Pesti Srácok

Senkit nem érdekelt a keddi diáktüntetés

Senkit nem érdekelt a keddi diáktüntetés

Teljes érdektelenségbe fulladt az Egységes Diákfront keddi demonstrációja: a Ne írd alá a Bosszútörvényt, Kata! címmel meghirdetett tüntetésen mindössze 15–20 diák jelent meg a Sándor-palota előtt. Az elmúlt másfél évben a pedagógusok melletti diáktüntetéseket szervező csoport ezúttal azt tervezi, hogy a Sándor-palota előtt − akár napokon keresztül – tiltakoznak a státusztörvény elfogadása ellen – számolt be a Magyar Nemzet.

Mihalics Lili, az esemény szervezője és az Egységes Diákfront oszlopos tagja korábban az Eduline-nak elárulta: készek akár napokon keresztül a köztársasági elnök székhelye, a Sándor-palota előtt éjszakázni. Ebből a célból egy kisebb sátrat állítottak fel a helyszínen. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke a sátorállítás után egy kék szatyorral érkezett meg a helyszínre, és pokrócot osztott ki a téren ülő, éppen sört fogyasztó diákoknak. Mihalics Lili szerint június 1-jéig, vagyis a következő pedagógustüntetés napjáig biztosan a helyszínen maradnak. Csütörtökre 15 városban szerveznek tüntetést a státusztörvény ellen, Sopron, Pécs, Debrecen és Miskolc mellett Budapesten is tüntetés lesz.

Közben a Magyar Nemzet a Központi Nyomozó Főügyészségtől (KNYF) megtudta: eddig egy – nem közszereplő – gyanúsítottja van a május 19-i zavargásba torkollt baloldali, szintén a pedagógusok támogatására hivatkozva megszervezett demonstrációval kapcsolatban indult nyomozásnak. A Magyar Nemzet információi szerint várható további gyanúsítás is, hiszen a zavargásról készített videofelvételek elemzése még nem fejeződött be.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?