Pesti Srácok

Semjén: A Fidesz-KDNP az Európai Unió legsikeresebb politikai konstrukciója

Semjén: A Fidesz-KDNP az Európai Unió legsikeresebb politikai konstrukciója

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt pártszövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A KDNP elnöke a párt évadnyitó rendezvényén csütörtökön, több száz résztvevő előtt azt mondta, az EU történetében példátlan, hogy egy politikai erő több, mint egy évtizeden keresztül az abszolút többség fölött tud parlamenti választásokat nyerni.

- hangsúlyozta. Semjén Zsolt hozzátette, a pártszövetségben a KDNP világnézeti pártként, a Fidesz pedig keresztény ihletettségű, nagy néppártként funkcionál. A kisebbik kormánypárt elnöke beszédében kifejtette, minden keresztény pártnak dilemmát okoz, hogy politikájában felvállalja-e az egyházi szempontból fontos, de a választókat kevésbé érdeklő témákat, vagy nem ragaszkodik szorosan az egyház tanításához és a több szavazat érdekében engedményeket tesz. Semjén Zsolt szerint utóbbi megoldási lehetőséget választotta például a német CDU, amely mindent megtéve a voksokért feladta az eredeti kereszténydemokrata értékrendet.

PestiSracok facebook image

- mondta a KDNP elnöke, hozzátéve, az egyház társadalmi tanításai szerinti, karakteres és hiteles kereszténydemokráciára van szükség.

A migráció a legfontosabb kérdés

A választásokra utalva Semjén Zsolt jelezte, a Fidesz és a KDNP egymással nem konkurensek, hanem bajtársi szövetségesek, így elvárható tőlük, hogy megnyerjék a választásokat, elérjék a többséget és ennek eredményeképpen alakítsák Magyarországot.

- jelentette ki. A miniszterelnök-helyettes a 2019-es európai parlamenti (EP-) választásra kitérve hangsúlyozta, jelenleg a migráció jelenti a legnagyobb fenyegetést Magyarország és Európa számára. Mindenkinek a legelső kötelessége a saját családjának védelme, ezt követi a nemzet iránti felelősség, majd az emberiség felé mutatott elköteleződés - rögzítette Semjén Zsolt. Szavai szerint Európa a migráció miatt a lét és nemlét között tántorog; ha Magyarország elveszítené magyar jellegét, etnikai és civilizációs értelemben is visszafordíthatatlan károkat szenvedne el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.