Pesti Srácok

Scholz arra kérte Kínát, gyakoroljon befolyást Oroszországra a háború befejezése érdekében

Scholz arra kérte Kínát, gyakoroljon befolyást Oroszországra a háború befejezése érdekében

Peking és Berlin egyetért abban: elfogadhatatlan, hogy Oroszország atomfegyverek bevetésével fenyegetőzik - jegyezte meg a német kancellár Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel közös pekingi sajtótájékoztatóján.

A nukleáris fegyverek alkalmazásával Moszkva átlépné azt a határt, amelyet a világ országai együtt húztak meg - folytatta.

Scholz szerint Kína "nagyszerű ország", és felelősséggel tartozik a békéért a világban. A kancellár visszautasította a pekingi útjával kapcsolatos bírálatokat, és aláhúzta: válságos időkben a szokásosnál is fontosabb a párbeszéd. Eközben Li Ko-csiang azt hangsúlyozta: reméli, hogy mihamarabb vége lesz az ukrajnai háborúnak.

PestiSracok facebook image

- mutatott rá, aláhúzva, hogy a szembenálló feleknek a béketárgyalások újrakezdésére kellene törekedniük. Scholz óva intette Kínát a katonai beavatkozástól Tajvanon, ugyanakkor megerősítette: Németország az egy Kína elv híve.

- tette hozzá a német vezető. Kína szakadár tartományának tekinti a szigetet, amely a kínai kommunisták 1949-es polgárháborús győzelme óta önálló kormánnyal rendelkezik. A kancellár egyúttal szót emelt az emberi jogok egyetemessége mellett, amelyet az ENSZ összes tagja is elismert. Felszólította továbbá a kínai kormányt, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat Hszincsiang tartományban is, ahol a világszervezet emberi jogi bizottsága szerint üldözik a muszlim vallású ujgur kisebbséget. A német vezető Pekingből arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy hosszabbítsa meg a fekete-tengeri ukrán gabonaszállítási megállapodást, amely november 19-én lejár.

- fűzte hozzá.

Scholz Hszi Csin-ping kínai elnökkel is találkozott. A Kínai Kommunista Párt és az ország élére nemrég újraválasztott Hszi kiemelte: könnyű lerombolni a politikai bizalmat, de nehéz újjáépíteni. Éppen ezért Pekingnek és Berlinnek tiszteletben kell tartania egymást és a másik legfontosabb érdekeit. Hszi egyúttal szorosabb együttműködést szorgalmazott a két ország között a nemzetközi kérdésekben a világ békéje és fejlődése érdekében.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/DPA pool/Kay Nietfeld)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?