Ezt olvashatjuk ennek a cikknek az első részében: “Ha meg akarjuk érteni, hogy mi történik manapság Magyarországgal a politikában, miért léteznek ma is olyanok, akik hajlandóak pénzért, hatalom reményében elárulni hazájukat, miért teszik mindezt ugyanazoknak a leszármazottai, ugyanannak az ideológiának a szolgálatában, akkor vissza kell tekintenünk jó néhány évtizedre, hogy magyarázatot kapjunk.”
Az írás első részében megtudjuk, hogy miként tette be a lábát Soros György Magyarországra, miért voltak titkosan védett személyek a Kádár-rendszerben a Szabad Kezdeményezések Hálózatának – a későbbi “kommunistaellenes” SZDSZ-nek – a tagjai, és hogyan lett megvásárolható a hazai dollárbaloldal.
Kétségkívül ilyen arányú rendszer- és hatalomváltás még nem történt Magyarországon. Kommunizmusból átsorolni piacgazdaságba, kapitalizmusba – ilyenben még nem volt gyakorlatunk, igaz, a volt szovjet megszállás alatt lévő közép-kelet-európai országoknak sem. Nem vadnyugat lettünk, hanem vadkelet, csak sokkal rafináltabban és kegyetlenebbül. De hát a diktatúrát felváltó szabadságnak, parlamentáris demokráciának ára volt. Azóta is fizetjük rendesen. Az tény, hogy az újjászületett Magyarországot kormányozni kellett, és a mi esetünkben a választásokon győztes Magyar Demokrata Fórumnak a jobboldali pártszövetségeseivel (FKGP, KDNP) együtt sem volt meg a kétharmada. A másodikként befutó legnagyobb ellenzéki párttal, a Szabad Demokraták Szövetségével kellett megalkudni. Hozzáteszem, hogy sem ideológiailag, sem történelmileg, sem érzelmileg, sem kulturálisan nem kötődtek egymáshoz, és ez máig tart a nemzeti pártok esetében (Fidesz–KDNP), valamint az ellenzéket alkotó balliberális oldalon, csak másként nevezik őket (DK, Momentum…). Az SZDSZ ellenzéki pártnak indult, de hamar kiderült, hogy ellenséges liberális párt, amely nemcsak egy másik pártnak volt a kibékíthetetlen ellenfele, hanem a magyar népnek a rosszakarója is.
Mégis, 1990. április 29-én az MDF és az SZDSZ paktumot kötött. Kulin Ferenc, az MDF egykori vezető kultúrpolitikusa A paktum-fantom című politikai esszéjében részletesen elemzi, hogy miért volt szükséges ennek megkötése, bár nem tudhatta, hogy ez mekkora károkat fog okozni, és azt sem tudhatta, hogy a szabad demokraták hatalmas étvágyát semmi sem fogja csillapítani. Mivel is vádolják a megállapodás tartalmát?
Egyrészt nem kellett volna a két nagy párt között a kompromisszumot megkötni. Másrészt Antall József miniszterelnök elárulta a lakiteleki szellemiséget, és saját pártja háta mögött, titokban kötötte meg az egyezséget. Harmadszor azzal vádolták Antallt, hogy engedett a külső, nagyhatalmi nyomásnak és a reformkommunistákat is bevonta a szövetségbe. A negyedik vádpont a politikai “haszontalansága”, “működésképtelensége” miatt marasztalja el a paktumot.
Kulin Ferenc szerint az első vádpont komolytalan, mert aki nem ismeri a parlamentáris demokrácia ábécéjét, az nem érti meg, hogy amelyik kormánykoalíció nem rendelkezik a képviselők kétharmadának támogatásával, az a törvényalkotó munkájában nem szorulhat folyamatosan az ellenzéki szavazatok jóindulatára. A második vádpont sem érdemel különleges figyelmet, mert ha a paktum előkészítése az MDF elnökének titokban végrehajtott egyéni akciója lett volna, akkor a miniszterelnöki megbízatására sem kerülhetett volna sor. Ugyanis az MDF-ben heves viták után húsz nap telt el a paktum nyilvánosságra hozatala (1990. május 2.) és Antall József kormányfővé választása (1990. május 22.) között.
Budapest, 1990. október 27. Konrád György író (k) a benzináremelés miatt tiltakozó taxisok és kormánypárti ellentüntetők egy időben tartott demonstrációján a Kossuth téren. MTI Fotó: Cser István
Az MDF egykori elnökségi tagjaként Kulin Ferenc írásában leszögezte, hogy a feltevés is abszurd, miszerint “nyugati vagy magyar piacbarát körök” olyan befolyásra tehettek volna szert a lakiteleki “alapító atyák” között, hogy szavazatgépként használják őket titkos jelöltjük elnökké választása érdekében. Azaz nem volt Antall küldött ember, ahogyan ezt néhányan állítják.
