatokat, hogy egy esetleges választási győzelem után óriási nyomás helyeződne rájuk.

Ifj. Lomnici Zoltán elmondta, hogy a baloldal 2002 után is hajtóvadászatot indított azok ellen, akiket a korábbi Fidesz-kormány nevezett ki. Az alkotmány keretet ad, így annak a kidobása nem váltaná ki a baloldal által kívánt hatást, hiszen a részletszabályok sarkalatos törvényekben vannak, amiket kétharmaddal lehet módosítani. A Horn-kormány idején számos kétharmados törvényt hoztak, azokra mégsem mondta senki, hogy illegitim.

– tette hozzá. Schiffer szerint a baloldal ennek a kérdésnek a pedzegetésével annyira felkorbácsolta az indulatokat, hogy egy esetleges választási győzelem után óriási nyomás helyeződne rájuk.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést Schiffer. Hozzátette: egy ilyen helyzet pártállástól függetlenül senkinek és Magyarországnak sem érdeke.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.