Pesti Srácok

Semjén Zsolt: A legmagasabb kategóriában válik elismert egyházzá az EMIH

Semjén Zsolt: A legmagasabb kategóriában válik elismert egyházzá az EMIH

Átfogó megállapodást kötött a magyar kormány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), amelynek értelmében a legmagasabb kategóriában elismert egyházzá válik – jelentette be a miniszterelnök-helyettes vasárnap, a szentendrei új zsinagóga avatási ünnepségén.

Semjén Zsolt az eseményen rámutatott: ezzel alanyi jogon jár az állami, önkormányzati intézményrendszerrel azonos finanszírozás minden közfeladatot átvállaló intézmény tekintetében, legyen az oktatási, szociális, kulturális vagy az élet bármely területét érintő közfeladat-átvállalás.

– fűzte hozzá. A miniszterelnök-helyettes fontosnak nevezte, hogy a szerződés tartalmazza azon zsidó emlékhelyek megőrzését és felújítását is, amelyekhez ma már nem tartozik gyülekezet. Semjén Zsolt elmondta: Magyarországon a zsidó életnek, kultúrának reneszánsza van. Köszönetét fejezte ki Köves Slomónak, az EMIH vezető rabbijának és Oberlander Báruch rabbinak, a budapesti Ortodox Rabbinátus vezetőjének, akiknek ebben nagy szerepük van azzal, hogy a régi hagyományokat visszahozták, és élettel töltötték meg azokat a kereteket, amelyeket a történelmi tragédia megrendített. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a magyar zsidóságnak egészen különleges küldetése és szerepe van, sajátos értékgazdagságot hordoz.

PestiSracok facebook image

– mondta. Semjén megköszönte az EMIH-nek azt is, hogy Magyarország jó hírét öregbíti világban, és nemzetközi szinten bemutatja Magyarországot, valamint a magyar zsidóság lehetőségeit hazánkban. Méltatta azt is, hogy szolgálatukat kiterjesztették a Kárpát-medencére és a diaszpórára.

– emelte ki. A miniszterelnök-helyettes a Tett és Védelem Alapítvány tevékenységét elismerve kifejtette: az európai és a magyar zsidóságot három dolog fenyegeti. Az egyik a hagyományos antiszemitizmus, ebben a magyar kormány álláspontja a zéró tolerancia. A második elválaszthatatlan az illegális, tömeges iszlám bevándorlástól – jelezte, rámutatva: amikor Magyarország megvédi a határait, akkor a magyar zsidóságot is védi. A harmadik pedig elmondása szerint az Izrael-ellenesség, amelynek naponta lehetünk tanúi, például az Európai Unióban.

– szögezte le Semjén Zsolt.

Verseghi-Nagy Miklós (Fidesz-KDNP) polgármester ünnepi beszédében arról szólt, hogy Szentendre igazi befogadó városként viselkedett a történelem folyamán ideérkező sok kultúrával, befolyással, amelyek mind színesítették, gazdagították. Úgy értékelte, a zsinagógaavatás – a hosszú szünet után – a nyolcvanas, kilencvenes években újraéledő, majd a 2010-es években újabb lendületet kapó zsidó közösség magára találásnak következő állomása. Menachem Myers, a szentendrei zsinagóga rabbija, a kulturális és közösségi központ vezetője elmondta: szeretnék, hogy ez a hely a növekedés, a tanulás és barátság helye legyen. Vasárnap délután a Budapestről Szentendrére érkező tórákat Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija és a közösség kíséretével vitték fel a Lázár cár térről a Pátriárka utcai új zsinagógához. A település óvárosában található, háromszázötven négyzetméteres Cháj Galéria ad otthont a zsinagógának, a zsidó művészeti galériának és egy kóser kávézónak. A vasárnapi rendezvénysorozat a budapesti újlipótvárosi ZSILIP Közösségi Központban zárult, ahol ugyancsak zsinagógát avattak vasárnap.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.