Kulin szerint az első szabadon választott miniszterelnök a kerekasztal-tárgyalásokon vívta ki a tekintélyét. Az MDF alapítóinak (Bíró Zoltán, Csengey Dénes, Csurka István, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Für Lajos, Joó Rudolf, Kiss Gy. Csaba és Lezsák Sándor) egyike sem vállalta az elnöki jelölést. Bíró Zoltán ügyvezető elnöki tisztségéről való lemondását az elnökség azért fogadta el, hogy – a saját indoklásával egyetértve – ne adjanak támadási felületet Bíró MSZMP-s múltja miatt. Hogy az MDF ne maradjon anakronisztikus párt, Kulin Ferenc magyarázata szerint:
…amikor Antall Józsefnek bizalmat szavaztunk, nemcsak új vezetőt választottunk, hanem az általa megfogalmazott új stratégiát is elfogadtuk. 1. Feladtuk a semlegesség elvét, hogy deklarálhassuk érdekeltségünket az euroatlanti integráció folyamatában. 2. az ún. “népi ballal” (reformszocialisták) tervezett együttműködés ellehetetlenülése miatt a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal készültünk koalícióra lépni, s végül 3. a “harmadikutas” gazdaságpolitikai koncepció helyett a nyugatnémet mintájú szociális piacgazdaság rendszerébe való betagolódás mellett döntöttünk. Az eredeti lakiteleki program nem azért módosult tehát, mert a “nyugati piacbarát körök” által “küldött” Antall József beférkőzött közénk, hogy kiárulhassa az országot a Nyugatnak.
Ha ez így lett volna! Paktumtól-faktumtól függetlenül Magyarország sorsát jó előre elintézték, méghozzá a “hazafias” kommunistáink a nyugati liberális, globalista, sorosista érdekeknek megfelelően. Mire felocsúdott Antall József a taxisblokádot követően, az ország nagy része a volt bolsevista nómenklatúra rablóprivatizációinak martaléka lett. Ennek ellenére működhetett volna a paktum, de maga Kulin Ferenc néhány hónappal az egyezség megkötése után kijelentette, hogy “a paktum nem működik”. Az ő magyarázata szerint arra gondolt, ahogyan az SZDSZ-es köztársasági elnök, Göncz Árpád működött: azaz alkotmányellenesen, mivel a fontos törvények megszületését a négy év alatt megakadályozták, nemzetközi, diplomáciai konfliktusokat gerjesztettek, és a taxisblokád idején a polgárháború veszélyét is felidézték.
Budapest, 1990. július 31. Hankiss Elemér és Antall József aláírja az eskütételi okmányt. Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök Antall József miniszterelnök javaslatára, 1990. augusztus 1-jei hatállyal, július 31-én kinevezte Hankiss Elemért a Magyar Televízió elnökévé és Gombár Csabát a Magyar Rádió elnökévé. A kinevezettek július 31-én a miniszterelnök előtt letették hivatali esküjüket. MTI Fotó: Kovács Attila
Az ellenzék közül egyedül a Fidesz volt az a párt, amelyik nem vett részt az “ellenforradalmi lázadásban” (Balsai István volt igazságügyminiszter megállapítása), mivel ők parlamentáris eszközökben, azaz választásokban gondolkodtak. A taxisblokádot az MSZP–SZDSZ nyíltan támogatta a 95 százalékos túlsúlyban lévő médiájával együtt: Barna Sándor, Budapest kommunista rendőrfőkapitánya (előzőleg, az átkosban, a Kádár-rendszerben Szeged rendőrfőkapitánya) megtagadta Horváth Balázs belügyminiszter kérését a rendteremtésre. Göncz Árpád védernyőt biztosított a lázadásban részt vevő taxisoknak és büntetlenséget ígért. Gyakorlatilag a köztársasági elnök nem békitőleg lépett fel, hanem az első szabadon választott kormány elleni lázadást hallhatólagosan elismerte, azaz alkotmányellenesen cselekedett. Ez volt az SZDSZ első kísérlete az Antall-kormány erőszakos megbuktatására.
De nézzük az 1990. április 29-én megkötött MDF–SZDSZ-paktumot, amelyet számtalan helyen megszegett az SZDSZ. A paktum aláírói a Magyar Demokrata Fórum részéről: Dr. Antall József, az MDF elnöke, Dr. Balsai István, Dr. Kónya Imre, Dr. Kutrucz Katalin és Dr. Salamon László. A Szabad Demokrata Szövetség részéről aláírta: Kis János, az SZDSZ elnöke, Dr. Tölgyessy Péter, az SZDSZ képviselőcsoportjának elnöke és Dr. Pető Iván.
Leninváros, 1990. szeptember 15. Kis János, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elnöke beszél a párt leninvárosi búcsújában. A rendezvényen a tanácsrendszer megszűnését ünnepelték. MTI Fotó: Kozma István
Hol is szegte meg az SZDSZ sorozatosan a megállapodást? Például:
A felek kötelezik magukat, hogy az ellenzék részére a kivételes közjogi megoldással teremtett többletjogokat nem fogják visszaélésszerűen gyakorolni és kormányzati munka akadályozására felhasználni.
Ezt Göncz Árpád az SZDSZ nyomására folyamatosan megtette, így a taxisblokád idején is. Beleavatkozott a rendőrség munkájába, a kormány utasításával szembeszegülő rendőrfőkapitányt támogatta, sőt, előlépett a hadsereg főparancsnokaként és megakadályozta, hogy a közlekedésileg megbénított ország törvényileg működjön. Ugyanis ellenszegült a pártjával együtt, hogy a kétharmados törvényhez tartozó rendkívüli vagy szükségállapotot alkalmazzon ebben a helyzetben az Antall-kormány. Sőt, átlépett a fegyveres erőkről, a rendőrségről és a nemzetbiztonsági tevékenységről szóló törvények megállapodásán is.
Az Országgyűlés 1990. augusztus 3-i ünnepi ülésén Göncz Árpádot választotta meg köztársasági elnökké. A legmagasabb közjogi méltóságra 310 képviselő adta le szavazatát, közülük 295-en szavaztak igennel. A kép közepén Antall József miniszterelnök. MTI Fotó: Cseke Csilla
De megállapodtak abban is, hogy a közszolgálati Magyar Televízió és a Magyar Rádió elnökét a miniszterelnök javaslatára kinevezéssel állítsák az intézmények élére a köztársasági elnök részéről. Az első körben sikerült – Hankiss Elemér a Magyar Televízió elnöke és Gombár Csaba a Magyar Rádió elnöke lett –, de amikor kiderült, hogy mindkét intézmény balliberális (MSZP–SZDSZ) oldalról támadja a kormány munkáját, Antall József úgy döntött, hogy új, nem pártokban gondolkodó elnököket javasol. Ezt Göncz Árpád több mint három évig megtagadta, kinevezésüket nem írta alá, és emiatt kellett végül Antall Józsefnek elnöki jogkörrel rendelkező alelnököket kinevezni a két médium élére, Nahlik Gábort és Csúcs Lászlót. Holott a paktum része volt, hogy a nemzeti televízió és rádió, illetve a Magyar Távirati Iroda nem lehet pártpolitikai csatározások martaléka.
A rendszerváltás éveit tehát szétdúlta az áldatlan médiaháború. Amíg a szólás- és sajtószabadság teljesen érvényesült a liberális és szocialista oldalon, addig Göncz Árpád a Nyugathoz fordult segítségért és a La Stampa olasz újságban azt harsogta, hogy veszélyben a sajtószabadság Magyarországon. Ez ismétlődésszerűen átment a nagy nyugati sajtóorgánumok felületein is, az SZDSZ propagandistáinak sugallatára. Az SZDSZ-nek persze nem kellett erőlködnie a kétharmados törvényekről szóló paktum megszegésén, amikor ott voltak a sajtón kívül olyan támogatók, mint Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség. Így akadályozták meg, hogy ne kerüljön törvényerőre a parlamentben az igazságtételi, elszámoltatási törvény, és hogy végre nyilvánosságra kerüljenek az ügynökakták.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
A kulturális életet át és átszőtte a liberális gondolat és akarat. Végül is igaza lett Csurka Istvánnak: jó előre látta, amikor 1990. január 14-én felolvasta rádiójegyzetét “Ébresztő, magyarok!” címmel. Ebben felhívta a figyelmet a magyarságot fenyegető új veszedelemre, a Lenin-fiúk visszatérésére, az “új Kun Bélák” megjelenésére. Azt csak én teszem hozzá, hogy az új Lenin-lányokat sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezt Csurka sem tudhatta, hogy lesznek Cseh Katalinok, Donáth Annák új SZDSZ-formációban, mint momentumosok vagy a párbeszédes Szabó Tímeák, akik mindent elkövetnek külföldön-belföldön egyaránt, hogy támadják, eladják, lejárassák Magyarországot. Állítólag a hazájuk. Erre nem mernék esküt tenni.
De hát csodálkozunk? Az internacionalista Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára, Apró Antal unokája – akik Magyarország urai akarnak lenni – a legújabb önbeteljesítő üzenetüket a Demokratikus Koalíció saját honlapjára töltötték fel, ahol ezt írták ki: Európa a hazájuk és Magyarország az otthonuk. Kell-e ehhez magyarázat? Ide csak lakni járnak. Ezt még a bolsevik szovjetek sem merték volna állítani Oroszországról, hazájukról, “az édes anyácskáról”. De Gyurcsányék, Dobrevék és a hasonelvűek már magasabb szinten élnek: a globalista, multikulturális, gender, LMBTQ-, az európai, keresztény értékeket tagadó, mindent összezagyváló világban.
Vezető kép: Budapest, 1990. április 28. Antall József (MDF) miniszterelnök-jelölt és Tölgyessy Péter (SZDSZ) beszélgetnek az országgyűlés alakuló üléséről szóló megállapodás aláírásán, ahol a parlamenti pártok képviselői és a független képviselők megbízottja az előzetes megbeszélések értelmében megegyeztek. Az MDF-et Antall József, az SZDSZ-t Tölgyessy Péter, az FKGP-t dr. Torgyán József, a FIDESZ-t Orbán Viktor, a KDNP-t Füzessy Tibor, az MSZP-t Gál Zoltán és a független képviselőket Fodor István képviselte. MTI Fotó: Varga László
Facebook
Twitter
YouTube
RSS